Versenybírói díj és költségtérítés

Kérdés: Egy közhasznú egyesület a magyar bajnoki versenyrendszerben csapatot indít. Az egyesület tagja az országos szakszövetségnek, tagságának éves tagdíjfizetési kötelezettségével tesz eleget, ezáltal nevezhet a bajnokságba. A bajnoki idény sorsolását és a játékvezető küldését az országos szakszövetség végzi. A sorsolás alapján kijelölt időpontokra a versenykiírásban megjelölt díjazás alapján a szövetség kiküldi a kijelölt versenybírót, akinek a bírói díja a mérkőzés napján, a hazai pályán szereplő csapatot terheli. A bírói díj két tételből áll, a versenykiírás szerint előírt játékvezetői díjból és – vidéki bíróküldés esetén – a költségelszámolásból. A kifizetésre a szövetség által rendszeresített formanyomtatvány kitöltése alapján kerül sor. A bírói díj 5-20 E Ft közötti összeg/mérkőzés, és ha van útiköltség-térítés, mely vasúti jegyek és készpénzfizetési számla alapján, vagy gépjármű-elszámolás az APEH által közzétett üzemanyagárak alkalmazásával kerül kifizetésre. Kérdések: A kiküldő és a kifizető személye ez esetben eltérő, ilyenkor erre az egy napra keletkezik-e a versenybírónak (a versenybíró nem egyéni vállalkozó) biztosított jogviszonya? Az egyesület által kifizetendő bírói díjat milyen levonások terhelik? A bruttó bírói díj után terheli-e a kifizetőt a 11%-os egészségügyi hozzájárulás, ha ez alapján nem merül fel biztosítási jogviszony? Milyen bevallási és adatszolgáltatási kötelezettsége származik a kifizetőnek a versenybírói díj után? Milyen bevallási, levonási és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik a szövetségnek a fenti események szerint abban az esetben, ha a teljes bajnoki idényre a nevezési díj mellett befizetteti a részt vevő egyesületekkel a bírói díjat és a hozzá kapcsolódó járulékokat, majd az idény során a szövetség fizeti ki a bírói díjakat a sorsolás szerinti időpontokban?
Részlet a válaszából: […] Abban az esetben, ha közvetlenül a kirendelő szövetségfizeti ki a járandóságot a versenybírónak, akkor a következő szabályok szerintalakul a járulékfizetési kötelezettség. A Tbj-tv. 5. §-a (1) bekezdésének g)pontja szerint biztosított a díjazás ellenében munkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 29.

Személyes közreműködés díj fizetése nélkül

Kérdés: A kft. tagja tagi jogviszonyban látja el feladatát. Veszteséges a vállalkozás, ezért januártól nem vesz ki jövedelmet. Úgy tudom, a minimálbér után akkor is kell fizetni a járulékokat. Milyen járulékot kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezett. A társas vállalkozó egészségbiztosítási ésnyugdíjjárulékot (magánnyugdíjpénztár tagja nyugdíjjárulékot és tagdíjat)fizet. A– 29 százalékos társadalombiztosítási járulék,– 6 százalékos egészségbiztosítási járulék (amelyből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 28.

Társas vállalkozó járulékterhei

Kérdés: 36 órás alkalmazottunk, aki után minden járulékot (és 1950 Ft ehót) fizetünk, 2008. december 1-jétől egy betéti társaság társas vállalkozója (beltagja) lett. Személyesen a bt. tevékenységében csak olyan mértékben közreműködik, hogy minimális adminisztratív munkát végez, de termelőtevékenységet nem. Jövedelmet nem kap, kell-e esetleg valamilyen adót, járulékot, ehót fizetni-e a bt.-ben (illetve a társaságnak utána)? Ez a kolléga egy kft. végelszámolója is lesz, ahonnan 100 E Ft megbízási díjban részesül majd havonta. (A végelszámoló költségeket a kft. felé nem fog elszámolni.) A végelszámolás alatt lévő kft.-nek milyen járulékokat kell fizetnie utána?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezett. A társas vállalkozó egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot(magánnyugdíjpénztár tagja nyugdíjjárulékot és tagdíjat) fizet. A– 29 százalékos társadalombiztosítási járulék,– 6 százalékos egészségbiztosítási járulék (amelyből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 22.

Társas vállalkozó jövedelme

Kérdés: Egyszemélyes kft. tulajdonosa a társaság ügyvezetője, valamint a társaságban személyesen is közreműködik. Erre a társasági szerződés külön nem tér ki. Elszámolható-e részére főállású tagként jövedelem, vagy megbízási díjként kell elszámolni a részére kifizetett juttatást?
Részlet a válaszából: […] ...legalább a minimálbér után fizeti meg.A biztosított társas vállalkozó a Tbj-tv. 19. §-ának (2)bekezdése szerinti nyugdíjjárulékot (tagdíjat) és a 19. § (3) bekezdéseszerinti egészségbiztosítási járulékot fizet. A nyugdíjjárulék (tagdíj)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.

Járulékfizetés a betéti társaságnál

Kérdés: A bt. beltagja munkaviszonyban áll, a kültag pedig GYED-en van. Hogy érinti őket a járulékfizetés?
Részlet a válaszából: […] ...nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett, apénztártagok pedig 1,5 százalékos nyugdíjjárulékot és 8 százalékosmagán-nyugdíjpénztári tagdíjat fizetnek. A tagdíj mértéke a biztosított vagy afoglalkoztató által a tagdíjalap 10 százalékos mértékéig kiegészíthető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 6.

Vállalkozói járulék alapja átalányadózónál (eva)

Kérdés: Hogyan kell megállapítani a vállalkozói járulék alapját, ha a főfoglalkozású egyéni vállalkozó átalányadózó, és a havi átalányadó alapja nem éri el a minimálbért, de a vállalkozó 80 000 forint járulékalap után fizeti meg járulékait, nem pedig a minimum-járulékalap után? Az egyéni vállalkozó tételes költségelszámolás mellett a minimum-járulékalap után megfizeti a járulékot, de a havi jövedelemkivétje 90 000 forint. Az egyéni vállalkozó az Eva-tv. hatálya alatt adózik, megfizeti a minimum-járulékalap után a járulékot, de a vállalkozói járulék alapjánál mit kell figyelembe venni, a minimálbért?
Részlet a válaszából: […] ...képező jövedelem, de legalább a minimálbér alapulvételével fizeti meg.Az evaadózó biztosított egyéni vállalkozó a járulékokat(tagdíjat) havonta 131 000 forint minimum-járulékalap után fizeti meg. Ha ajövedelem nem éri el a minimum-járulékalapot, az Art. 31...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 14.

Segítő családtag

Kérdés: Alkalmazott nélkül működő, könyvelői tevékenységet végző betéti társaság egyetlen beltagja táppénzre, majd szülési szabadságra megy. A férj (aki nem tagja a társaságnak) képzettsége is könyvelő. Van heti 36 órás munkaviszonya. Foglalkoztatható-e a férj mint segítő családtag havi 15 000 Ft-os jövedelemmel? Mi szükséges hozzá, és mit kell fizetni utána? A folyamatos szolgáltatás számlázása történhet-e változatlan formában?
Részlet a válaszából: […] ...társadalombiztosítási járulékot (baleseti járulékot) a jövedelembőllevont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, illetőleg tagdíjjal együtt azelőbb említett határidőig befizetni. Ha a tagnak a tárgyhónapban nincs akkorajövedelme, amelyből a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 30.

Bejelentkezés, adózás (eva)

Kérdés: Egy beltaggal és egy kültaggal 1999 óta működő bt. (a beltag 36 órás munkaviszonnyal rendelkezik) bejelentkezhet-e az evába, és ha igen, az milyen adó- és járulékterheket jelent?
Részlet a válaszából: […] ...4 százalékegészségbiztosítási járulékot fizet. A nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék,illetőleg magán-nyugdíjpénztári tagdíj alapja a személyes közreműködés címénelszámolt összeg, de legalább havi átlagos szinten a tárgyhónapot megelőzőhónap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Szellemi szabadfoglalkozásúak adó- és járulékterhei

Kérdés: "7-es adószámmal" rendelkező személy nyelviskolában nyelvoktatást vállal. A megállapított óradíjakkal számláz. Főállású munkaviszonya van. Havonta számláz. Adóelszámolását tételes költségelszámolással rendezi. Nyilatkozott a nyelviskola felé, hogy a részére kifizetett díj 50%-át tekintsék adóalapnak. Ezt a nyilatkozatot a nyelviskola nem fogadta el, a teljes ellenértékről kéri a számlát, és a kapcsolódó adók és járulékok befizetését neki kell rendezni. A kifizetőnek milyen járulékfizetési kötelezettsége van?
Részlet a válaszából: […] ...akkor nem 8 százalék, hanem 2 százalék nyugdíjjárulékot kell levonni tőle, ugyanakkor további 6 százalékos magán-nyugdíjpénztári tagdíjat is le kell tőle vonni (és a levont tagdíjat a megbízott által megjelölt magánnyugdíjpénztárhoz kell utalni). A Tbj-tv. 24...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. szeptember 27.