Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtakra a rövid válaszunk az, hogy egyet­értünk a hivatkozott egyes szakmai véleményekkel, mivel a kérdésben leírtak mellett egyértelműen nem teljesül az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja szerinti követelmény, az, hogy az eszköz beszerzéséhez,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Tagi kölcsön kamata

Kérdés: Gazdasági társaság ügyvezetője (aki egyben tulajdonos és személyesen közreműködő magánszemély) tagi kölcsönt nyújt a társaságnak. Mekkora kamat mellett teheti ezt meg jogszerűen? A kölcsön kamata egyéb jövedelem vagy önálló tevékenységből származó jövedelem lesz? A kölcsönt nyújtó magánszemély nyugdíjas. Terheli-e más adó az szja-kötelezettségen kívül?
Részlet a válaszából: […] ...Az Szja-tv. 24. § (1) bekezdés c) pontja alapján a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködése nem önálló tevékenységnek minősül. Így a kölcsön kamata nem önálló tevékenységből származó jövedelem lesz, és a társaságnak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 22.

Kezességvállalási díj elszámolása

Kérdés: Társaságunk 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit gazdasági társaság. Egy beruházási hitel felvételéhez a tulajdonos önkormányzat kezességet vállalt, kezességvállalási díj ellenében. A beruházási hitel egy 2012. évben aktivált beruházáshoz kapcsolódó lízingkötelezettséget váltott ki. A díj kifizetésre került, és az önkormányzat számlát állított ki róla társaságunk számára. Helyesen járunk-e el, ha a kezességvállalási díjról szóló számlát bankköltségként könyveljük? Amennyiben nem, akkor milyen költség/ráfordítás a helyes? Tekintettel arra, hogy a beruházás 10 éve aktiválásra került, ez pedig egy refinanszírozó hitel kezességvállalási díja, így a beruházás részeként már nem tudjuk elszámolni.
Részlet a válaszából: […] ...hitelhez kapcsolódó kezességvállalási díj azonban nem minősíthető sem bankköltségnek, sem kamatnak, mivel az nem tekinthető a banki tevékenység ellenértékének, de nem tekinthető pénzkölcsönnek sem. A kezességvállalási díj a bank szempontjából biztosíték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Kezességvállalási díj elszámolása

Kérdés: Társaságunk 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit gazdasági társaság. Egy beruházási hitel felvételéhez a tulajdonos önkormányzat kezességet vállalt, kezességvállalási díj ellenében. A díj kifizetésre került, és az önkormányzat számlát állított ki róla társaságunk számára. Helyesen járunk-e el, amennyiben a kezességvállalási díjról szóló számlát bankköltségként könyveljük? Amennyiben nem, akkor milyen költség/ráfordításként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...díj is, mint a beruházási hitel kamata is, ilyen jogcímen történő meghatározás nélkül is. A kezességvállalási díj a folyó tevékenység költsége nem lehet, mert a társaság tevékenységével közvetlen kapcsolatban nincs. Így az 5. számlaosztályban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Kkv-mutatóknál a külföldi anyacég számításba vétele

Kérdés: Magyarországon bejegyzett kft.-nek 100%-ban külföldi cég a tulajdonosa. A külföldi anyacég készíti a konszolidált beszámolót, melynek a magyar cég is része. A Tao-tv. beruházásihitel-kamat adókedvezményét igénybe veheti a magyar cég? A magyar cég a Kkv. tv. 3. §-a szerint a mutatói alapján kkv-nak minősül. Viszont az 5. § a konszolidálás miatt az anyacéggel együtt már nem minősül kkv-nak. Jól értelmezzük, hogy az anyacéggel együtt kell vizsgálni, és ebben a viszonylatban nem lehet alkalmazni a kedvezményt? Nem egyértelmű a Kkv. tv. vállalkozás fogalom meghatározása, hogy csak belföldi vagy külföldi vállalkozásokat is figyelembe kell venni a mutatók megállapításakor.
Részlet a válaszából: […] ...5. §-a alapján kell elvégezni. A Kkv. tv. 19. § 5. pontja fogalmazza meg a vállalkozást, amely szerint annak minősül a gazdasági tevékenységet folytató jogalany. Nem tesz tehát különbséget a törvény belföldi és külföldi jogalany között. E szerint, tehát ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Elmaradt haszon a lízingbe vevőnél

Kérdés: Egy ingatlanhoz kapcsolódó pénzügyi lízingügylet más hitelintézet általi kiváltásakor a lízingszerződésben rögzítetteknek megfelelően elmaradt haszon jogcímen a lízingcég 80 millió Ft összegű követelést állapított meg társaságunkkal szemben. A szerződésben elmaradt haszonként került rögzítésre, a számlázása kezelési költségként, tárgyi adómentes tételként történt meg áfa felszámítása nélkül, a lízingcég számlája alapján. Társaságunk hogyan könyveli helyesen ezt a tételt: az egyéb ráfordítások között egyfajta kártérítésként, a pénzügyi műveletek ráfordításai közt, mivel a lízingügylethez kapcsolódik, vagy bankköltségként (a számla kezelési költségként történt kiállítása miatt)?
Részlet a válaszából: […] ...az elmaradt hasznot számlázni kell, és olyan bevételként kimutatni, amely bevételben az elmaradt haszon valójában megtestesült volna, ha a tevékenység nem szűnik meg.A terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó vállalkozónál az elmaradt haszonról az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Hitelmoratórium alatt a kamat elszámolása

Kérdés: Az alapítvány mikrovállalkozások hitelezésével foglalkozik. Tevékenységét az Szt. és az egyéb szervezetek beszámolókészítéséről szóló kormányrendelet szabályozza, a Hpt. nem vonatkozik rá. A mikrovállalkozások, amelyeknek az alapítvány hitelt nyújtott, éltek a hitelmoratórium lehetőségével, és sem hiteltörlesztést, sem kamatfizetést nem teljesítenek az alapítvány felé. El kell-e bevételként számolni a 2020. évre járó kamatokat, amelyek fizetése a későbbiekben, a moratórium lejárta után fog megtörténni? Amennyiben igen, aktív időbeli elhatárolásként vagy követelésként kezeljük a kamat összegét? Milyen minősítési elvek alapján történjen az adósok minősítése, hiszen semmilyen új információ nem áll rendelkezésre az adósok törlesztési képességéről és hajlandóságáról?
Részlet a válaszából: […] ...az egyedi adósra vonatkozó információkon kell alapulnia (különösen akkor, ha a mikrovállalkozások egy része bármilyen okból befejezi a tevékenységét, akár jogszerűen megszűnik, akár csak papíron létezik). Azonban a mikrogazdálkodók tevékenységük, méretük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 25.

Házipénztár-kezelés szabályai

Kérdés: A házipénztár kezelését, valamint az elszámolásra kiadott előleg szabályait milyen jogszabályok írják elő? Rutinszerűen tudjuk, hogy elszámolási előleget csak akkor vehet fel valaki, ha az előzővel már elszámolt, de ez a szabály milyen jogszabályon alapul? Mi szabályozza a pénztárosok, a pénztár-helyettesítések, pénztárellenőrzések módját? Természetesen a belső szabályaink, de milyen ide vonatkozó jogszabályok vannak? Ismert, hogy az Szja-tv. szabályozza a 30 napon belül el nem számolt elszámolási előleg kamatkötelezettségét, vagy jogszabályban rögzített a készpénzes fizetés felső határa, de milyen egyéb jogszabályok vonatkoznak ezekre a területekre?
Részlet a válaszából: […] ...(4) bekezdése alapján kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni a kizárólag a kifizető tevékenységével összefüggésben, a tevékenységet szolgáló eszköz megszerzése, szolgáltatás igénybevétele érdekében – 30 napot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az "A" és "B" társaság "C" társaság üzletrészének megvásárlását 2016-ban banki hitelből finanszírozta. Az "A" és "B" társaság könyveiben a megvásárolt üzletrészt a befektetett pénzügyi eszközök között szerepeltették, a hitelhez kapcsolódó kamatot pénzügyi ráfordításként könyvelték. 2019-ben az "A", "B" és "C" társaság beolvadt a "D" társaságba. Így jogutódként a bankkal szembeni kötelezettség a "D" társaságra szállt át. "C" társaság tulajdonában egy olyan ingatlanrész állt, amely másik részének a tulajdonosa "D" társaság volt. Az összeolvadás révén a "C" társaság tulajdonában álló ingatlan átkerült "D" társaság tulajdonába (a két épületrész egy hrsz.-en összevonásra került). "D" társaság tevékenysége 2016-os alapítása óta, így jelenleg is, a közeljövőben is kizárólag az épület átalakítását-felújítását célzó beruházási tevékenység. Ebben az esetben az eredetileg üzletrészvásárlást finanszírozó hitel kamata "D" társaságnál tekinthető-e az ingatlanberuházáshoz kapcsolódó ráfordításnak, így növeli-e a beruházás bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti hitelt nem a "D" társaság vette fel, nem beruházási hitelként folyósították a "D" társaságnál megvalósuló beruházási tevékenységhez kapcsolódóan. Így hiányzik a beszerzéshez, előállításhoz való közvetlen kapcsolata a hitelnek, a kamata nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Térítés ellenében átvállalt hitel

Kérdés: A zrt. térítés ellenében átvállalja a kft. banki hitelét. A megállapodás értelmében a kft. egy-két év múlva fogja a kötelezettségét a zrt.-nek megfizetni. Helyesen járunk-e el, ha a kft.-nél a bankkal szembeni kötelezettséget csökkentjük, a zrt.-vel szembeni kötelezettséget pedig növeljük? Nem kell egyéb bevételként elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...Ezen kamat felszámítása nélkül a zrt. térítés nélküli pénzügyi szolgáltatást végez, a pénzeszközeit nem a vállalkozási tevékenysége érdekében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 26.
1
2
3
9