Átalakulás után osztalékfizetés

Kérdés: A társaság a tulajdonos magánszemélyek részére a 2016. évi beszámoló elfogadásakor osztalékot állapított meg, amit 2017-ben nem fizettek ki. 2017 végén a társaság tagjai kiválásról döntöttek, amelynek eredményeként az egyik tag 100%-os tulajdonával létrejött egy új társaság. A vagyonmérleg-tervezet szerint az új társaság a törzstőkén felül egy ingatlant és eredménytartalékot kapott. A cégbejegyzés 2018-ban megtörtént. Az átalakulás könyvvizsgálója szerint az a korábbi tulajdonos magánszemély, aki az osztalékfizetéskor már nem tagja a társaságnak, csak egyéb jövedelemként juthatna hozzá a benn maradt osztalékhoz, viszont a jogutód társaság, amelynek az érintett személy 100%-ban tulajdonosa, az osztalék adózásának megfelelően fizetheti ki részére az összeget. Ezért a végleges vagyonmérlegben, mint osztalékfizetési kötelezettség, ez a tartozás a jogutód mérlegébe került, a hozzá kapcsolódó pénzösszeg pedig a jogelőddel szembeni követelésként jelenik meg. Szerintem a jogelőd cég és az érintett magánszemély közötti osztalék tárgyévi kifizetésének és ennek megfelelő adózásának nincs akadálya. Lehetséges-e és milyen dokumentumok alapján biztosítható, hogy a megkapott összeg a jogutódnál szabályosan kerüljön osztalékként kifizetésre, adózásra és bejelentésre a NAV felé?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, mivel azt valójában a könyvvizsgáló nem megalapozott véleménye gerjesztette.A kérdés szerint a 2016. évi beszámoló elfogadásakor a tagoknak osztalékot állapítottak meg, amelyet 2017-ben nem fizettek ki. Így az a kiválás időpontjában a ki nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Üzletrészbevonás, a tulajdonos nem lelhető fel

Kérdés: A kft. egyik tulajdonosa nem lelhető fel. Ez egy külföldi gazdasági társaság volt. Megpróbáltuk vele felvenni a kapcsolatot, sikertelenül. A Cégbíróságon bejelentettük a tényállást, a szükséges közzétételek után az üzletrész bevonását írták elő számunkra. A jegyzett tőke összege az üzletrész bevonása után sem csökken a törvényesen előírt mérték alá, illetve a társaság pozitív eredménytartalékkal is rendelkezik. Hogyan kell ez esetben a megszüntetett üzletrészt elszámolni? Dönthet-e a taggyűlés úgy, hogy a bevont üzletrész értékét a tőketartalékba helyezi? Kell-e rendelkeznie a bevont üzletrészre jutó jegyzett tőkén felüli vagyonról? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódóan csak annyi szerepel, hogy az üzletrész bevonása esetén az üzletrész alapjául szolgáló törzsbetét összegével a törzstőkét le kell szállítani. Az üzletrészbevonás technikájára, elszámolásának módjára azonban még utalás sincsen.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...a Ptk. 3:174. §-a szerint kell eljárni. A társaság a saját üzletrészét – a taggyűlés határozata alapján – a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg akkor, ha osztalék fizetéséről is határozhatna. A társaság saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Törzstőke leszállítása

Kérdés: A törzstőke leszállításával a Számviteli Levelekben többször foglalkoztak. A különböző jogcímeken történő törzstőke-leszállítást azonban egymás mellett, azok előnyeivel-hátrányaival, a saját tőkét érintő hatásával, a tulajdonosokat megillető összegek meghatározásával, azoknak a magánszemélyeket terhelő adójával stb. még nem mutatták be. Érdekelnének a Ptk., az Szt., az Szja-tv. kapcsolódó előírásai is.
Részlet a válaszából: […] ...a Gt.) tartalmazza (3:202.-3:206. §-ai).A társaság a tagok legalább háromnegyedes többséggel meghozott határozatával elhatározhatja a törzstőke leszállítását, tőkekivonás, veszteségrendezés vagy a saját tőke más elemeinek növelése céljából. Kötelező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Öröklés a gazdasági társaságban

Kérdés: 2016-ban örököltem üzletrészt a kft.-ben. A jövőben nem kívánok a kft. tevékenységében részt venni. Szeretném, ha a kft. kifizetné részemre az örökséget. Hogyan kell helyesen meghatározni az örökség összegét? Az örökséget (az üzletrészt) hogyan lehet hasznosítani? Milyen adó- és illetékfizetési kötelezettség kapcsolódik ehhez? Az örökséggel kapcsolatosan a társaságnak milyen feladatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...származó jövedelem után adózik.Az üzletrész bevonása esetén az üzletrész alapjául szolgáló törzsbetét összegével a törzstőkét le kell szállítani, tehát a törzstőke-leszállítás szabályait kell alkalmazni. A Ptk. 3:202. §-a határozza meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 3.

Sajátos törzstőkefeltöltés

Kérdés: A Számviteli Levelek 355. számának 7132. kérdésére adott válaszhoz kapcsolódóan kérdezem: A Ptk. vonatkozó rendelkezése lehetővé teszi a törzstőkének a társaság nyereségéből való feltöltését, azaz hogy a tagok ne saját vagyonukkal, hanem a társaság egyébként felosztható nyereségéből fedezzék a törzstőke összegét. Jelen esetben a taggyűlés által hozott döntés szerinti bruttó osztalék összegét, vagy az osztalékfizetésre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével, a személyijövedelemadó- és egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapítását követően, a nettó összeget lehet a jegyzett, de még be nem fizetett tőke javára elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk. 3:162. §-a (1) bekezdésének előírása alapján a kft. törzstőkéje pénzbeli hozzájárulásként úgy is szolgáltatható, hogy a cégbíróság által bejegyzett törzstőkét a bejegyzésig a tagok ténylegesen nem fizetik be, hanem azt az alapításkor vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...vagy cégértékről, illetve negatív üzleti vagy cégértékről szó.A Ptk. 3:162. §-a (1) bekezdésének előírása alapján a kft. törzstőkéje pénzbeli hozzájárulásként úgy is szolgáltatható, hogy a cégbíróság által bejegyzett törzstőkét a bejegyzésig a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Sajátos törzstőkefeltöltés

Kérdés: Az új Ptk. a kft.-k esetében sajátos törzstőkefeltöltésről rendelkezik. Hogyan kell ezt a rendelkezést értelmezni? Hogyan kell számvitelileg elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli elszámolására vonatkozó választ azonban csak a 2016. évi LXVI. törvény tartalmazta. Jelen válaszban összefoglaljuk a sajátos törzstőkefeltöltésre vonatkozó előírásokat, és a gyakorlati alkalmazására példákat is mutatunk be. Jelen válaszunk alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Saját tőke szerkezetének megváltoztatása

Kérdés: A kft. saját elhatározásából megváltoztathatja-e a saját tőke szerkezetét? Milyen lehetőségei vannak ennek? (Például a jegyzett tőke, a tőketartalék csökkentése az eredménytartalék javára?) A saját tőke mind a jegyzett tőkét, mind a társasági formára előírt kötelező legkisebb mértéket meghaladja. A társaság saját tőkéjének minden eleme pozitív. Tőkekivonás nem történne.
Részlet a válaszából: […] ...(Gt.) időközben hatályon kívül helyezték, szabályai módosult formában a Ptk.-ba kerültek át.A törzsbetétek összege a törzstőke, amely nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. A kft.-nél a jegyzett tőke a cégjegyzékbe bejegyzett törzstőkével egyezik meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Osztalékelőleg 2016-ban

Kérdés: Az osztalékelőleggel kapcsolatban értelmezési problémáim vannak. 2015. december 31-ig a sorrend fontos volt, először a tárgyévi osztalékot kellett kivenni, amelyet ki lehetett egészíteni az eredménytartalékkal. Osztalékelőleg-kivételről beszéltünk, ha 2015. évben vettünk ki osztalékot. Véglegessé vált az osztalék, amikor a 2015. évről mérleget készítettünk. 2016. évben az osztalék alapja az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék. Itt már nem beszélhetünk osztalékelőlegről? Szeptemberben a tulajdonosok felvesznek osztalékot, közbenső mérleget készítek, nyereséges a cég, tehát felvehetnek osztalékot. Ez a felvett osztalék már nem a 2016. évi adózott eredményt fogja terhelni, hanem az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített eredménytartalékot? Megszűnik az osztalék felvételének a sorrendje? Egy kivás vállalkozás ezután mondhatja, hogy nem a tárgyévi adózott nyereségből vett ki osztalékot, hanem a kivaidőszak előtti eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...szabad eredménytartalék összegét (ez változott);– a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a törzstőke összege alá.(Részvénytársaság esetében is hasonlóan fogalmaz a Ptk. 263. §-a.)A módosult előírások mellett is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.
1
2
3
5