Készletek között lévő sertéstelep hasznosítása

Kérdés: A sertéstartást 2008-ban befejeztük. A sertéstelep tárgyi eszközeinek jelentős részét – kocaszállások, hizlaldák épületei, technológiák – átvezettük a készletek közé. A portaépület, kerítés továbbra is a tárgyi eszközök között szerepel, mivel ezeket használjuk, a telepet őrizzük. 2020-ban jelentkezett egy érdeklődő, aki a sertéstelepet megvenné. Elmondása szerint, amíg a vételárat előteremti, bérleti szerződést kötne. Az adásvételi, illetve bérleti szerződés részletei nem ismertek. A bérleti szerződés megkötésekor megvalósul az Szt. 23. §-ának (5) bekezdése szerinti feltétel ahhoz, hogy a korábban forgóeszközök közé sorolt eszközöket ismételten a tárgyi eszközök közé vezessük? Hogyan történjen ennek a könyvelése? Az eladásnál így már tárgyi eszközt adunk el, ami egyéb bevétel? Esetleg a vételárat meg kell osztanom valahogyan a készletek és a tárgyi eszközök között a nyilvántartott eszközök arányában? Mi a szabályos, törvényszerű megoldás az átsorolás és eladás könyvelésében? A társasági adó és a helyi iparűzési adó jelentősen eltérhet a különböző megoldás esetén?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatni, csak a tárgyi eszközök értékesítésének áfa nélküli ellenértékét lehet egyéb bevételként elszámolni.Az eredményre, a társasági adó alapjára nincs közvetlen hatással az, hogy készletet vagy tárgyi eszközt értékesítettek. Nem mindegy azonban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Személygépkocsi értékesítése hulladékként

Kérdés: A kft. a személygépkocsit hulladékként, 48 Ft/kg áron eladta. Ki fizet áfát? Ki igényelhet vissza? Mi a számla tartalma arra vonatkozóan? Hogyan könyvel az eladó?
Részlet a válaszából: […] ...szétszereléskori nettó értéke, a különbözetet az egyéb ráfordítások között kell terven felüli értékcsökkenésként elszámolni (a társasági adó alapját növeli, de csökkenti is, mert az állományból történő kivezetéshez kapcsolódik).(Kéziratzárás: 2020. 03....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.

Operatív lízing lejárata után felszámított összeg

Kérdés: Társaságunk operatív lízing keretében személygépkocsit bérelt. A lízingszerződés lejárta után a személygépkocsit visszaadtuk a lízingbe adónak. A lízingbe adó a személygépkocsit értékesítette, és elkészítette az elszámolást: operatívlízingdíj-korrekció címén egy nagyobb összeget. A szerződésben szerepel, hogy amennyiben a tényleges érték a futamidő végén kisebb, mint a kalkulált érték, akkor a különbözet a lízingbe vevőt terhelő fizetési kötelezettség. Hogyan kell ezt az értéket elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...a lízingbe adó utólag számlázott lízingdíját is a személygépkocsi bekerülési értékében számításba venni. Az önellenőrzéssel a társasági adó alapja is változik, a társaságiadó-bevallásokat is módosítani kell!Ha a lízingelt személygépkocsit a lízingbe vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 23.

Bérelt üdülő felújítása, berendezése

Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
Részlet a válaszából: […] ...a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, így azok együttes összegével az adózás előtti eredményt – a társasági adó alapjá­nak megállapítása során – növelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] A kérdés jó néhány alapvető ismeret hiányára, a törvények közötti kapcsolatok, összefüggések nem kellő megalapozottságára utal.Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) 20. §-ának (1) bekezdése alapján az egyéni cég az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Katából, evából való visszatérés

Kérdés: A Katv., az Eva-tv. hatálya alá tartozó, bevételi nyilvántartást vezető bt. végelszámolását határozták el a tulajdonosok. A végelszámolás során hogyan kell elkészíteni a végelszámolási mérleget, a vagyonfelosztási javaslatot stb.?
Részlet a válaszából: […] ...szerint kell megnyitnia és vezetnie a könyvviteli nyilvántartásait, de azt is jelenti, hogy visszatért a Tao-tv. hatálya alá. Ez esetben a társasági adó alapja meghatározásánál néhány tétel sajátosan kezelendő! Ezekre azonban itt nem térünk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.

Üzletág vételének elszámolása

Kérdés: "A" társaság eladta egy üzletágát "B" társaságnak. Az üzletág "A" társaság árbevételében 10 százalékos részarányt képviselt. A szerződés magában foglalta az üzletág tárgyi eszközeinek, készleteinek, követeléseinek és kötelezettségeinek az átadás-átvételét, valamint az üzletág dolgozóinak az áthelyezését. A megvásárolt üzletágért fizetett ellenérték (500) lényegesen magasabb volt, mint a nyilvántartásba vett eszközök és kötelezettségek különbözetének értéke (20). "B" társaság könyveiben a fizetett ellenérték és az átvett eszközök és kötelezettségek különbözetének értéke lehet-e az Szt. 3. §-a (5) bekezdésének 1. pontja szerinti üzleti vagy cégérték? Ha nem, akkor minek minősül? A társasági adóban hogyan kell kezelni ezt a különbözetet? A COMPLEX jogtárban megtalálható 29/2006. számú kérdésre adott válasz szerint igen, akkor viszont a Számviteli Levelek 3526. számú kérdésére adott válasz helytelen!
Részlet a válaszából: […] ...gyakorolt hatása 480 nyereség, plusz/mínusz az átadott eszközök piaci és könyv szerinti értéke közötti különbözet, amelynek a társasági adóját az üzletág átruházója a tárgyévben fizeti meg, a helyi iparűzési adó alapja meghatározásakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 9.

Üzemcsarnok aktiválás utáni átalakítása

Kérdés: 2006. évben építettünk egy üzemcsarnokot. Az épületkomplexumot feldolgozó üzemcsarnokként aktiváltuk. A termelés optimalizálása érdekében átalakításokat szeretnénk végrehajtani. Az üzemcsarnokon belül csomagolóanyag-raktár és kazánház kialakítását tervezzük. A raktárnak kialakítandó helyiségben egy szállítószalag üzemel, amelyet az üzemcsarnok másik részébe telepítünk át. A csomagolóanyag-raktárba eddig két másik területen használt állványrendszert telepítünk át, de nem az egészet, egy része visszamarad későbbi hasznosításra. A kazánház kialakításához a levegőrendszer (vákuumrendszer) áttelepítése szükséges, továbbá 42 méter PVC csővezeték beépítése. Ráaktiválhatjuk-e ezeket az üzemcsarnokra? Ha igen, a kialakított helyiségeket alegységként nyilvántartásba vehetjük-e az eszközeink között? Mi legyen a visszamaradó állványrendszerrészekkel? Az átalakítás eredményeként lesznek olyan épületek, gépek és berendezések, amelyeket ezentúl nem használunk. Mikor állíthatjuk le az értékcsökkenés elszámolását?
Részlet a válaszából: […] ...között kimutatni, használati idejük függvényében az évenként elszámolandó értékcsökkenési leírást, és annak az eredményre, a társasági adóra gyakorolt hatását megállapítani és önellenőrzés keretében rendezni.Ezt követően lehet az átalakításhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 31.

Érték alatti eladás

Kérdés: A cég gépeit, készleteit a nyilvántartási érték alatt adja el egy másik cégnek. Az eladási ár és a nyilvántartási érték közötti különbözet miatt milyen adómódosító tétel keletkezik az egyik, illetve a másik cégnél?
Részlet a válaszából: […] ...érték és azeladási ár különbözete összege vonatkozásában, azaz sem növelni, semcsökkenteni nem kell az adózás előtti eredményt a társasági adó megállapításasorán.A számviteli elszámolás során a gépek eladási árát egyébbevételként, nyilvántartási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 18.

Egyéni vállalkozás vagy egyéni cégként átalakulás

Kérdés: 2006. évben jogelőd nélkül alakult meg a bt. Az egyéni vállalkozás 2006-ban nem szűnt meg. Az egyéni vállalkozó eladta a tulajdonát képező bútorzatot a bt.-nek, amelyről egyösszegű számlát állított ki. Így a készlet a bt. nyilvántartásában szerepel. Az egyéni vállalkozó részletfizetési megállapodást kötött a bt.-vel. Így csak a pénzügyileg rendezett összegnek megfelelő jövedelme keletkezik az egyéni vállalkozónak. Úgy gondolom, hogy az adóterhek jelentős részétől mentesülne az egyéni vállalkozó, ha egyéni céggé, majd egyszemélyes kft.-vé alakulna át, azt követően pedig a bt. beolvadna a kft.-be. A beolvadással lehetővé válna a két fél között jelenleg fennálló követelés, illetve kötelezettség összevezetése. Jár-e ez valamilyen adófizetési kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...címen az átalakuláskorbevitt vagyontárgyak értéke, továbbá – ha élt az alapító a vagyonértékeléslehetőségével – a fizetendő társasági adóval csökkentett átértékelésikülönbözet mutatható ki;– az eredménytartalék nem lehet több, mint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.
1
2