1. cikk / 10 Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés
Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
2. cikk / 10 Raktárépület felújítása támogatásból
3. cikk / 10 Többféle támogatás és támogatott eszközök elszámolása
–Építés/felújítás/akadálymentesítés: átmeneti támogatás, energiahatékonysági célú beruházási támogatás, megújulóenergia-termeléshez nyújtott támogatás jogcímen.
–Eszközbeszerzés: átmeneti támogatás jogcímen.
–Közteher-támogatás: átmeneti támogatás jogcímen.
A támogatást vissza nem térítendő támogatásként, támogatási előleg formájában, egy összegben, utólagos elszámolási kötelezettség mellett átutalással kapta meg társaságunk 2021. 12. 31. napján a fent megnevezett tevékenységekre. A megvalósítási időszak kezdőnapja: 2021. 03. 01. A megvalósítás utolsó napja: 2023. 06. 30. Társaságunk a támogatott tevékenységet és a beszerzett eszközöket a megvalósítási időszakot követő 5 évig köteles fenntartani. A támogatás felhasználásáról a megvalósítási időszakot követő 15 napon belül kötelesek vagyunk elszámolást, beszámolót készíteni, és benyújtani a lebonyolító részére. A fel nem használt, vagy a jogosulatlanul igénybe vett, illetve a nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatást, vagy annak egy részét vissza kell utalni. Társaságunk megkezdte az üzletek felújítását, átépítését, az eszközbeszerzéseket. Megérkeztek a szállítói számlák, azok kiegyenlítésre kerültek. Az eszközöket, a lezárult felújításokat, beruházásokat aktiváltuk, elkezdődött az értékcsökkenés elszámolása is. A folyósított támogatást a kapott előlegek között tartjuk nyilván a pénzügyi elszámolás elfogadásáig? Mikor történik a felújításra, építésre, eszközbeszerzésre kapott támogatás egyéb bevételkénti elszámolása? A közteher-támogatások esetén hogyan kell szabályosan eljárni? Kérem segítségüket a fenti gazdasági események kontírozásában!