Nagy értékű gépnél kártérítés?

Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt egy megjegyzés: a biztosító által fizetett összeg helytelen értelmezése a számviteli előírások megsértésének sokaságához és a támogatás időbeli elhatárolása megszüntetésének problémájához vezetett.A kérdés szerint a nagy értékű gép javítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Civil szervezet részére ingyenes kivitelezés

Kérdés: Építőipari vállalkozásként egy civil szervezettel (nem közhasznú szervezet) kötött támogatási szerződés alapján ingyenesen kivitelezzük egy építmény meghatározott, építészetileg elkülönülő részét. Az általunk elkészítendő építményrészre megvannak a kiviteli tervek, vállalkozásunk saját beszerzéssel biztosítja ehhez az építési anyagot, illetve saját munkaerővel és eszközökkel a kivitelezést. Az elkészült építmény a civil szervezet tulajdonába kerül. Hogyan kell az ügylethez kapcsolódó áfát kezelni? A csak és kizárólag ezen projekt elvégzéséhez kapcsolódóan jelen időben beszerzett anyagok előzetesen felszámított áfája levonható-e? És mi a teendő a már készleten lévő anyagok levont áfájával? Hogyan kezelendő az építkezésben részt vevő munkagépek működtetéséhez beszerzett gázolaj áfája? Az elkészült építmény átadásakor kell-e és ha igen, milyen módon fizetendő áfát megállapítani, mi ennek a bizonylata? Ezen tevékenység megvalósítását, illetve a befejezéskor a civil szervezetnek való átadását hogyan kell könyvelni, milyen hatással van ez a társaságiadó-alapra?
Részlet a válaszából: […] A válasznál abból kell kiindulni, hogy a kérdező cég kivitelezéssel egy terméket hoz létre, amelyet – ha elkészült – térítés nélkül a civil szervezetnek átad.Az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése alapján ellenérték fejében teljesített termékértékesítés az is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 26.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] A kapott támogatással nem lehet csökkenteni atársaságiadó-alapot. A Tao-tv. 7. §-a (8) bekezdésének c) pontja szerintugyanis az adózó nem csökkentheti adózás előtti eredményét a jogszabály vagynemzetközi szerződés alapján kapott támogatás, juttatás esetében....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Ingatlan hasznosítása tulajdonosok, dolgozók által

Kérdés: Egy nem Balaton-melléki székhelyű kft. vásárolt egy ingatlant a Balatonnál, amelyet szálláshely-értékesítésre, bérbeadásra kíván hasznosítani, holt időszakban a dolgozók, illetve a tulajdonosok üdültetését kívánják megoldani. Levonható-e az ingatlan, illetve a berendezések, felszerelések beszerzésének áfája, ha a tulajdonosok, illetve a dolgozók is térítenek? Függ-e a levonhatóság a térítés mértékétől? Hogyan kell adminisztrálni? Milyen egyéb adóvonzata van a tulajdonosok, illetve a dolgozók üdültetésének?
Részlet a válaszából: […] Egyértelműen már a beszerzéskor el kell dönteni, hogy a Balatonnál vásárolt ingatlant szálláshely-szolgáltatás (ideértve az üdültetést is) vagy bérbeadás útján kívánják-e hasznosítani. A kérdésből arra lehet következtetni, hogy az adott ingatlan valójában üdülő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 18.