Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze esetében. A megrendelővel kötött szerződésből a részteljesítéseknek, a részelszámolásoknak, a részszámlával számlázásra kerülő részeknek egyértelműen megállapíthatóknak kell lenniük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Eredetiségi költség minősítése

Kérdés: Közösségi megrendelőinknek egyedi tulajdonságokkal rendelkező biztonsági papírra van szüksége, amely egyediségvédelmi elemekkel testesül meg. Társaságunk arra vállal kötelezettséget, hogy ezen egyediséget eredményező védelmi elemek megjelenését egyszeri ellenszolgáltatás fejében mintegy gyártási jogként biztosítja a megrendelt papírban. A papír gyártásához a vevő elképzelései szerint társaságunk elkészíti a szükséges terveket és szerszámokat, amelyeket azonban nem ad át a megrendelőnek. A társaság arra vállal kötelezettséget, hogy az adott termékből – megrendelésre – gyárt, illetve meghatározott ideig gyártásra rendelkezésre áll. A mennyiség túllépése vagy a meghatározott idő elteltét követően ugyanezen biztonsági papír megrendelése esetén az eredetiségi költséget ismét ki kell fizetnie a megrendelőnek. A fenti szerződéses konstrukció áfa szempontjából hogyan ítélhető meg? Belföldi megrendelő – számviteli szempontból – miként kezeli az eredetiségi költséget?
Részlet a válaszából: […] ...adóalapjába tartozását egyébként – áfa szempontjából – önmagában az sem befolyásolja, ha a főszolgáltatástól eltérő teljesítési időpontja van. Annak érdekében azonban, hogy az eredetiségi költség külön díjára is egyértelműen alkalmazhatók legyenek a....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 5.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...pénzmozgáshoz nem kapcsolódó követelések között kell azegyszerűsített mérlegben kimutatni az áruszállításból, szolgáltatásteljesítéséből származó követeléseket (vevők), valamint a jogszerűen igényelt,de a mérlegfordulónapig pénzügyileg még nem...kül –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.