Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Munkaruházati termékek elszámolása

Kérdés: Mi tartozik a munkaruházati termékek körébe? Ezen termékeket az eszközök közé kell besorolni, vagy költségként a személyi jellegű egyéb kifizetések között számolandók el? Ha az eszközök közé tartozik, akkor milyen eszköz? Ha a munkavállaló kilép, és a kihordási idő még nem telt el, mi történik a munkaruházati termékkel?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaruházati termék várható kihordási ideje meghaladja az egy évet, azaz tartósan szolgálja a vállalkozási tevékenységet, akkor az tárgyi eszköznek minősül (elsődlegesen beruházásként kell elszámolni). A rendeltetésszerű használatbavételkor azonban –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Idegen ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Két magánszemély tulajdonában áll egy telek, valamint azon álló ingatlan. Ugyanezen két magánszemély tulajdonol egy betéti társaságot. A bt. beruházást végzett a magánszemélyek tulajdonában álló ingatlanon. A beruházás építésihatóságiengedély-köteles volt. A jogerős használatbavételi engedélyt a bt. kérte és kapta meg. Az idegen ingatlanon végzett beruházás a bt. adóköteles tevékenységéhez kapcsolódott. A bt. magánszemély tulajdonosai arról döntöttek, hogy az ingatlant egy másik társaságnak értékesítik. A vevő társaság folytatná a bt. által az ingatlanhoz kapcsolódó tevékenységet. Van-e lehetőség a megosztott értékesítésre oly módon, hogy a magánszemélyek az ingatlant értékesítik a megfelelő piaci értéken, míg a bt. az idegen ingatlanon végzett beruházást piaci értéken? Ha van lehetőség a megosztott értékesítésre, befolyásolja-e azt, ha a vevő mégsem a betéti társaság által végzett adóköteles tevékenységet kívánja folytatni? Helyes-e az az értelmezésem, hogy az idegen ingatlanon végzett beruházás értékesítése az Áfa-tv. szempontjából nem tekinthető ingatlanértékesítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdésekre választ adni.Sokszor leírtuk, hogy az ingatlan szó egy eszközcsoport megjelölésére szolgál, és önmagában nem tekinthető tárgyi eszköznek. A kérdés szerinti telken álló ingatlan az épület, egyéb építmény (ezen belül mi?). A bt. bérli a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.

Ingatlan értékesítése félbehagyott beruházás miatt

Kérdés: A társaság magánszemélytől külterületet vásárolt, amelyet közművesített, a művelési ág megváltoztatására megkapta az engedélyt, majd ipari kereskedelmi épület építési engedélye birtokában megkezdte a beruházást. Jelentős alépítmények (aknák, garázsok) építése és az alapozási munkák megkezdődtek. A föld feletti építkezést még nem kezdték meg, amikor a társaság üzletpolitikai megfontolásokból leállította az építkezést. Jelenleg a terület látszólag üres, de a föld alatti beépítés összege jelentős. A társaság szándéka, hogy eladja az ingatlant. Hogyan kell eljárni a létesítmény értékesítésekor? Telket adunk el, vagy telket és félkész építményt? A félkész építmény nem vehető használatba, azok a vevő számára nem hasznosak, valószínűleg betemetik, így az árban nem érvényesíthetők. Mi a társaság teendője? Miről kell a számlát kiállítani, áfával vagy áfa nélkül? (A társaság az ingatlanértékesítést nem tette adókötelessé!)
Részlet a válaszából: […] ...hol ésmilyen értéken szerepelnek a könyvviteli nyilvántartásokban?A művelési ág megváltoztatásával a külterület telekkéntszerepel a tárgyi eszközök között, a magánszemélynek fizetett vételár és aművelési ág megváltoztatása miatt fizetett díjak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Nullára leírt eszközök értékesítése

Kérdés: A betéti társaságnál a tárgyieszköz-kartonok felülvizsgálatakor megállapították, hogy a nyilvántartásban "nulla összegen" gépkocsibeálló szerepel. Mivel a bt.-nek erre az építményre nincs szükséges, hogyan lehet azt kivezetni? Átadhatja-e ingyenesen vagy minimális összegért a kültag részére (az ő háza udvarán áll)? Évekkel ezelőtt a kültag családi házába (ami telephely is egyben) különböző épületgépészeti berendezéseket vásároltak a bt. nevére, melyek szintén nullára leírtak. Jól jártak el annak idején? Hogyan történhet a kivezetés, a kültag részére az átadás?
Részlet a válaszából: […] ...mert az eszközt (az adott esetbena gépkocsibeállót) rendeltetésének megfelelően már nem használják, a besorolástmeg kell változtatni, a tárgyi eszközt a készletek közé át kell sorolni. Ezigaz a nullára leírt tárgyi eszközök esetében is. (Más kérdés az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.

Közművesítés társasági pénzből

Kérdés: A gazdasági társaság vezetője és egyben résztulajdonosa a tulajdonát képező telekre jelzálogbejegyzést engedélyezett a társaság részére történő jelzáloghitel felvételekor. A telken megindult időközben a közművesítés. A telekhatáron belüli közművesítés számláit a társaság egyenlítette ki, az áfát levonásba helyezte. A telek lakóövezetben van, tehát lakásépítés céljára értékesíthető. A társaság lehet-e tulajdonosa a közműveknek azért, mert a vezetője engedélyezte a telekre a jelzálog bejegyzését a jelzáloghitel fedezeteként? Elválasztható-e a tulajdonjog szempontjából a közmű a telektől?
Részlet a válaszából: […] ...van az adottszolgáltató vezetékéhez, akkor a telken, illetve a telkeken külön hálózatotkell létrehozni, amelyet számvitelileg önálló tárgyi eszközként kell kimutatni,a használatbavétel után külön-külön aktiválni.A Ptk. 97. §-ának (1) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.

Épülő ingatlan hasznosításra történő átadása

Kérdés: Magánszemély saját nevére ingatlanberuházást végez. Az építkezés folyamán a magánszemély az üzletek vonatkozásában hasznosítási szerződést köt egy gazdasági társasággal 10 évre. A szerződés alapján a gazdasági társaság megépíti az üzleteket (elvégzi a beruházást). Az így elszámolt költségeket a társaság magára vállalja, amelyet halasztott ráfordításként számol el. A hasznosításra átvett ingatlanrészt a gazdasági társaság bérbe adja, amelyből bevétele lesz, ami fedezetet nyújt az évenként elszámolt halasztott ráfordításra. Az épület a magánszemély nevén van, az ő nevére szól az építési engedély is, illetve a használatbavételi engedély. Elfogadható-e így az ingatlan elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...mind a Ptk. előírásait, sőt adófizetési kötelezettségeltitkolását is eredményezheti. A számviteli előírások szerint külön-külön tárgyi eszköznekminősül a telek és a rajta felépült épület. Hasznosítási szerződést csak a márlétező épületre lehet kötni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 8.

Egyéni cég átalakulása kft.-vé

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalóan tájékoztatást adni az egyéni cég egyszemélyes kft.-vé történő átalakulása során elvégzendő számviteli feladatokról, adózási kérdésekről, bevallási határidőkről és nyomtatványokról.
Részlet a válaszából: […] ...Ebben a mérlegben minden olyan eszközt és forrást fel kell tüntetni, amely az egyéni vállalkozói nyilvántartásban (például tárgyi eszköz, követelések, kötelezettségek nyilvántartása) szerepel. Természetesen nem szerepelhet benne olyan adat, amely nincs az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 5.