Evaidőszak előtti követelés rendezése

Kérdés: A kérdés a kettős könyvvitelt vezető evás társaságnak az evaidőszak előtti, ki nem egyenlített vevői követelés rendezésével kapcsolatos. Az egyik értelmezés szerint, mivel a vevői követelés az eva­időszak előtt keletkezett (a társaság megfizette utána az áfát, a társasági adót), így ez az összeg az eredménytartalék része. (A társaság a vevői követelésnél nagyobb összegű eredménytartalékkal rendelkezik.) Mivel a vevői követelés kiegyenlítésére nem került sor, annak kivezetése az eredménytartalék terhére történhet, így nem befolyásolja a tárgyévi evás időszak számait. A másik értelmezés szerint a ki nem egyenlített vevői követelést csak a tárgyévi egyéb ráfordítások között lehet elszámolni. Ebben az esetben ez a tétel csökkenti a tárgyévi evás mérleg szerinti eredményt, ez az összeg a bankszámlán marad, nem vehető ki. Ebben az esetben előáll az a helyzet, hogy a társaság a tárgyévi bevételét 100%-ban leadózta, de az előző időszakban keletkezett, ki nem egyenlített vevői követelést nem tudja a mérleg szerinti eredményből kivenni, tehát – véleményem szerint – a vevői követelés összegénél megvalósul a kettős adóztatás.
Részlet a válaszából: […] ...nem azonos az, hogya követelés összege magában foglalja a vevő felé felszámított áfát. A vevőikövetelés után nem fizetett a társaság társasági adót sem, mivel a társaságiadó alapja – alapvetően – az adózás előtti eredmény, amely egy adottköveteléshez kapcsolódóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Közvilágítás-beruházás térítés nélküli átadása

Kérdés: A kft. központi telepe bejáratának átalakítását az illetékes kht. a közvilágítás elkészítéséhez kötötte. A kht. a régi épület bővítésének használatbavételi engedélyét nem adta meg, amíg a közvilágítást el nem készítettük. A közvilágítás költsége 4400 E Ft + áfa. Az APEH tájékoztatója szerint a közvilágítás nem szolgálja az adóköteles bevételszerző tevékenységet, ezért az áfa nem vonható le, a térítés nélküli átadást nem terheli áfa, és az átadónak nincs számlázási kötelezettsége. Az átadott villanyhálózatot további 16 százalék társasági adó és 4 százalék különadó is terheli. Az ingyenes átadás más szolgáltató jogtalan vagyonnövekedését és gazdagodását idézi elő. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...beruházást. A beruházással kapcsolatosan pedig az újÁfa-tv. 124. §-a (de a régi Áfa-tv. sem) nem korlátozza a levonási jogot. Azadott esetben valójában arról van szó, hogy a kérdező társaság a kht.rendelkezésére – mivel e nélkül a használatbavételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 17.

Adományok elszámolása, áfája, társasági adója

Kérdés: Értelmi fogyatékosoknak lakóotthont építő közhasznú egyesület ingyenes szolgáltatásként adományt kap. Hogyan kell könyvelni az adományt az adónál, illetve a kapónál? A szolgáltatás földmunka, amelynek 50 százalékát az adományozó ingyenesen adja, 50 százalékáról pedig számlát küld.
Részlet a válaszából: […] ...venni.)Az ellenérték nélkül (ingyen) nyújtott szolgáltatás rendkívüli ráfordításként elszámolt összegével növelni kell az adózás előtti eredményt [Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének n) pontja]. Amennyiben a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás a Tao-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 28.