Elszámolás a tulajdonossal megszűnő társaságnál

Kérdés: A társaság magánszemély tulajdonosa úgy döntött, hogy a közeljövőben megszünteti vállalkozási tevékenységét, és befektetését kivonja a társaságból. A társaságot a tulajdonos egyedül alapította, 3 millió forinttal, és a társaság az alapítás óta egyszemélyes társaságként működött. A társaság vállalkozási tevékenysége jövedelmező volt, mert az alapítást követő 10 év alatt a saját tőke több mint tízszeresére (31 millió forintra) nőtt. Időközben jelentős összegű ingatlant (épületet) vásárolt 25 millió forintért (amelynek a nettó értéke 24 millió Ft), a piaci értéke – áfával növelten – mintegy 35,4 millió forint. A társaságnak gyakorlatilag nincs követelése, kötelezettségeit pedig folyamatosan rendezi. Hogyan és mikor célszerű megszüntetni a társaságot úgy, hogy minél kisebb összegű legyen a társaság, illetve a magánszemély által fizetendő adók összege?
Részlet a válaszából: […] ...ezer Ft – az adók levonása után – pénzben közvetlenül kifizethető. Természetesen, a helyi, tulajdonosi elképzelések, a jövőbeni tervek mellett lehetséges dönteni. Ennek ismeretében még az is elképzelhető, hogy további terhek felvállalása mellett célszerűbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Szálloda kialakítása társasház megszüntetésével

Kérdés: Társaságunk ügyfélkörébe tartozó gazdasági társaság (kft.) egy 80 lakásos társasház valamennyi lakásának tulajdonjogát megszerezte, az ingatlan egyedüli tulajdonosává vált. A közeljövőben az ingatlant át kívánja alakítani, amelyben szálloda, étterem működését tervezi. A társasházat mint a tulajdonosok közösségét nem kívánja fenntartani. A társasház tevékenysége milyen módon, milyen adó- és számviteli elszámolások, zárások keretében szüntethető meg?
Részlet a válaszából: […] A válaszhoz át kell tekinteni a társasházakra vonatkozó, a kérdéshez is kapcsolódó jogszabályi előírásokat.A társasházakról a 2003. évi CXXXIII. törvény rendelkezik. Ez a törvény sem a társasház átalakulásáról, sem a társasház egyéb módon történő megszűnéséről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Vitorlás kishajó beszerzése, üzemeltetése

Kérdés: Társaságunk vitorlás kishajó beszerzése mellett döntött. A beszerzés célja a partnerekkel, illetve a munkavállalókkal történő megbeszélések helyszínének biztosítása, valamint a munkavállalók, tulajdonosok üdültetéséhez való felhasználása. Társaságunk valamennyi felmerülő adót és járulékot meg kíván fizetni. A vitorlás beszerzésekor felmerülő áfa a beszerzés, így az aktivált összeg részét képezi, azaz nem helyezhető levonásba? A kishajó beszerzési értékét terheli-e más adó? (Itt az egyes meghatározott juttatásokat terhelő adókra gondolok.) A kishajó használata során mikor és milyen költségeket terhel szja + szocho?
Részlet a válaszából: […] ...át kell vezetni az üzemkörön kívüli járművek közé (T 144 – K 161). A rendeltetésszerű használatbavételkor kell a terv szerinti értékcsökkenési leírás évenként elszámolandó összegét is meghatározni.A terv szerinti értékcsökkenési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Társasház kizárólagos használati jogának értékesítése

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető "A" társasház az osztatlan közös tulajdonú tetőteraszának a kizárólagos használati jogát eladja 3 millió forintért az egyik magánszemély tulajdonostársnak. A "B" társasház egy másiktól pedig visszavásárolja az egyik közös tulajdonú tárolójának a kizárólagos használati jogát. A társasházaknak nincsenek a tárgyi eszközei között osztatlan közös tulajdonú ingatlanrészek, használati jogok. Ebben az esetben, a társasházaknál a kizárólagos használati jog értékesítését és vásárlását hogyan kell könyvelni? A társasház bevételei közül az ún. külön adózó jövedelmek körébe tartozók esetében a fizetendő adó mértéke 16 százalék. A közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész átruházása esetén az átruházásból származó bevétel 25 százalékát kell a társasház jövedelmeként figyelembe venni, amely után a társasháznak 16 százalék személyi jövedelemadót kell fizetnie. A kizárólagos használati jog értékesítése esetén mely számítási módot kell alkalmazni az adó kiszámításához? A társasházak által adóalanyként leggyakrabban végzett, az Áfa-tv. hatálya alá tartozó, ellenérték fejében teljesített termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások a tevékenység speciális jellegére tekintettel adómentesek. Az "A" társasház, amikor bejelentkezett az adóhatósághoz adószám igénylése miatt, a NAV felszólítása után alanyi adómentességet választott. Ha jól olvasom a NAV 2014. évi 28. számú füzetét (a társasházak alapvető szabályai), akkor a társasház e gazdasági tevékenysége mentes az adó alól, és nincs áfabevallási kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...venni (T 126 – K 454), meg kell határozni a várható hasznos élettartamát, a maradványértéket, továbbá az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenés összegét. (A kérdésből nem derül ki, hogy magánszemélytől vagy nem magánszemélytől történik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Egyéni vállalkozás vagy egyéni cégként átalakulás

Kérdés: 2006. évben jogelőd nélkül alakult meg a bt. Az egyéni vállalkozás 2006-ban nem szűnt meg. Az egyéni vállalkozó eladta a tulajdonát képező bútorzatot a bt.-nek, amelyről egyösszegű számlát állított ki. Így a készlet a bt. nyilvántartásában szerepel. Az egyéni vállalkozó részletfizetési megállapodást kötött a bt.-vel. Így csak a pénzügyileg rendezett összegnek megfelelő jövedelme keletkezik az egyéni vállalkozónak. Úgy gondolom, hogy az adóterhek jelentős részétől mentesülne az egyéni vállalkozó, ha egyéni céggé, majd egyszemélyes kft.-vé alakulna át, azt követően pedig a bt. beolvadna a kft.-be. A beolvadással lehetővé válna a két fél között jelenleg fennálló követelés, illetve kötelezettség összevezetése. Jár-e ez valamilyen adófizetési kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...hozott döntés alátámasztására,– másodszor az átalakulás (a cégbejegyzés) időpontjábanmeglévő vagyon felmérésére.Vagyonmérleg-tervezetAz egyéni cég tulajdonosa által megjelölt fordulónapravonatkozóan el kell készíteni – a jogelőd (az egyéni cég) és–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.

Beruházáshoz kapcsolódó áfák levonhatósága

Kérdés: Újonnan alakult kft. vásárolt és bérelt épületet átalakít, felújít, bővítést végez. Induláskor megnyílik-e tárgyi eszköz beszerzése címén az áfa visszaigénylése a következő számlák alapján: ingatlanközvetítői díj, beruházás megvalósításával kapcsolatos kivitelezői és előkészítő munkák menedzselése, koordinálása, faanyagvizsgálat, felmérési és bontási tervdokumentáció részszámla, üregkutatási célú geofizikai vizsgálatok, építéstörténeti dokumentáció készítése. Ezen beérkező számlákat mint befejezetlen beruházást tartjuk nyilván.
Részlet a válaszából: […] A kérdés a tevékenységek széles körét fogja át, ezértelőször néhány sarkkövet meg kell jelölni. Sem a régi Áfa-tv., sem az új Áfa-tv. szerint nem minősültárgyi eszköznek a meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése,függetlenül attól, hogy ezen munkák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 21.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...az így kapott bevételnek atartós használat, üzemeltetés, kezelés időtartama alatt a jogot átengedőnélfelmerülő költségekre (például terv szerinti értékcsökkenési leírás) fedezetetkell nyújtania, érvényesülnie kell az összemérés számviteli alapelvnek.Az Szt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Visszaküldött exporttermék elszámolása

Kérdés: A kft. saját előállítású termékét exportálta júliusban Szlovákiába. A vevő a terméket garanciális javításra augusztusban visszaküldte pro forma számlával. Határozat alapján az áfát meg kellett fizetni. A vevő a teljes vételárat szeptemberben megfizette, a kijavított termék visszaszállítására októberben került sor pro forma számlával. Helyes volt-e a leírt esetekben a pro forma számlák használata? Hogyan kell kontírozni a gazdasági eseményeket, ha a kft. készleteiről nem vezet folyamatosan mennyiségi és értékbeni nyilvántartást? Negyedéves áfabevalló a kft.
Részlet a válaszából: […] ...és ebből következően nem lehet könyvelési bizonylat. Leginkább a magyar gyakorlatban használt szállítólevélhez hasonlítható.Visszatérve a kérdésben leírtakhoz.Ha a vevő a teljesítést elismerte, az eszközt (a kft. által szállított terméket) használatba vette, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 13.

Épületbővítés

Kérdés: A betéti társaság bővíti a már meglévő üzemét. Az építési engedélyben üzembővítés, belső átalakítás, a homlokzat megváltoztatása, valamint szolgálati lakás kialakítása szerepel. A beruházáshoz szükséges összes anyagot a megrendelő biztosítja. Saját vállalkozásban végzett beruházásnak minősül a beruházás. Hova kell könyvelni az anyagot év közben és év végén, ha addig a beruházás nem fejeződött be? Az üzem bővítése és a szolgálati lakás kialakítása során a vásárolt anyag, a külső cég által számlázott kivitelezői díj nem különíthető el. A bt. negyedéves áfabevalló, hogyan lehet elkülöníteni a szolgálati lakásra jutó anyagbeszerzések áfatartalmát? Hogyan számolhatók el a szolgálati lakásba vásárolt berendezések és azok áfavonzata?
Részlet a válaszából: […] ...kapták, a számviteli és az adózási (nemcsak áfabeli) követelményeknek maradéktalanul csak akkor tudnak megfelelni, ha már a tervezés időszakában elkülönítik az üzembővítéssel, illetve a szolgálati lakás kialakításával kapcsolatos feladatokat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 1.

Áfamérték-változások 2003. január 1-jétől

Kérdés: Széles ügyfélkörrel rendelkező könyvelőként szeretnénk pontos és teljes körű felvilágosítást kapni a 2003. január 1-jétől életbe lépő áfamérték-változásokról.
Részlet a válaszából: […] ...segítő szolgáltatások közül a kutatás és kísérleti fejlesztés; település- és tájrendezés, területfejlesztési, -rendezési tervezés; vízgazdálkodási tervezés, szakértés; postai és távközlési tervezés, szakértés; környezetvédelmi szakmai tervezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. február 6.
1
2