Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...mint bármilyen más támogatás elszámolásánál, azzal, hogy a támogatott – közvetetten – a régióban található partner (támogatás a térítés nélküli átadás is).A támogatás elszámolásához természetesen a költségeket gyűjteni kell, az alvállalkozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Közműfejlesztési hozzájárulás nyilvántartása

Kérdés: Társaságunk víziközmű-szolgáltató. A 2011. évi CCIX. törvény 72. §-ának (2) bekezdése szerint a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást a víziközmű-szolgáltató szedi be az ellátásért felelős javára, és jogosult azt jogszabály vagy hatóság által előírt vagy az üzemeltetési szerződésből fakadó felújítási, pótlási és beruházási kötelezettség teljesítéséhez szükséges mértékig felhasználni, összhangban a hivatal által jóváhagyott gördülő fejlesztési tervvel. Állásfoglalásunkat olyan esetre szeretnénk kérni, hogy helyes eljárásnak tekinthető az, ha
-az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában áll a víziközművagyon, társaságunk az önkormányzattal kötött bérleti-üzemeltetési szerződés keretében üzemelteti azt, és gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás biztosításáról;
-a nem lakossági felhasználók a közműfejlesztési hozzájárulást társaságunk részére fizetik meg, amelyről társaságunk a befizetést követően kiállítja a számlát;
-társaságunk a befizetett hozzájárulást elkülönítetten halasztott bevételként tartja nyilván;
-a rendelkezésre álló közműfejlesztési hozzájárulást az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-rendszeren végzett felújítási, bővítési munkákra használja fel.
Amennyiben a fenti eljárás helyes, további kérdésünk, hogy
-az önkormányzati tulajdonon elvégzett beruházási, illetve felújítási munkák (létrejött új eszközök, illetve felújítások) milyen módon és milyen bizonylati alátámasztással/megállapodással, illetve milyen számviteli elszámolással (könyvelési tételek megjelölésével) kerülhetnek az önkormányzat részére átadásra;
-a befizetett közműfejlesztési hozzájárulás felhasználása (a halasztott bevétel feloldása) milyen számviteli elszámolással lehetséges.
Kérjük, hogy állásfoglalásukban szíveskedjenek a jogszabályi hivatkozásokat is feltüntetni a számviteli elszámolásokhoz kapcsolódóan. Amennyiben a fenti vázolt eljárásunk – véleményük szerint – nem megfelelő, kérjük, hogy a szabályos eljárási menetet az azt alátámasztó bizonylatolással és kapcsolódó könyvelési tételek megjelölésével szíveskedjenek megadni.
Részlet a válaszából: […] ...víziközműn végzett beruházás, felújítás, pótlás bekerülési értékét számlázni is kell (bár a számviteli elszámolásban térítés nélküli átadás) azért, mert az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint ellenérték fejében teljesített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 14.

Üzletrész ellenében kötelezettségátvállalás

Kérdés: Az anyavállalat a 100%-ban tulajdonolt kft.-jének a kft. 10 000 E Ft névértékű üzletrészét átadja azzal, hogy a kft. átvállalja tőle a garanciális kötelezettségeit 36 000 E Ft értékben. Ez esetben nem szokványos "csereügyletről" van szó. Hogyan kell az ügyletet elszámolni a kft.-nél, illetve az anyavállalatnál? Hogyan kell kimutatni a kötelezettséget az anyavállalatnál? Az átvállalt kötelezettséget el lehet-e időbelileg határolni, mivel a garanciális kötelezettség terhére elvégzendő munkák a jövőben jelentkeznek?
Részlet a válaszából: […] ...érték különbözete a pénzügyi műveletek vesztesége lesz.A kft. esetében tag csak az anyavállalat, az anyavállalat részére történő térítés nélküli átadás 36 000 E Ft veszteséggel jár.A saját üzletrész bevonása esetén – az Szt. 35. §-ának (10)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Kísérleti gyógyszer elszámolása

Kérdés: Gyógyszerkísérlet keretében egy cég kísérleti gyógyszert számláz a gyógyszertárnak. Ezeket a termékeket nem kell kifizetni, a számlán szerepel, hogy pénzügyi teljesítést nem igényel. Ennek fejében a vásárlóknak (a betegeknek) ingyen kell "értékesíteni" ezt a gyógyszert. A kísérleti gyógyszert daganatos betegek gyógyítására használják. A tranzakciót hogyan kell kezelni az áfában, a számvitelben, az iparűzési adóban? A betegnek adható 0 forintért 0 forintos számla? Vagy úgy, hogy eladási ár mínusz 100% engedmény? Meg kell-e jelennie árbevételként a termék árának? Nem mindegy, hogy szerepel a nyereségminimum-számításnál. Hogyan kell könyvelni a kísérleti gyógyszer beszerzését és a betegeknek történő átadását? És az áfát? A gyógyszertár eleve 0 forintos számlát szeretne kapni. Megoldható? Kinek kell az áfát a kísérleti gyógyszer után megfizetni?
Részlet a válaszából: […] ...nem igényel. Az, hogy a cég számlát állít ki, nem kifogásolható, de azon egyértelműen annak kell szerepelnie, hogy az átadás térítés nélküli átadás, a számlán feltüntetett érték az áfaalapot jelenti, és külön tétel a fizetendő áfa. A kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] Kezdjük az egyszerűbbel. Itt a változás csupán annyi, hogy a térítés nélkül kapott (igénybe vett) szolgáltatások piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét nem a rendkívüli bevételek között kell elszámolni, azt az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Más cégnél lévő ingatlan apportálása

Kérdés: Új kft.-t szeretnénk létrehozni, abba apportként egy ingatlant bevinni, ami jelenleg egy másik kft. befektetett eszközei között szerepel, a bruttó és nettó értéke is jóval alacsonyabb piaci értékénél. A régi cégben át kell-e értékelni az ingatlant a piaci értékére? Hogyan történik a számviteli elszámolása, milyen adóvonzata van? Az apportot befogadó cégben milyen adó- és illetékfizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítés eredményeként jelenik meg, a kérdésben leírtak alapján ez azeredmény nyereség, így társasági­adó-vonzata van. (Lehet térítés nélküli átadásis, akkor az átadó másik kft.-nél veszteség lesz a könyv szerinti érték, éscsak akkor nem kell ezen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 3.

CO2-kvóta ellenében baktériumtrágya

Kérdés: Társaságunk egy projektjavaslatot dolgozott ki a mezőgazdaságiemisszió-kibocsátás csökkentésére, amely megkapta az NFM támogatását. A projekt lényege, hogy részleges nitrogénműtrágya-cserével és talajművelés-váltással csökkenthető a környezet CO2-terhelése. Cégünk mezőgazdasági termelőkkel köt együttműködési szerződést, amely szerint a termelő részére rendelkezésre bocsátjuk a nitrogénműtrágyát kiváltó baktériumtrágyát és a talajművelés-váltáshoz szükséges eszközöket, de ezek nem kerülnek a termelő tulajdonába. Cserébe ő kötelezettséget vállal, hogy betartja a technológiai előírást a talajművelés során, így csökkentheti az önköltségét. Az együttműködés következtében a termelési ciklus végén a létrejövő üvegházgáz­emisszió-megtakarítás – amely CO2-kvótában testesül meg – a társaságunk tulajdonát képező termék. A vázolt szerződés alapján megteheti-e a társaság, hogy nem számít fel az eszközök használatáért díjat, a baktériumtrágyát nem számlázza, hiszen az nem kerül a termelő tulajdonába, azt a CO2-kvóta mint termék előállítása érdekében felmerült anyagköltségként könyveli?
Részlet a válaszából: […] ...Ha nem számlázza a baktériumtrágyát a társaság atermelő felé, akkor azt térítés nélkül bocsátotta a termelő rendelkezésére,amely térítés nélküli átadást az áfa felszámításával rendkívüli ráfordításkéntkell elszámolnia, következményeivel együtt (áfa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Követelések engedményezése, tartozásátvállalás

Kérdés: A kft. a befektetett eszközeit, valamint készleteit, a követeléseit szeretné engedményezni, illetve a kötelezettségeit átadni kapcsolt vállalkozás számára. A vevőköveteléseknél 100 százalékban értékvesztést számoltak el, így azok könyv szerinti értéke nulla. Az engedményezés könyv szerinti értéken történik. Hogyan kell ezt könyvelni az engedményezőnél, illetve az engedményesnél? Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást az átadónál, az átvevőnél? Hogyan érintik ezen tételek az adózás előtti eredményt? A követelések, kötelezettségek értékesítése során az áfát fel kell számítani? Tételesen kell számlázni, vagy elegendő az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy az engedményezés könyv szerintiértéken történik, és a könyv szerinti érték nulla, a követelések vonatkozásábanis a térítés nélküli átadás-átvétel szabályait kell alkalmazni, az átadónál akönyvekből a rendkívüli ráfordításokkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 9.

Kalkulált bekerülési érték leírása

Kérdés: A szállítóink által a mérlegkészítés időpontjáig nem számlázott áruszállítások, szolgáltatások ellenértéke kalkulált értéken a kötelezettségek között szerepel. A teljesítési időszak szerint még nem esedékes, a mérlegfordulónapig elvégzett szolgáltatás ellenértéke pedig a passzív időbeli elhatárolások között szerepel. Hogyan kell elszámolni, ha az áru, illetve a szolgáltatás ellenértékét a szállító később sem számlázza? Az általa küldött egyenlegközlő levelekben sem szerepel. Milyen társaságiadó-vonzata van a nem számlázott kötelezettség bevételkénti elszámolásának? Költséget számoltunk el, de annak számlázására, kifizetésére később nem kerül sor, bár a szerződés szerinti teljesítés megtörtént.
Részlet a válaszából: […] ...a felek az egymással kötött szerződésben foglaltak szerint járnak el, nem követnek el szerződésszegést, nem minősítenek adásvételnek térítés nélküli átadás-átvételt stb.Az Szt. 47. §-a (9) bekezdésének előírásából következik, amennyiben az üzembe helyezésig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.

Tartozásátvállalás, követelésengedményezés

Kérdés: 2001-ben "X" kft. új tevékenységet vezetett be. A gyártás elindításához jelentős összegű pénzintézeti hitelt vett igénybe. A tevékenységet 2003-ban megszüntette. A tevékenység egy új "Y" kft.-ben folytatódik. "X" kft. "Y" kft.-ben 50 százalékos részesedéssel rendelkezik. "Y" kft. a tevékenység indításához "X" kft.-től eszközöket és készleteket vásárolt. Szerződésben rögzítették, hogy "Y" kft. átvállalja "X" kft. hiteltartozását, továbbá "X" kft.-nél a tevékenységgel összefüggő szállítói tartozásokat, "X" kft. pedig "Y" kft.-re engedményezi a tevékenységgel összefüggő vevőköveteléseit, valamint elengedi "Y" kft. kötelezettségeinek kiegyenlítését, amely kötelezettségek a már említett eszköz- és készletvásárláshoz kapcsolódnak. Hogyan kell a leírtakat elszámolni? Milyen adóhatása van?
Részlet a válaszából: […] ...ajándékozás szabályait kell alkalmazni.Az adott esetben nem ellenérték fejében történt az engedményezés, ezért az ingyenes engedmény, a térítés nélküli átadás-átvétel szabályait kell alkalmazni, a szerződésben (megállapodásban) rögzített értékeken: "X" kft. az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 29.
1
2