Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy ez esetben is úgy kell eljárni, mint bármilyen más támogatás elszámolásánál, azzal, hogy a támogatott – közvetetten – a régióban található partner (támogatás a térítés nélküli átadás is).A támogatás elszámolásához természetesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Támogatások besorolása

Kérdés: Nem látjuk egyértelműnek az adott támogatások számviteli besorolását. Az Szt. 2005. 01. 01-jétől alkalmazandó szabályokhoz kapcsolódó indokolása szerint: "A törvény pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átvett-átadott pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni." Mi azonban nem látunk egyértelmű helyzetet. Nem kapunk arra iránymutatást, hogy egy támogatást minek a mentén kell megítélni. Egy olyan támogatás, amelyet a vállalkozás egy közhasznú alapítványnak működése során először és utoljára ad, az a rendkívüli ráfordítások fogalmának legalább annyira megfelel, mint az egyéb ráfordítások fogalmának (az az értékesítés nettó árbevételéhez se közvetlenül, se közvetetten nem kapcsolódik). Véleményünk szerint a jogalkotó nem rendezte a kérdést, holott a kiegészítő mellékletben történő bemutatás szempontjából nem mindegy, hogy egyéb ráfordítás, illetve rendkívüli ráfordítás.
Részlet a válaszából: […] A jogalkotó helyett igyekszünk választ adni a viszonylaghosszabban idézett kérdésben foglaltakra, először az adott, majd a kapotttámogatások vonatkozásában. Célszerű a választ a támogatás értelmezésével kezdeni.Az adott támogatás ellenében a vállalkozások – jellemzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Közösen végzett kutatás-fejlesztés támogatásának elszámolása

Kérdés: Cégünk – konzorciumi tagként – a műegyetemmel közösen kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. A kutatás költségeit saját erőből és költségvetési támogatásból fedezzük. A támogatást előleg formájában kapjuk. Ezt az előleget a számlák alapján a költségvetésből a tényleges támogatási összegre kiegészítik. A támogatást anyagbeszerzésre, bérre, szolgáltatásra, valamint tárgyi eszköz beszerzésére bontják meg. A kutatás-fejlesztés során adóköteles árbevétel nem keletkezik, a kutatás-fejlesztés költségeit a felmerüléskor elszámoljuk költségként? A fentiekből az áfaarányosításnál mit kell figyelembe venni? A támogatásként kapott előleget hogyan kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] A válaszhoz a kérdésben foglaltakat pontosítani kell.Az adott esetben a közösen végzett kutatás-fejlesztés aztjelenti, hogy a kutatás-fejlesztést részben a kérdező cég végzi, nála merül fela felhasznált anyag költsége, a kutatást-fejlesztést végzők bére, bérjáruléka...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.