Könyvek, régiségek készletre vétele

Kérdés: A 2000. évi C. törvény 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint: A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
- térítés nélkül (visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszközök, továbbá az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközök piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét.
Civil szervezetek esetén is irányadó a fent említett jogszabályi hivatkozás. Jelentős mennyiségű és értékű, részben több száz éves könyvek készletre vételével kapcsolatban a következő kérdések, problémák merültek fel:
- Nem ismert a piaci érték a készletre vétel időpontjában,
= elegendő-e a "0"-s számlaosztályban, analitikában mennyiségi nyilvántartásba venni az értékesítésig?
= van-e időbeli korlátja a piaci érték megállapításának, az értékesíthető könyvek piaci értéke csak az árverésen derül ki?
= elegendő-e az értékesítéssel egy időben készletre venni a passzív időbeli elhatárolással szemben, és egyúttal ki is vezetni?
- Vannak olyan könyvek, amelyek értékesítését jogszabály tiltja, a 22/2005. NKÖM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti muzeális dokumentumok, végleges megőrzési kötelezettség áll fenn, ezeket eladni nem lehet, csak átadni a közgyűjteményeknek, közkönyvtáraknak, ezek érték nélkül maradhatnak-e a nullás számlák között? Ez utóbbi könyvek, amennyiben átadásra kerülnek az Országos Széchényi Könyvtár részére, az keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget, illetve társaságiadó-kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...a szóban forgó, több száz éves könyvek hogyan kerültek a civil szervezethez? Vásárolta azokat? Akkor a vásárolt készletek, illetve a tárgyi eszközök között kellene, hogy legyenek (azokat korábban sem lehetett költségként elszámolni, illetve terv szerinti...zóban forgó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Vagyonkezelésbe vett önkormányzati tárgyi eszközök visszaadása

Kérdés: A zrt. vagyonkezelésbe vett több önkormányzat megbízásából a gesztorönkormányzattól tárgyi eszközöket, amelyet a zrt. könyveiben szerepeltet, és évenként a számviteli törvénynek megfelelően amortizációt számol el a költségek terhére (az összeg jelentősen eltér a Tao-tv. szerinti amortizáció összegétől, jelentősen nagyobb használatiidő-megállapítás történt]. Az amortizáció összegének megfelelő összegű pótlási alapot képez, amelyet elkülönített bankszámlán kezel, és végzi a szükséges felújításokat, pótlásokat az eszközökön. Jelenleg is van képzett, de fel nem használt összeg. A működéssel kapcsolatosan jelentős vevői kintlévőség szerepel a könyvekben. Az eszközök forrását képezi az átadáskori bruttó értéknek megfelelő összegű hosszú lejáratú kötelezettség. Döntés-előkészítés van folyamatban az eszközök visszaadása tárgyában a tulajdonos önkormányzatok számára. Az átadáshoz kapcsolódóan vagyonértékelés van folyamatban a tulajdonos önkormányzat részéről. Könyvelendő, hogy az egyes vagyonelemek visszaadása hogyan vezethető ki a könyvekből? Az Szt. és a Tao-tv. szerinti nettó érték különbözete társaságiadó-alapot módosító tétel? A vevőállomány kivezetése szintén adóalapot növelő tétel? Hogyan szüntethető meg a hosszú lejáratú kötelezettség összege? Amennyiben egyéb bevétel, a társaságiadó-alapot befolyásolja? Az eszközök és kötelezettségek megszüntetése után egyenleg nem maradhat a tranzakciók során?
Részlet a válaszából: […] ...nem pótolt amortizációnak megfelelő pénzeszközök értéke.A kezelésbe vételkor a szerződésben rögzíteni kell, hogy az önkormányzati tárgyi eszközöknél milyen arányú (összegű) amortizációt kell elszámolni. A szerződésben rögzített amortizáció mértékével kell a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 9.

Nyílt végű lízingelt személygépkocsi átadása

Kérdés:

A kft. nyílt végű lízingszerződése lejárt. A gépkocsit vevőkijelölés szerint idegen magánszemély veszi meg. A cég könyveiből hogyan kell kivezetni a gépkocsit? A bekerülési érték 10 millió Ft volt, maradványérték 1,5 millió Ft. Számviteli amortizáció 4 évre (48 hónapra) évi 1,7 millió Ft. Az adótörvény szerint 4 év×2,0 millió Ft-ot számoltunk el. Hogyan kell kivezetni a gépkocsit, és a társaságiadó-bevallásba milyen összegek kerülnek az adóalap-növelő és -csökkentő tételekhez?

Részlet a válaszából: […] ...A rendeltetésszerű használatbavételkor a lízingbe vevőnek a lízingtárgyat, a gépkocsit bekerülési (piaci) értéken aktiválnia kellett a tárgyi eszközök között: T 132, 142 – K 161 [10,0 millió forint].c) A rendeltetésszerű használatbavételkor – az Szt. előírása szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Sporteszközök értékcsökkenése a személyi jellegű egyéb kifizetések között

Kérdés:

A 6245. számú kérdésben szereplő társaság sporteszközt vásárolt, amit a munkavállalók ingyenesen használhatnak kikapcsolódás céljából. A válaszban azt írták, hogy a terv szerinti értékcsökkenési leírás összegét a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell elszámolni. Ezzel kapcsolatosan merültek fel könyveléssel, bevallással és társaságiadó-kezeléssel kapcsolatos kérdéseink.
1. Amennyiben az értékcsökkenés összege átvezetésre kerül a személyi jellegű egyéb kifizetésre (T 55 – K 57), a tárgyi eszköz mozgástáblában hogyan kerüljön bemutatásra a nettó értékváltozás, tekintettel arra, hogy a főkönyvben nem szerepel kapcsolódó értékcsökkenés?
2. Hogyan kell alkalmazni a Tao-tv. tárgyi eszközökre vonatkozó előírásait a sporteszköz esetében? Az aktiválás után keletkezik-e a Tao-tv. szerinti nyilvántartási érték, és ezzel összefüggésben:
– kell-e az adott eszközre a számviteli törvény szerint értékcsökkenés/Tao-tv. szerinti értékcsökkenés adóalap-módosításokat alkalmazni a 7. § (1) bekezdés d) pontja, 8. § (1) bekezdés b) pontja szerint?
– kell-e alkalmazni az eszközállományból történő kivezetéskor a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontját, 8. § (1) bekezdés b) pontját?

Részlet a válaszából: […] ...közötti elszámolás nem változtatja meg a terv szerinti értékcsökkenési leírást, mert a továbbiakban is szerepel a főkönyvben, a tárgyi eszköz mozgástábla elkészítését nem zavarja;– a Tao-tv. tárgyi eszközökre vonatkozó előírásai változatlanul alkalmazhatók,....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Nettó értékű tárgyi eszközök selejtezése

Kérdés: Cégünknél olyan tárgyi eszközöket selejteztünk év közben, amelyeknek még volt számvitel szerinti könyv szerinti és társasági adó szerint számított nyilvántartási értéke. Tehát a nettó értéke nem volt nulla. Ezek az eszközök már használhatatlanok voltak, a selejtezés dokumentálva lett. Ez a számvitel szerint terven felüli értékcsökkenésnek minősül, és a könyv szerinti értékkel növelni kell az adóalapot. Lehet-e csökkenteni a társaságiadó-alapot, ha a selejtezett tárgyi eszköz nem szerepelt a nyilvántartásunkban az év utolsó napján, így a terven felüli értékcsökkenés nem csökkenti az adóalapot a Tao-tv. 1. sz. melléklet 10. pont d) alpontja szerint?
Részlet a válaszából: […] ...az 1. és 2. számú mellékletben foglalt előírások szerint az adóévre megállapított összeg, továbbá az immateriális jószág, tárgyieszköz-állományból bármilyen jogcímen történő kivezetésekor, ... a forgóeszközök közé való átsorolásakor ... az eszköz.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Követelés átalakuláskor a vagyonmérlegben

Kérdés: A kft. zrt.-vé alakul át. A kft. záró vagyonmérlegében szereplő vevőkkel szembeni követelések egy részére értékvesztés került elszámolásra még az átalakulás előtti hónapokban. A zrt. nyitó analitikájában ezen követeléseket milyen értéken kell nyilvántartásba venni: az értékvesztéssel csökkentett értéken (vagyis ez lesz az új bekerülési érték), vagy továbbra is az eredeti bekerülési értéken (külön nyilvántartva az értékvesztést is)? Előbbi esetén, amennyiben a vevő végül mégis fizet, az értékvesztés összegét egyéb bevételként kell elszámolni, és a társaságiadó-alap számításánál csökkentő tételként figyelembe lehet venni? Ha nem fizet, és így a követelés behajthatatlanná válik, az értékvesztés összege figyelembe vehető társaságiadóalap-csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...a legfőbb szerv dokumentáltan nem döntött – az eszközök könyv szerinti értéken kell, hogy szerepeljenek. Így például a tárgyi eszközök nettó értéken (bruttó érték csökkentve az elszámolt értékcsökkenéssel), a vevőkkel szembeni követelések pedig az.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Kis értékű tárgyi eszközök nyilvántartása

Kérdés: Egy online előadáson azt hallottam, hogy 2021-től nem kell a 200 E Ft alatti, kis értékű tárgyi eszközöket a 16. számlacsoportban könyvelni, majd onnan a megfelelő főkönyvi számlára átvezetni, hanem a teljesítés időpontjában értékcsökkenésként elszámolhatom. Ennek az lenne a következménye, hogy nem kell nyilvántartani, leltározni, selejtezni ezeket az eszközöket. Igaz-e az állítás, szabályosan járok el, ha így számolom el a kis értékű eszközöket, vagy valamit félreértettem? Nem találok erre vonatkozóan semmit a számviteli törvényben, ezért bizonytalanodtam el.
Részlet a válaszából: […] ...(tehát a 16. számlacsoport és nem számlaosztály) között kell kimutatni a rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett tárgyi eszközök bekerülési értékét. Ez az előírás a kis értékű tárgyi eszközök bekerülési értéke könyvelésére is vonatkozik.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 10.

200 ezer Ft alatti eszközök nyilvántartása

Kérdés: 2021. 01. 01-től a beruházási és felújítási nyilvántartás során a 200 ezer Ft egyedi értékű tárgyi eszközök mentesülnek a nyilvántartási kötelezettség alól (1995. évi CXVII. törvény 5. sz. melléklet). Mi a helyzet a vagyoni értékű jogoknál? A társasági adó alá tartozó vállalkozásokra is van hasonló rendelkezés? Én sajnos nem találtam. Ha van, szíveskedjenek közölni a pontos paragrafust!
Részlet a válaszából: […] ...bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. Így könyvelni kell az eszközbeszerzéshez kapcsolódó minden tételt, tárgyi eszközöknél beruházásként, a nem anyagi javaknál a megfelelő immateriális javak számláján közvetlenül.A 200 ezer forint egyedi....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Nyílt végű pénzügyi lízing leírási ideje

Kérdés: A Számviteli Levelek 443. számában megjelent 8489. kérdésre adott válaszra hivatkozva a kérdésem az alábbi: A kérdésre adott válasz számviteli elszámolását értem, és egyetértek a leírtakkal. Egy vállalkozásnak azonban egy ügylet adójogi oldalát is figyelembe kell vennie a döntései meghozatalakor. A személygépkocsi nyílt végű lízingje nagy adókockázatot (áfa) rejt magában azáltal, hogy ha a társaság levonja a lízingdíj adóját (vagy annak egy részét, pl. útnyilvántartás nélkül 50%-át), akkor a NAV megkérdőjelezi az áfa levonását egy olyan esetben, amikor a lízing futamideje pl. 3 év, a könyvelésben pedig 5 évben határozzuk meg a hasznos élettartamot, és a lízing végén úgy dönt a társaság, hogy megvásárolja maradványértéken az autót. A NAV vélelmezi, hogy már a lízing megkötésekor az volt a szándék, hogy végül megvegye a cég a személygépkocsit, hiszen 5 évig tervezte használni már az elején, függetlenül a 3 éves lízingfutamidőtől. Átminősítik visszamenőleg zárt végű pénzügyi lízinggé, és az áfa levonását jogosulatlan levonásként állapítják meg. Nem célszerűbb ebben az esetben a lízingszerződés szerinti 3 évben meghatározni a hasznos élettartamot, hiszen "béreljük" (nyílt végű lízing) az autót, és eredetileg 3 évig tervezzük használni, ha már annyi időre kötöttük meg a szerződést, majd ráérünk a 3. év végén eldönteni, hogy megvesszük-e vagy sem? Számvitelileg ez helytelen, vagy védhető adott esetben? Az Szt. szerinti értékcsökkenés a Tao-tv.-nél úgy is növelő, az adótörvény szerinti értékcsökkenést pedig be lehet állítani 20%-ra. Így társaságiadó-hiány sem állapítható meg a nagyobb összegű (3 év alatt 5 év helyett) költségelszámolás miatt. Amaradványértékkel kapcsolatban ugyanez a kérdés. Pl. a 3 évre megkötött nyílt végű lízing esetén valószínűleg nem véletlen, hogy a 3. év végére mekkora összegben lett meghatározva a szerződésben a maradványérték (vélhetően ennyi lesz még az értéke a 3. év végén). Milyen indokkal tudom alátámasztani, hogy ennél több vagy kevesebb összegben határozza meg a társaság a maradványértéket? Hogyan jár el helyesen (hogyan tud helyesen eljárni?) a társaság a fenti, 3 évre kötött nyílt végű lízing kapcsán a maradványérték és a hasznos élettartam meghatározása esetén, ha nemcsak a számviteli előírásokat, hanem az adójogi kockázatokat is figyelembe veszi? Indokolható-e az Szt. előírásai alapján a 3 éves hasznos élettartam és a lízingszerződés szerinti maradványérték meghatározása a könyvelésben?
Részlet a válaszából: […] ...fix adatokról, de ezek külön dokumentálásáról nem tesz említést. Vegyük kapcsolódóan a következő példát: a társaság a beszerzett tárgyi eszközt csak 2 évig kívánja használni, utána értékesíteni fogja. Nyilvánvalóan ezen eszköz hasznos élettartamaként nem két.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 15.

Műtárgyak nyilvántartása és adózása

Kérdés: Vagyonkezeléssel és ingatlan-bérbeadással foglalkozó kft. hosszabb távon, 5-10 évig szabad pénzeszközét festmények – kortárs és antik festmények – vásárlására kívánja fordítani, későbbi – a befektetésből származó – haszon elérése céljából. A vásárlás a vállalkozás érdekében felmerült kiadásnak számít? Az áfa visszaigényelhető? Helyes-e a tárgyi eszközök között nyilvántartani?
Részlet a válaszából: […] ...eszközök vagy a forgóeszközök közé sorolni. Ez az előírás a műtárgyakra, a festményekre is vonatkozik.Befektetett eszközként (így tárgyi eszközként is) olyan eszközt szabad kimutatni, amelynek az a rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.
1
2
3
6