Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...az árfolyam-különbözet után (itt feltételezhetően nem, mert a szerzési érték, az örökség értéke meghaladja az eladási árat).A taggyűlés Ptk. szerinti határozata alapján lehet a visszavásárolt üzletrészt bevonni (a határozatot a cégbíróságnak is meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Üzletrész-visszavásárlás, majd -bevonás

Kérdés: Kft. ügyfelemnél üzletrész-visszavásárlás történt. A bekerülési érték és a névérték különböző összegű volt, a társaság az üzletrész bevonása mellett döntött. Ennek milyen könyvelési és adózási vonzatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...§-a részletezi a saját üzletrész megszerzésének feltételeit. A saját üzletrészt (a visszavásárolt üzletrészt) átruházással a taggyűlés határozata alapján szerezheti meg a kft., a törzstőkén felüli vagyona terhére. A társaság saját üzletrészét nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

El nem ismert tulajdoni részesedés kimutatása

Kérdés: A társaságnak két tulajdonosa van, 70-30%-ban. Mind a kettő önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. A 30%-os tulajdonos a másik tulajdonossal való egyeztetés és taggyűlési határozat megléte nélkül a kft. nevében új társaságot alapított 3 M Ft készpénzbefizetéssel, majd néhány nap múlva megemelte a jegyzett tőkét 500 M Ft apport bejegyzésével. Apportként a társaság hitellel terhelt ingatlanát és műszaki eszközeit jelölte meg. A fenti jogi eljárást még 4 társaságon keresztülvezette. Csalás és hűtlen kezelés vádjával rendőrségi feljelentés történt, azonban mind a cégbíróság, mind a Földhivatal bejegyzett minden változást. A cégbíróság által bejegyzett, de az anyavállalat által el nem ismert tulajdoni részesedést ki kell-e mutatni a mérlegben, illetve az apportként bejegyzett, de a valóságban át nem adott műszaki berendezéseket ki kell-e vezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...(beszerzési) értéke alapításkor, tőkeemeléskor a létesítő okiratban, annak módosításában, illetve a közgyűlési, az alapítói, a taggyűlési határozatban a jegyzett tőke fedezeteként, valamint a jegyzési, a kibocsátási érték és a névérték különbözeteként,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Jegyzett tőke leszállítása tőkekivonással

Kérdés: A Cégtörvény legutóbbi módosítása hogyan befolyásolja a jegyzett tőke leszállítását, ha azt tőkekivonás útján kívánjuk megvalósítani? A mérleg szerinti adózott eredményt is ki kell fizetni osztalékként? A társaság tagjai jogi személyek. Van-e lehetőség arra, hogy még ebben az évben osztalékelőleg-fizetésről döntsön a taggyűlés? (A jegyzett tőke 80 millió forint, az eredménytartalék 50 millió forint, más tőkeelem nincs, a jegyzett tőkét a felére szállítanánk le.)
Részlet a válaszából: […] ...Az eredménytartaléknak az osztalékként történő kifizetéséhez viszont nem szükséges a jegyzett tőkét leszállítani. A Ptk. szerint a taggyűlés az osztalékfizetésről a számviteli törvény szerinti éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg határozhat, ha egyébként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Egyéni cég beolvadása

Kérdés: Egyéni cég úgy döntött, hogy beolvadna egy kft.-be. Ezt az ügyletet egy lépésben végre lehet hajtani? Vagy szükséges, hogy az egyéni cég először bt.-vé vagy kft.-vé alakuljon át, és csak az után olvadjon be a kft.-be? Az átalakulás költségei jelentősek, fontos tudni, hogy van-e lehetőség egy lépésben a beolvadásra.
Részlet a válaszából: […] ...így elkészített mérleg lesz a beolvasztó kft. végleges vagyonmérlegét alátámasztó számviteli törvény szerinti beszámoló, amelyet a taggyűlés (az egyedüli tulajdonos) elfogad, amelyet az átalakulás könyvvizsgálójának szintén auditálnia kell.Végleges vagyonmérleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...bocsátása tehát elválaszthatatlan a vagyoni betét külső tőke bevonásával történő emelésétől. Ehhez – természetesen – taggyűlési határozat kell, és módosítani kell a társasági szerződést is, és a cégbíróságon a bt. jegyzett tőkéjének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Befektetés értéke ázsióval történő tőkeemelésnél

Kérdés: Belföldi gazdasági társaság 3000 E Ft részesedéssel rendelkezik egy másik belföldi gazdasági társaságban, amelyben a meglévő részesedés értékének növelése érdekében további ázsiós tőkeemelést hajt végre készpénz átadásával. A tőkeemelés során a jegyzett tőkére átadott készpénz 3000 E Ft, a tőketartalék részére átadott készpénz 7000 E Ft. Hogyan kell ezt könyvelni a tőkeemelést végrehajtó társaságnál? Mi lesz a részesedés értéke? A tőketartalék részére átadott készpénz értékét el kell-e különíteni?
Részlet a válaszából: […] ...a tőketartalékba átadott készpénzt nem kell elkülöníteni a jegyzett tőke növelésére szánt összegtől. Elkülöníteni a taggyűlési határozatban kell, a létesítő okiratban pedig csak a jegyzett tőke emelésére átadott összeget kell feltüntetni. Amikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Részesedés értékesítése

Kérdés: "A" kft.-nek 10 M Ft tartós részesedése van "B" kft.-ben. Az "A" kft. eladja részesedését "B" kft.-nek 15 M Ft-ért. Hogyan könyveljük az ügyletet, van-e ennek adóvonzata, illetve hatása a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a társaság a saját üzletrészét ellenérték fejében a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg. A megszerzéshez a taggyűlés határozata szükséges. A társaság saját üzletrészeinek alapjául szolgáló törzsbetétek összege nem haladhatja meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Üzletrész megszerzésére fordított érték

Kérdés: A kft.-nek két magánszemély tulajdonosa van. Az egyikük az alapítástól kezdve tulajdonos, a jegyzett tőkéből az övé 3 millió Ft, ami a jegyzett tőke 75%-a. A másik tag csak később szerzett részesedést 1 millió Ft jegyzett tőkével, úgy, hogy saját személyes vagyonából 20 millió Ft pénzbeli vagyoni hozzájárulást bocsátott a kft. rendelkezésére (19 millió Ft a tőketartalékba került). Ez utóbbi, a 25 százalékos tulajdonos üzletrészét a kft. most megvásárolná 22,5 millió Ft összegű ellenérték fejében. Kérem annak megerősítését, hogy az üzletrész megszerzésére fordított érték a 25 százalékos tulajdonos személynél egyrészt a jegyzett tőke felemelésére rendelkezésre bocsátott, és a belépő tag törzsbetéteként nyilvántartott 1 millió Ft, másrészt a tőketartalékba helyezett 19 millió Ft, vagyis a személyes vagyonból szolgáltatott összesen 20 millió Ft. Következésképpen a magánszemély adóköteles jövedelme az üzletrész eladási árából származó 22,5 millió Ft bevétel, csökkentve a megszerzésre fordított összesen 20 millió forinttal, ami 2,5 millió Ft, feltéve hogy a megszerzésre fordított értéket a magánszemély megfelelő dokumentumokkal igazolni tudja. [A kérdező hosszan sorolja a meglévő dokumentumokat, amelyek teljeskörűen pótolják az Szt. 36. §-a (3) bekezdésében nevesítetteket. Ezekre visszatérünk!]
Részlet a válaszából: […] ...(3) bekezdése alapján a kft.-nél a tőketartalék növekedésének bizonylata a létesítő okirat, annak módosítása, illetve az alapítói, a taggyűlési határozat, könyvviteli elszámolása a tőkeemelésről szóló létesítő okiratnak, illetve módosításának a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Ügyvédi iroda beolvadása ügyvédi irodába

Kérdés: Az "A" ügyvédi iroda beolvadna a "B" ügyvédi irodába. Ebben az esetben az "A" iroda neve vagy a magánszemély tagjának a neve kerül be a "B" irodába? A "B" iroda nyeri meg az "A" iroda év közben elért nyereségét, vagy azzal az "A" irodának kell elszámolnia a NAV felé a megszűnéskor? Ki lesz jogosult az osztalékra? Mennyi időn belül kell az adót megfizetni és bevallani? Kötelező a beolvadáskor a könyvvizsgálat? A követelések, kötelezettségek átkerülnek a "B" iroda könyvelésébe? Minden átjön?
Részlet a válaszából: […] ...jogi előírásait. Ezen előírások alapján:– a jogutód nélküli megszűnésről összeolvadás, beolvadás esetén az érintett irodák taggyűlései döntenek;– beolvadás esetén a beolvadó iroda megszűnik, vagyona az iroda tevékenységét folytató (átvevő) másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.
1
2