Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...kérdezőt csak kivonatosan idéztük. A kapcsolódóvélemények, elszámolási szabályok helyességének megítéléséhez szükségesfeltételeket mutattuk be, és a legfontosabb kérdéseket tettük fel a kérdezőhelyett.Elöljáróban annyit, hogy a deviza (a devizaalapú)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Külföldi hitel árfolyamveszteségének elszámolása

Kérdés: A külföldi tulajdonosok a kft.-nek 1996-ban hitelt nyújtottak, amelynek összegét valutában fizették be. A pénzügyileg nem realizált árfolyamveszteséget (amely a mérlegforduló napján keletkezett) kell-e könyvelni? Ha igen, ezt időbeli elhatárolásként kell-e számba venni, és kell-e céltartalékot képezni rá?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatott, nem realizált árfolyamveszteséget. Ennek aktív időbeli elhatárolása lehetőség, akkor lehetett (lehet) élni vele, ha a feltételek teljesülnek. Ha a szóban forgó árfolyamveszteséget a társaság elhatárolta, akkor kötelező volt (jelenleg is) a céltartalékképzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 6.

Külföldi tulajdonostól kapott devizakölcsön kamata, adója, elszámolása

Kérdés: A társaságban 55 százalékos részesedéssel rendelkező, USA-ban élő magánszemély által 2001-ben fejlesztésre adott devizahitel és annak kamata alapján milyen adófizetési kötelezettsége keletkezhet a magánszemélynek, a társaságnak? A hitel tárgyévi kamata része-e a bekerülési értéknek? Az év végi értékeléskor az árfolyamkülönbözet elszámolásának milyen lépései vannak? A törlesztés és a kamatfizetés kezdete 2002. január 1. (A Számviteli Levelek 2001. évi 20. számában a 406. kérdéshez kapcsolódó további kérdések.)
Részlet a válaszából: […] ...előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele előtt fizetett – a hitel, a kölcsön feltételeként előírt – bankgarancia díja (nem valószínű, hogy ez az adott esetben fennáll), szerződésben meghatározott, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 3.