Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Nem közös üzemeltetés

Kérdés: Az "A", "B" és "C" társaság saját eszközeit közös üzemeltetésben szeretné hasznosítani, de nem kívánnak közös vállalatot létrehozni. A közös üzemeltetésbe az "A" társaság a tulajdonát képező üzemcsarnok használatát biztosítaná, "B" társaság a gépeket, berendezéseket bocsátaná a közös üzemeltetés rendelkezésére, "C" társaság pedig a tervezett termékeket előállító munkaerőt. Az előállított termékeket az "A" és a "B" társaság használná fel, illetve értékesítené. A leírt konstrukció tekinthető-e közös tevékenységnek (közös üzemeltetésnek)? Hogyan kell a kérdéshez kapcsolódó gazdasági eseményeket elszámolni a három társaságnál? Az esetleges nyereségen miként lehet osztozni?
Részlet a válaszából: […] ...áron.Az üzemcsarnok, a gépek és berendezések bérleti díját, a termékek eladási árát úgy kell kialakítani, hogy az a bérbeadónál a tárgyi eszközökkel kapcsolatos költségeken illetve, a termék-előállítás közvetlen költségein túlmenően elvárt haszonra is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Klaszterrel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: A társaság tulajdonosa kezdeményezésére létrehoztak egy klasztert. A klaszter nem jogi személy. Határozatlan időre alakult, csatlakozhat hozzá minden olyan jogi személy, nonprofit szervezet, magánszemély, amely/aki magára nézve elfogadja az alapító okiratot. A klaszter jelenleg 12 társaságot egyesít, és az operatív feladatok ellátásával társaságunkat bízta meg. A tagok tagdíjat fizetnek, amelyet a társaság szed be. A társaság saját alapító okirata szerint főtevékenységi köre ingatlan-bérbeadás és -hasznosítás. A társaság nyilvántartásaiban ezen operatív feladatok ellátásával kapcsolatban felmerülő bevételek (pl. a tagdíj) és kiadások (pl. pályázati díj, közreműködők bére, tárgyi eszközök beszerzése, amortizáció stb.) hogyan könyvelendő? A klaszter működésének számviteli elszámolása része lehet-e a társaság (a kft.) éves beszámolójának, illetve elszámolhatók-e a vállalkozás érdekében felmerülő bevételként és költségként?
Részlet a válaszából: […] ...A vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség lehet apályázati díj, a közreműködők bére és annak járulékai, a tárgyi eszközökamortizációja stb. A klaszter keretében beszerzett eszközöket a gesztornak kell- mint a sajátját –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.

Polgári jogi társaságból (PJT) szövetkezet

Kérdés: PJT kábeltelevíziós rendszer nem tud átalakulni, de nem működhet PJT formájában sem. 16 tag alapított egy szövetkezetet 5000 Ft/fő részjeggyel. A PJT-ben tagdíjat szedtek a tagoktól, és elkészítették a kábeltelevíziós hálózatot 2000 lakásban. A PJT átadja az eszközeit működtetésre, üzemeltetésre, és kötelezi a szövetkezetet a hálózat bővítésére, korszerűsítésére. Milyen értéken kell számláznia a PJT-nek? Kell-e áfát fizetni? A szövetkezet azt visszaigényelheti? Mi lesz az áfa alapja? Illetéket kell-e fizetnie a szövetkezetnek a kapott hálózat után? Hogyan kell könyvelni? A PJT vezetői társadalmi munkában látják el a feladatot. Az ügyvéd szerint minden mehet úgy, ahogyan leírtam. Semmit nem kell fizetni, mert mindez a lakosság részére történik.
Részlet a válaszából: […] ...el, ahálózatbővítést és a korszerűsítés során létrehozott új eszközöket arendeltetésszerű használatbavételkor, mint a saját tárgyi eszközét vesziállományba, míg a PJT-től működtetésre, üzemeltetésre átvett eszközökön végzettkorszerűsítést, mint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 3.

Közművesítés társasági pénzből

Kérdés: A gazdasági társaság vezetője és egyben résztulajdonosa a tulajdonát képező telekre jelzálogbejegyzést engedélyezett a társaság részére történő jelzáloghitel felvételekor. A telken megindult időközben a közművesítés. A telekhatáron belüli közművesítés számláit a társaság egyenlítette ki, az áfát levonásba helyezte. A telek lakóövezetben van, tehát lakásépítés céljára értékesíthető. A társaság lehet-e tulajdonosa a közműveknek azért, mert a vezetője engedélyezte a telekre a jelzálog bejegyzését a jelzáloghitel fedezeteként? Elválasztható-e a tulajdonjog szempontjából a közmű a telektől?
Részlet a válaszából: […] ...van az adottszolgáltató vezetékéhez, akkor a telken, illetve a telkeken külön hálózatotkell létrehozni, amelyet számvitelileg önálló tárgyi eszközként kell kimutatni,a használatbavétel után külön-külön aktiválni.A Ptk. 97. §-ának (1) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.