Nagy értékű gépnél kártérítés?

Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt egy megjegyzés: a biztosító által fizetett összeg helytelen értelmezése a számviteli előírások megsértésének sokaságához és a támogatás időbeli elhatárolása megszüntetésének problémájához vezetett.A kérdés szerint a nagy értékű gép javítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...kell a hogyan továbbról is. Milyen variációk lehetnek?– a szervezet adóalanyisága megszűnhet végelszámolással;– továbbá, ha a feltételeknek megfelel, választhatja a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyiságot;– visszatérhet a Tao-tv. hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...hatályos 19/C. §-ának (1) bekezdése szerint az egyéni vállalkozó vállalkozói tevékenysége folytatására az Evectv. szerinti feltételekkel korlátolt felelősségű társaságot alapíthat. A kft. alapításában az egyéni vállalkozón kívül más személy nem vehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Kiva-törvény veszteségelhatárolása

Kérdés: A 2017. január 1-től hatályos "Kiva"-törvény "veszteségelhatárolás"-szabályozásával van problémánk. Cégünknél a Kiva-törvény szerint 2013-tól 2016. december 31-ig 150 millió Ft fel nem használt, azaz "elhatárolt veszteség" keletkezett. Ez az összeg a törvény akkori, 20. §-ának (9)-(12) bekezdései szerint lett számítva. Viszont az új szabályozásban ezek a bekezdések már nem élnek, a veszteségfelhasználást a (6)-(7) bekezdések szerint kell végezni, de arról nincs szó, hogy a korábban képződött és elhatárolt veszteséggel mi a teendő. Úgy látjuk, hogy ez a konstrukció a korábbi veszteséget érvénytelenítette. Talán ennek feloldására szolgálna a 20. § 4/d pontjában leírt, és a NAV által kiadásra kerülő korrekciós tétel. Csakhogy ennek a tartalma csak részben egyezik azokkal a jogcímekkel, melyek révén nálunk a felhalmozott veszteség keletkezett, ezáltal a realizált veszteség részben vagy egészében törlésre kerül. Ugyancsak hézagos a beruházási kedvezmény szabályozása is. 2016. december 31-ig a tárgyévi beruházás csak a következő bevallási időszakban volt igénybe vehető, azaz például 2016-ban még csak a 2015. évi beruházással számolhattunk. 2017-től viszont már a tárgyévi beruházással kell dolgozni, így a 2016. évi beruházás (nálunk mintegy 10 millió Ft) mint kedvezményalap szintén elvész. Az is zavaró, hogy a törvényi változás kapcsán megjelent számos magyarázó kiadvány és szakcikk példákat is hoz, melyek rendre tartalmaznak olyan tételt, hogy "Az adóévet megelőző években keletkezett és elhatárolt veszteség", pedig ilyennel 2017-ben nem lehet számolni, ha a 2016-ig képződött veszteség már érvénytelen. Erre viszont a tájékoztatók nem térnek ki, és nem szól a szabályozás arról sem, hogy mi legyen a 2016. évi beruházással? Tehát nem világos, hogy a korábban képződött veszteségnek, illetve beruházási kedvezménynek milyen sorsot szántak. Erre vonatkozóan szíves állásfoglalásukat és segítségüket kérjük.
Részlet a válaszából: […] ...(hivatalos álláspont nincs a kérdésben).1. 2017-t ő l elhatárolt veszteségnek a 20. § (3) – (5) bekezdés szerinti korrekciós tételek negatív értéke min ő sül. Ezt növeli a 20. § (5) bekezdés szerint a társaságiadó-alanyiság id ő szakában keletkezett és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.

Felszámolási eljárás befejezése a társaság megszűnése nélkül

Kérdés: A társaság a felszámolási eljárás alatt is folytatja tevékenységét, amit a jövőben is folytatni szeretne. A hitelezőkkel egyezséget kívánnak kötni, és ennek eredményeként a felszámolási eljárás a társaság megszűnése nélkül fog befejeződni. A felszámolási zárómérlegben milyen tételekből áll össze az eszközök könyv szerinti értéke, az adózás előtti eredményt csökkentő tételként az értékcsökkenési leírást hogyan kell megállapítani, mikor kell elszámolni, milyen módon érvényesíthető az az adózás előtti eredményt korrigáló tételként?
Részlet a válaszából: […] ...és az azt alátámasztó leltár alapján kell a könyvviteli nyilvántartásokat megnyitni. A könyvviteli nyilvántartásokon – a nyitó tételek könyvelése után – rögzíteni kell a Korm. rendelet 5. §-ának (2)-(3) bekezdése szerint végrehajtott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...az áfát nem kell megfizetni, ha az adóalany (a kft.) jogutódlással (átalakulással) szűnik meg, és ha a törvényben meghatározott feltételek teljesülnek.Az Art. vonatkozó rendelkezése szerint soron kívüli bevallást kell benyújtania az adózónak (jelen esetben a kft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Nyílt végű pénzügyi lízing az időbeli elhatárolások között

Kérdés: A könyvelést 2015-ben vettem át, és azt tapasztaltam, hogy a 2013. 09. 16-án megkötött nyílt végű pénzügyi lízingszerződésben szereplő gépjármű nem található a tárgyi eszközök között, az aktív időbeli elhatárolások között van egy nagyobb összeg, az aktuális lízingdíjakat pedig az 522. főkönyvi számlán bérleti díjként tartják nyilván. Az egyeztetések során kiderült, hogy az aktív időbeli elhatárolások között az első törlesztőrészlet van, amely havonta kerül feloldásra a lízing futamidejének arányában. Jelenleg folytatom az előző könyvelő által elkezdett gyakorlatot. Ha a könyvelési gyakorlatot hibásnak tekintem, akkor a hiba és a hibahatás együttes összege eléri a jelentős összegű hiba értékhatárát, és számviteli önellenőrzést kellene végezni. Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...gyakorolt hatásából következően a társaságiadó-változás miatt a társaságiadó-bevallást is.Először a kérdésben leírt helytelen tételeket kell helyesen elszámolni:– az első törlesztőrészlet sztornírozása: T 454 – K 3923, majd helyesen: T 448 – K 454;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 18.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] ...termékek (tárgyi eszközök, vásárolt és saját termelésű készletek stb.) egyéni cégbe nem pénzbeli hozzájárulásként történő bevitelekor a fizetendő áfát nem kell megfizetni.A kérdéshez kapcsolódóan, a vevői számlák szerint fizetendő áfát, továbbá a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Egyéni vállalkozó egyénicég-alapítása

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egyéni céget alapít. Az egyéni vállalkozás megszűnése napjával, az Szja-tv. előírásai alapján erre a napra vonatkozó vagyonleltárt készít. Ez alapján kell elkészítenie az Szt. 163. §-a szerinti egyszerűsített mérleget és a nyitó mérleget, függetlenül attól, hogy még nem tartozik az Szt. hatálya alá? A 163. § szerint könyvelt tételek azt a célt szolgálják, hogy a két könyvvezetési rendszer különbségéből adódó eltéréseket kiegyenlítsék? A még be nem folyt bevételeket, illetve még el nem számolt költségeket elszámolják? Ezekhez kapcsolódik társasági adó? A már aktivált tárgyi eszközökhöz kapcsolódó, 5-10 éve kapott támogatásokat kell a mérlegben szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy a kérdésben leírtaknak semmi köze nincs az egyéni vállalkozó egyénicég-alapításához.Az Szt. 163. §-a a számviteli törvény hatálya alá tartozók egyszeres könyvvitelről a kettős könyvvitelre történő áttérésének szabályait részletezi,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Értékcsökkenés elszámolásának hiánya

Kérdés: Több éve működő társaság könyvelését vettük át 2014-től. A tárgyi eszközökre csak a Tao-tv. szerint számolták el az értékcsökkenést. Nagy értékű eszközökről van szó. Ha elszámolták volna az értékcsökkenést, veszteséges lett volna a vállalkozás. Tudjuk, hogy ez nem jogszerű, de hogyan folytassuk az értékcsökkenés számviteli elszámolását? Egy összegben 2014-ben, vagy 2014-től kezdjük el évente elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó – a vállalkozó számviteli politikája által alátámasztott – döntést az eszköz rendeltetésszerű használatbavételekor kell meghozni.A könyvelésre átvett társaságra vonatkozóan is kötelező ez az előírás. Amennyiben hiányzik ez a döntés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.
1
2