Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség olyan ráfordítás, amelynek a fedezetére kapott, jóváhagyott támogatást az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének d) pontja, illetve (3) bekezdésének b) pontja szerint az egyéb bevételek között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Kormányrendelet szerint jogok és kötelezettségek átadása-átvétele

Kérdés:

A Korm. rendelet értelmében az egyik állami tulajdonban lévő nonprofit társaság, mint "jogelőd", átadja a másik állami tulajdonban lévő nonprofit társaságnak, mint "jogutódnak" a vagyoni jogait és kötelezettségeit, az átvett feladatok ellátásához szükséges ingó eszközállományát, a feladatok ellátásával kapcsolatban kötött szerződésekből eredő jogokat és kötelezettségeket, a munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlását és kötelezettségeket. A "jogelőd" és "jogutód" tekintetében miként kell könyvelni az eszköz számlaosztályokat és a forrásoldalt (saját tőke, szállítók, kötelezettségek) helyesen, mivel nem minősíthető beolvadásnak, a "jogelőd" feladatai, követelései és kötelezettségei átadása után a kormányrendelet értelmében végelszámolással megszűnik? A jogelőd folyamatban lévő pályázatelszámolásait miként kell kivezetni a "jogelődnél" és nyilvántartani a "jogutódnál" a könyvekben, különös tekintettel a pályázatokon elnyert támogatói okiratok szerint utalt előlegek és a még el nem számolt vagy még el nem fogadott pályázati támogatásból finanszírozott, adott évben aktív/passzív időbeli elhatároláson szereplő költségek/fejlesztési támogatások ellentételezésére elhatárolt tételeket? A "jogelőd" saját tőkéjével ki felé kell elszámolnia a végelszámolónak?

Részlet a válaszából: […] ...átadása-átvétele valójában a kötelezettség átvállalását jelenti, erről a jogosultat (a hitelezőt) írásban tájékoztatni kell.A támogatásokkal kapcsolatosan meg kell keresni a támogatót, mivel a "jogelőd" a vállalt kötelezettségét a tevékenységellátás...z...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Támogatási jogcímenkénti nyilvántartás

Kérdés: Számlatükrünk felülvizsgálatát és módosításait végezzük, és ezzel kapcsolatban kérdezzük: A pályázataink során előírják, hogy a támogatott projekteket, támogatással szerzett eszközeinket támogatási jogcímenként főkönyvileg külön kell nyilvántartani. Ez esetben:
- elegendő-e az analitikában, projektkódon elkülönítve kezelni az adott pályázat költségeit, eszközeit, és üzembe helyezés után is a megvalósult támogatott részt támogatási jogcímenként külön kartono(ko)n kezelve a tárgyieszköz-modulban a támogatott leltári számo(ka)t egy projektkódon tartva nyilvántartani úgy, hogy a főkönyvi számokban az nem nevesített, vagy
- valóban szükséges-e külön főkönyvön tartani támogatási jogcímenként a támogatott, üzembe helyezett eszközöket akkor is, ha az analitikában a jogcímenkénti szétválasztást meg tudjuk oldani, vagy
- a kettő ötvözeteként a főkönyvön kiemelni főkönyvi kategóriánként a támogatott eszközöket (megjelölve, hogy adott főkönyv alatt támogatott eszközök vannak), és az analitikában pályázati jogcímenként nyilvántartani a pályázatos eszközöket?
Melyik a helyes megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...tehát az következik, hogy az eszközöket egyedileg kell nyilvántartani (már a beruházás időszakában), függetlenül attól, hogy azokat támogatásból, támogatással kiegészített saját forrásból, vagy saját forrásból szerezték be. A pályázat útján vagy egyéb módon.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység csak a raktárépületet érintette, vagy egyéb eszközbeszerzést is magában foglalt, az sem tűnik ki, hogy a fejlesztési támogatást konkrétan mire kapták. Így a megkeresésben megfogalmazott kérdésekre egyértelmű választ nem lehet adni, a válaszadáshoz a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Kutatás-fejlesztés költségei támogatásának elszámolása

Kérdés: A cím szerinti témával részletesen foglalkozik lapjuk 175. számában a 3670. kérdésre adott válasz, amely azt tartalmazza, hogy amíg a projekt ténylegesen felmerült közvetlen költségei nem haladják meg a kapott támogatás összegét, addig nem aktiválhatók a közvetlen költségek, azok összegével a támogatás halasztott bevételét kell csökkenteni. Ez az elszámolás az Szt. mely előírásából következik, illetve miért tér el az elszámolás a támogatásból beszerzett eszközök elszámolási szabályaitól, ahol a teljes bekerülési értéket aktiválni kell, nemcsak a támogatással ellentételezett összeget? (A két elszámolás eredményre gyakorolt hatása ugyan azonos, de eltérő eszközértéket és passzív időbeli elhatárolásokat eredményeznek.)
Részlet a válaszából: […] ...értékét különálló eszközként kellene kezelni.Azon – úgy véljük – nem kell vitatkozni, hogy a kísérleti fejlesztéshez kapott támogatás nem minősíthető fejlesztési célú támogatásnak, az egyértelműen az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének d) pontja szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

K+F-költségek elhatárolása

Kérdés: Társaságunk 2021. évtől a kiva hatálya alá jelentkezett be. 2018. évben utófinanszírozásos kutatás-fejlesztési pályázatot nyert. Ennek eredményeképpen – előleg kiutalása nélkül – gépfejlesztésbe kezdtünk, melynek során 1000 E Ft értékű prototípusú gépet állítottunk elő. Aprojekt munkálatai során 2018. évben 8000 E Ft, 2019. évben 10.000 E Ft közvetlen költség merült fel, melyet a halasztott ráfordítások soron mutattunk ki a mérlegben. A projekt elszámolására végül – hosszas egyeztetést követően – a 2020. év végén került sor, amikor is a GINOP pályázat keretében a bírálók a felmerült összköltség 59,96%-át ítélték meg, és 33 000 E Ft támogatást utaltak ki társaságunknak. Számviteli politikánkban a K+ F-költségek elszámolására a költségként történő elszámolási módot választottuk. Helyesen jártunk-e el a 2018. és a 2019. évben, amikor is a közvetlen költségeket halasztott ráfordításként tartottuk nyilván? A számviteli politikában rögzítettek szükségessé teszik-e a 2018. és a 2019. évi társaságiadó-bevallás módosítását, vagy az elfogadott és kiutalt támogatás évében, 2020-ban számolhatom-e el egy összegben a felmerült költségeket? Amennyiben a 2018. és a 2019. évben felmerült költségeket a felmerülésük évében érvényesítjük, úgy a 2020. évben kiutalt támogatás összegét miként érvényesíthetjük az előző évek költségeivel szemben? A támogatás összege figyelembe vehető-e társaságiadóalap-kedvezményként?
Részlet a válaszából: […] ...ki a 77. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdés b) pontja szerinti, jogszabályi előíráson, szerződésen, megállapodáson alapuló támogatások várható, még el nem számolt összegét az egyéb bevételekkel szemben, amennyiben a vállalkozó bizonyítani tudja, hogy.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 25.

Térségi integrált szakképző központ fejlesztése

Kérdés: A térségi integrált szakképző központ (TISZK) fejlesztése céljából kapott TÁMOP támogatás számviteli elszámolásával kapcsolatos a kérdésünk. A támogatási szerződés szerint a projekt akkor valósul meg, ha a TISZK bizonyos képzési létszámot megvalósít az elkövetkező 3 évben, illetve kötelezettséget vállal a TISZK képzési rendszerének 5 éves működésére. A támogatás 5 százaléka tárgyi eszköz beszerzésére, a többi a "projekt megvalósítási költségeire" fordítható. A pályázati kiírás szerint nem beruházási célú a támogatás. Az így kapott támogatás fejlesztési vagy működési támogatás számviteli szempontból? A projekt költségei aktiválhatók-e alapítási-átszervezési költségként, vagy szellemi termékként, vagy költségként kell azokat elszámolni? Az előlegként folyósított támogatást kötelezettségként vagy egyéb bevételként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...térségi integrált szakképző központ (TISZK) nonprofitgazdasági társaság, és mint ilyen a kapott TÁMOP támogatást az Szt. előírásaifigyelembevételével köteles elszámolni.A kérdés szerint a szóban forgó támogatás nem beruházásicélú, de annak egy részéből (5.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 24.

Eltérés a számviteli törvény előírásaitól

Kérdés: Az általunk könyvvizsgált társaság európai uniós forrásból finanszírozott támogatási szerződést írt alá. A támogatási szerződés alapján előleget utaltak ki. A támogatási szerződés melléklete részletesen tartalmazza, hogy milyen költségeket lehet a pályázat terhére elszámolni. A támogatás terhére elszámolható, a tárgyévben (2009-ben) felmerült költségek jelentősek. A társaság eredményét jelentősen torzítják, amennyiben a támogatás nem kerül elszámolásra. A társaság a felmerült költségeit analitikával alátámasztja, hozzá tudja rendelni a támogatási szerződés mellékletét képező kimutatás megfelelő soraihoz. A társaság azonban a mérlegkészítés időpontjáig nem adta le az elszámolását, így nem áll rendelkezésre az elszámolás elfogadásának a visszaigazolása. Így nem tudja az Szt. 77. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint a támogatást egyéb bevételként elszámolni, a ténylegesen felmerült költségeket ellentételezni. Az Szt. 4. §-a lehetőséget ad a törvény előírásaitól való eltérésre. Az előbbiekben ismertetett körülmények mérlegelése alapján könyvvizsgálói nyilatkozattal lehetséges-e, illetve indokolt-e a számviteli törvény tételes előírásaitól való eltérés?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre a rövid válasz az, hogy igen.Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének előírása alapján egyébbevételként a támogatást, a juttatást akkor lehet elszámolni a tárgyévre (azadott esetben 2009-re), ha a pénzügyi rendezés a mérlegkészítés időpontjáigmegtörtént. Ettől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 18.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...kapott támogatással nem lehet csökkenteni atársaságiadó-alapot. A Tao-tv. 7. §-a (8) bekezdésének c) pontja szerintugyanis az adózó nem csökkentheti adózás előtti eredményét a jogszabály vagynemzetközi szerződés alapján kapott támogatás, juttatás esetében....t...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Közösen végzett kutatás-fejlesztés támogatásának elszámolása

Kérdés: Cégünk – konzorciumi tagként – a műegyetemmel közösen kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. A kutatás költségeit saját erőből és költségvetési támogatásból fedezzük. A támogatást előleg formájában kapjuk. Ezt az előleget a számlák alapján a költségvetésből a tényleges támogatási összegre kiegészítik. A támogatást anyagbeszerzésre, bérre, szolgáltatásra, valamint tárgyi eszköz beszerzésére bontják meg. A kutatás-fejlesztés során adóköteles árbevétel nem keletkezik, a kutatás-fejlesztés költségeit a felmerüléskor elszámoljuk költségként? A fentiekből az áfaarányosításnál mit kell figyelembe venni? A támogatásként kapott előleget hogyan kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...cég felé számláz, a cég pedig igénybe vett szolgáltatás költségeként számoljael. Mivel a kutatás-fejlesztéshez költségvetési támogatást is kap a cég, azerre vonatkozó szerződésben (megállapodásban) rögzíteni kell a támogatásarányát, és a támogatás...apja....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.
1
2