Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...egység esetében alkalmazhatók, azaz a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze esetében. A megrendelővel kötött szerződésből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Számlázás a teljesítéstől eltérően

Kérdés: Vállalatunk ipari berendezések tervezésével, kivitelezésével és beüzemelésével foglalkozik. Projektjeinek egy része több üzleti év alatt valósul meg. Vevői szerződéseink több számlázási mérföldkövet tartalmaznak. Árajánlathoz a projekt egészére készítünk előkalkulációt, ennek alapján határozzuk meg az eladási árat. A szerződésben szereplő számlázási lépcsőfokok a teljes árbevétel meghatározott százalékai, amelyek nem igazodnak a költségek felmerüléséhez. Probléma akkor van, ha a projekten év közben jóval kevesebb költség merült fel, mint amennyi az elő- és a közbenső kalkuláció alapján indokolt lenne. (Ellenkező esetben a többletköltséget befejezetlen állományként számolom el.) Számlázásütemezés: 1. részszámla a tervek benyújtásakor 10%, 2. részszámla a berendezés készre jelentésekor 60%, 3. részszámla a beüzemelés után 30%. (Ezt a kérdező példával szemlélteti!) Így torzul az eredmény. Céltartalékképzéssel próbálkoztunk, de azzal könyvvizsgálónk nem ért egyet. Passzív időbeli elhatárolást sem könyvelhetek. Hogyan lehetne az egyes számlázási ütemek nagymértékben eltérő tényleges nyereségtartalmát a teljes projekt átlagos nyereségtartalmára korrigálni úgy, hogy az Szt. előírásainak megfeleljünk?
Részlet a válaszából: […] ...holott az Áfa-tv., az Szt. követelményeinek megfelelő – a Ptk.-val is összhangban lévő – szerződések az elvégzett, a teljesített szolgáltatáshoz, termékértékesítéshez igazodnak.Ha viszont a számlázás mérföldkövei a tényleges teljesítéshez kötődnek, mert az 1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Eredetiségi költség minősítése

Kérdés: Közösségi megrendelőinknek egyedi tulajdonságokkal rendelkező biztonsági papírra van szüksége, amely egyediségvédelmi elemekkel testesül meg. Társaságunk arra vállal kötelezettséget, hogy ezen egyediséget eredményező védelmi elemek megjelenését egyszeri ellenszolgáltatás fejében mintegy gyártási jogként biztosítja a megrendelt papírban. A papír gyártásához a vevő elképzelései szerint társaságunk elkészíti a szükséges terveket és szerszámokat, amelyeket azonban nem ad át a megrendelőnek. A társaság arra vállal kötelezettséget, hogy az adott termékből – megrendelésre – gyárt, illetve meghatározott ideig gyártásra rendelkezésre áll. A mennyiség túllépése vagy a meghatározott idő elteltét követően ugyanezen biztonsági papír megrendelése esetén az eredetiségi költséget ismét ki kell fizetnie a megrendelőnek. A fenti szerződéses konstrukció áfa szempontjából hogyan ítélhető meg? Belföldi megrendelő – számviteli szempontból – miként kezeli az eredetiségi költséget?
Részlet a válaszából: […] ...arra a – kérdező társaságnál fel sem merült – kérdésre kell válaszolni, hogyan kell kezelni nála azt a számlázott, egyszeri ellenszolgáltatás ellenében végzett tevékenységet, amelynek az eredményét (a szükséges terveket, szerszámokat) a társaság soha nem adja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 5.

Eredmény elhatárolása

Kérdés: A társaság tevékenysége természetes vizek tisztaságával kapcsolatos mérések, kutatások, tervezési feladatok, valamint környezetvédelmi rehabilitációra vonatkozó tervek és pályázatok készítése. A társaság a tevékenységét a feladat végrehajtására alakult konzorcium tagjaként, vagy önállóan, de közvetített szolgáltatások igénybevétele mellett végzi. Szerződései több év alatt valósulnak meg, részteljesítés ütemezése mellett. A társaság önköltség-számítási szabályzatra nem kötelezett, 2010. évre is egyszerűsített éves beszámolót készít. Kérdésünk évek között áthúzódó két projekt eredmény­elszámolására vonatkozik. Mindkét projekt aktuálisan elkészült ütemének teljesítésigazolását a megrendelő 2011. 01. 05-én fogadta el. A társaság a közvetített szolgáltatások teljesítési idejét is 2011. 01. 05-én fogadta el. A társaság a nyilvántartást a szerződés ütemezésének megfelelő terv- és a megvalósulásnak megfelelő tényadatokat árbevétel és közvetített szolgáltatás bontásban vezeti. A saját ráfordítás közvetlen bér és járulékai összegét az év végi befejezetlen termék esetében határozza meg. A 2011. 01. 05-én átadott munkák árbevételét és a közvetített szolgáltatások értékét a társaság számolja el 2010. évre, kivéve a 2011. és öt napjára vonatkozó közvetlen költségeknek megfelelő, 2011. évi utolsó részteljesítésre vonatkozó eredménytartalom alapján meghatározott árbevételt? A 2010. év végi, utolsó részteljesítés elszámolása után felmerült közvetlen költségek 2011. évre való elhatárolása mellett döntsön? Szabályozhatja-e a társaság az áthúzódó projektek eredményelszámolását az adott projekt átlagos eredménytartalma alapján?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése. Mivel ez utóbbi csak2011. évben fejeződött be, azt csupán a 2011. évre lehet elszámolni, éskapcsolódóan a közvetített szolgáltatások is csak a 2011. évre vehetőkfigyelembe ráfordításként. A saját teljesítménynek a 2010. 11. 15. és 2010. 12.31....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 5.