Egyes ágazatokat terhelő különadó

Kérdés: Kérdésem az egyes ágazatokat terhelő külön­adóhoz kapcsolódik. Két boltunk van, ahol viszont­el­adókat és végső fogyasztókat is kiszolgálunk. Van egy raktár-termelő egységünk, ahol a tonerek, patronok újratöltése, gyártása folyik a raktározás mellett. Innen történik a legnagyobb forgalom lebonyolítása, innen szolgáljuk ki a viszonteladókat. Vannak vevőink, akiknek kiszállítjuk az árut, vannak, akik személyesen érte jönnek, és vannak, akiknek utánvétes csomagban küldjük el az árut. Ez utóbbi csomagküldő kereskedelemnek számít? Pályázati pénzzel indítottuk internetes áruházunkat is, ahol vásárolnak viszonteladók is, magánszemélyek is, és csomagküldéssel is kiszállítunk. Az értékesítésben van saját gyártású, újratöltött, felújított toner és tintapatron, de igény szerint eredetit is beszerzünk egyéb irodaszerrel. Éves árbevételünk összesen 600 millió forint körül van, sokféle összetevővel. Az árbevételt eddig telephelyenként különítettük el. Valószínűleg nem vagyunk alanyai a bolti kiskereskedelmi adónak, de ezt nekem kell bizonyítanom. Úgy érzem, lehetetlenség ennyi mindent elkülönítve könyvelni (havi 800 számla, 10-30 tételes, nagy részében saját és beszerzett termék értékesítéssel). Számlánként kellene elkülöníteni, hogy - melyik kiskereskedelem és melyik nagykereskedelem? - melyik csomagküldő és melyik internetes? - hogyan tudom bizonyítani, hogy az árbevétel a kiskereskedelmi tevékenységből nem éri el az 500 millió forintot?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt egy megjegyzés: az értékesítés árbevételeösszetételének ismeretét elsősorban a cégvezetésnek kellene igényelnie, nemelegendő csak a telephelyenkénti rögzítése.A kérdésekre adandó válasz előtt idézzük az egyes ágazatokatterhelő különadóról szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Önköltségszámítás az eladási árból visszaszámítással

Kérdés: Az Szt. ad arra lehetőséget, hogy az egyszerűsített éves beszámolót készítő a saját termelésű készlet értékét a még várhatóan felmerülő költségekkel és a kalkulált haszonnal csökkentett eladási áron is meghatározhatja. Ennek a módszerére kérnék javaslatot, mivel a szakirodalomban még ezzel nem találkoztam.
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 98. §-a valóban ad arra lehetőséget, hogy az egyszerűsített éves beszámolót készítő vállalkozás a saját termelésű készletek bekerülési értékét (a mérlegbe beállítandó közvetlen önköltségét) a még várhatóan felmerülő költségekkel és a kalkulált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.

Bérmunka díjának elszámolása

Kérdés: Egy cég fürdőruha előállításával foglalkozik. A fürdőruha-készítés egyes munkafolyamatait (összevarrás, hímzés, emblémafelvarrás) más szolgáltatóval végezteti el díj ellenében. Hogyan történik a bérmunkadíj elszámolása? Növeli a vásárolt készlet bekerülési értékét, vagy az igénybe vett szolgáltatások között kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] Az új Szt. 48. §-ának (3) bekezdése szerint az eszköz értékét növelő bekerülési (beszerzési) értékként kell figyelembe venni az eszköz használati értékét növelő munkafolyamatok, illetve megmunkálás ellenértékét jelentő bérmunkadíjat. Ezzel a szabályozása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. április 11.

Iparűzési adó: az adó alapja bérmunkánál

Kérdés: Könnyűipari tevékenységet folytató kft. az egyes munkafázisokat, vagy a teljes munkát bérmunkában végezteti el. Lehet-e a nettó árbevételt csökkenteni az igénybe vett bérmunka ellenértékével az iparűzésiadó-alap számítása során?
Részlet a válaszából: […] A Htv. 2001. január 1-jétől hatályos 39. §-ának (1) bekezdése értelmében a nettó árbevételt – többek között – csökkenti a közvetített szolgáltatások értéke is. A közvetített szolgáltatások értékének fogalmát a Htv. 52. §-ának 40. pontja értelmezi, s az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. február 28.