Könyvek, régiségek készletre vétele

Kérdés: A 2000. évi C. törvény 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint: A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
- térítés nélkül (visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszközök, továbbá az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközök piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét.
Civil szervezetek esetén is irányadó a fent említett jogszabályi hivatkozás. Jelentős mennyiségű és értékű, részben több száz éves könyvek készletre vételével kapcsolatban a következő kérdések, problémák merültek fel:
- Nem ismert a piaci érték a készletre vétel időpontjában,
= elegendő-e a "0"-s számlaosztályban, analitikában mennyiségi nyilvántartásba venni az értékesítésig?
= van-e időbeli korlátja a piaci érték megállapításának, az értékesíthető könyvek piaci értéke csak az árverésen derül ki?
= elegendő-e az értékesítéssel egy időben készletre venni a passzív időbeli elhatárolással szemben, és egyúttal ki is vezetni?
- Vannak olyan könyvek, amelyek értékesítését jogszabály tiltja, a 22/2005. NKÖM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti muzeális dokumentumok, végleges megőrzési kötelezettség áll fenn, ezeket eladni nem lehet, csak átadni a közgyűjteményeknek, közkönyvtáraknak, ezek érték nélkül maradhatnak-e a nullás számlák között? Ez utóbbi könyvek, amennyiben átadásra kerülnek az Országos Széchényi Könyvtár részére, az keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget, illetve társaságiadó-kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...kellene, hogy legyenek (azokat korábban sem lehetett költségként elszámolni, illetve terv szerinti értékcsökkenésként leírni). Ingyen, térítés nélkül kapta? Az Szt. hivatkozott előírása 1992-től hatályos, miért nem vette azokat már korábban nyilvántartásba?A múlt...,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Végelszámolás során kiadott eszközök áfája

Kérdés: 3 db eszközt adnék át a tulajdonosnak. Az egyik személygépkocsi, melynek nem lett az áfája levonva a beszerzéskor. A másik egy utánfutó (2009-ben vásárolt), melyet magánszemélytől vásároltunk, szintén nincs áfalevonás. A harmadik egy garázs (2008-ban vásárolt), melynek szintén nem vontuk le az áfáját. A figyelési időszakon is túl vagyunk. Ebből adódóan úgy értelmeztem, hogy nincs áfafizetési kötelezettség az eszközök átadásakor az áfatörvény 11. §-a alapján. A NAV szerint csak a személykocsi után nem kell megfizetni az áfát, a többi után pedig beáll a fizetési kötelezettség.
Részlet a válaszából: […] ...elszámolt összeggel, és csak a különbözet kerül az eredménykimutatásba.A végelszámolás befejezése előtt az eszközök térítés nélkül is átadhatók, legalább a könyv szerinti értéken, egyéb ráfordításkénti elszámolással. Ha áfaköteles, akkor az.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 25.

Ajándékozott telek apportálása

Kérdés: Adott egy idén (2022-ben) alakult kft., mely nyaralót akar építtetni, elsősorban bérbeadás céljával. A cég 3 millió Ft-os tőkével alakult (1fő magánszemély tag és ügyvezető). Az építésnek helyet adó telek úgy fog bekerülni (ügyfél így szeretné) a nyilvántartásba, hogy a kft. tulajdonosa az édesapjától egy ajándékozási szerződéssel megkapja a telket mint magánszemély (ez elvben illetékmentes), majd a tulajdonos beapportálja a cégbe, terv szerint 22 millió Ft-os értéken. Ehhez majd lesz értékbecslés is, aminek még nem tudjuk az összegét, de ha nem lenne 22 millió, akkor sem lesz sokkal kevesebb. A kérdésem csak annyi, hogy az apportnak ugye nincs semmi extra költsége, bármilyen egyéb vonzata? Hogyan könyveljük? Szükséges bármi számla, áfa, bejelentés?
Részlet a válaszából: […] ...ajándékozási szerződéssel, amely szerződésnek tartalmaznia kell az ajándék, a telek értékét (piaci értékét) is. Ezt a kft.-nél mint térítés nélkül átvett telek ellenértékét könyvelni kell az egyéb bevételekkel szemben (T 122 – K 9647), amelyet a telek...ozási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Szén-dioxid-kvóták számviteli elszámolása

Kérdés: Szeretném a véleményüket kérni a szén-dioxid-kereskedelem, az ingyenesen kapott és a vásárolt szén-dioxid-kvóták számvitelével kapcsolatban. Korábban valamilyen támpontot nyújtott az egyik cikk, azóta viszont nagyot változott ez a terület. Egyre csökkenő arányú az ingyenesen kiosztott mennyiség, folyamatosan növekszik a vásárolt kvóta mennyisége és ára. Milyen esetben készlet és milyen esetben eszköz a nyilvántartott kvóta? Hogyan könyveljen az, aki csak a kötelezettség teljesítésére vásárol kvótát, és hogyan az, aki befektetési célból is? Immateriális jószág vagy készlet a kvóta? Milyen nyilvántartási értéket célszerű meghatározni? Időbeli elhatárolás vagy céltartalék a következő év áprilisában visszaadandó mennyiség? És hogyan kell könyvelni a visszaadást?
Részlet a válaszából: […] ...a vásárolt készletek között kell kimutatni.Az ingyenesen kapott szén-dioxid-kvótákat – az általános előírásoknak megfelelően – a térítés nélküli eszközátvétel szabályai szerint piaci értéken kell az immateriális javak, illetve a vásárolt készletek között...rolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 15.

Építési telek ingyenes használatba adásának áfája

Kérdés: Belföldi gazdasági társaság a befektetett eszközök között kimutatott építésitelek-ingatlant a Ptk. 6:250. § alapján ellenszolgáltatás-nyújtási kötelezettség nélkül (szívességi) használatba adja a vele kapcsolt viszonyban lévő gazdasági társaságnak. A használatba vevő társaság autómosót telepít és üzemeltet az átvett telekingatlanon. A számviteli elszámolás szempontjából "térítés nélküli szolgáltatásnyújtásnak" minősül-e a Ptk. 6:250. § alapján (szívességi) használatba adott építési ingatlan használatának biztosítása? A használatba adó társaságnak fel kell-e venni az üzletviteli tevékenységi körébe az ingatlan-bérbeadást? Hogyan kell elszámolni a telekingatlan (térítés nélküli) használatba adását a használatba adó és a használatba vevő számviteli nyilvántartásaiban? Mivel a Tao-tv. szerint az ügyvezetés azonossága alapján kapcsolt viszonyban lévő felek között történik a használatbaadás/használatbavétel, a telekingatlan helyben szokásos bérleti díjának értékével kell-e korrigálniuk a feleknek a társasági adó alapját? Helyesen jár-e el a használatba adó, ha az ingatlan-használatbaadást az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének i) pontja alapján áfamentes ügyletnek tekinti?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti olyan vállalkozási szerződés, amely alapján a megrendelő ellenszolgáltatás nyújtására nem köteles, számviteli szempontból térítés nélküli (ingyenes) szolgáltatásnyújtásnak minősül. Így az építésitelek-ingatlan használatbaadásának szívességi...ti olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Késve bejelentett követelés felszámolásnál

Kérdés: A 2019. év közepén "A" társaságnak elrendelték a felszámolását. Az "A" társasággal szemben követeléssel rendelkező kft. ügyvédje a követelést ugyan határidőben bejelentette, de a követelés nyilvántartásba vételéhez szükséges díjat már határidőn túl utaltatta a társasággal, így azt nem fogják elfogadni. A követelés megtérülésére esély sincs a felszámoló szóbeli tájékoztatása alapján. Ilyen esetben a követelés leírásakor a társaságiadó-alapot meg kell növelni vagy sem, illetve a követelés áfája visszaigényelhető-e 2020. január 1-je után?
Részlet a válaszából: […] ...számlára befizetni, a jogosult hitelező kérésére a felszámoló az elismert követelésről 2000 forint nettó összegű költségtérítés megfizetése ellenében köteles haladéktalanul kiadni a követelés behajthatatlanságára vonatkozó igazolást, feltételezve, hogy a....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Promóciós célra felhasznált termék adózása, számvitele

Kérdés: Hogyan kell adózni, illetve elszámolni a promóciós célra beszerzett termékeket?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt a válasz egyértelműsége érdekében: mit értünk promóciós célra felhasznált termék alatt? Az olyan beszerzett vagy térítés nélkül átvett terméket, amelyet a cég marketing- (üzletpolitikai) céllal jellemzően a kereskedelmi partnerei között térítés nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 24.

Kell-e könyvelni minden számlát?

Kérdés: A kft. könyvelője azt kéri az ügyvezetőtől, hogy minden olyan szolgáltatásról és termékbeszerzésről kérjenek a kft. nevére szóló számlát, amely valamilyen módon kapcsolódik a kft. tevékenységéhez, és a könyvelő majd el fogja dönteni, hogy a számlák tartalma elszámolható-e. Mi van akkor, ha a kért számlákat nem számolja el a könyvelő költségként? A nem könyvelt számlákat is meg kell őrizni? Lehet-e gondja abból a kft.-nek, ha a nevére kiállított, de költségként el nem számolt számlák már nem lesznek meg?
Részlet a válaszából: […] ...kft. pedig szociális hozzájárulási adót fizet a bruttósított összeg után;– nem magánszemély részére történt juttatás esetén – a térítés nélküli átadás szabályai alkalmazásával – az áfával növelt összegben egyéb ráfordításként kell elszámolnia, a......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Árukészlet selejtezése a tevékenység részbeni megszüntetésekor

Kérdés: A cég kereskedelmi tevékenységét a vevői igényekhez igazítja. Ennek során az érintett árukészletet részben értékesíti, az elfekvő készletelemeket pedig selejtezi. Ez utóbbi készletnél nem valószínű, hogy lesz értékesíthető hulladék. Elfogadható-e, hogy selejtezésnél hulladék nem képződik? A selejtezés társaságiadó-alapot módosító tétel?
Részlet a válaszából: […] ...ki kell vezetni, a könyv szerinti értéket pedig az egyéb ráfordítások között kell elszámolni. Ha nem semmisítik meg, hanem térítés nélkül más gazdálkodó szervezetnek átadják, akkor az állományból történő kivezetéskor a könyv szerinti értéket szintén.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...megszerzett üzletrészt a vásárlástól számított egy éven belül a társaság köteles elidegeníteni, a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni, vagy a törzstőke-leszállítás szabályainak alkalmazásával bevonni.Amennyiben a visszavásárlási árnál...t...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.
1
2
3
6