Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt pontosítsunk: a Ptk. 3:174. §-a szerint az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Kiválás során a vagyon változása

Kérdés:

"A" társaságban lévő termelőeszközöket (gépek, ingatlanok, járművek) a magánszemély tulajdonosok kiválás útján kiviszik egy már működő, szintén általuk tulajdonolt "B" társaságba. Jelenleg "A" társaság bérleti szerződés keretében adja bérbe "B" társaságnak az eszközöket. A cél, hogy az eszközök a termelést végző "B" társaságba kerüljenek, majd ezek után kívánják a magánszemélyek értékesíteni "B" társaságban lévő üzletrészüket harmadik fél számára. Az átalakulás során nem élnek a piaci értékelés lehetőségével, az eszközök könyv szerinti értéken kerülnek átadásra.
1. A kiválás során a felek szabadon állapodhatnak-e meg a kivitt eszközök, a saját tőke, kötelezettség elemek összegéről, arányáról? Vagyis 1000 egység eszközhöz kivisznek 100 egység kötelezettséget (az eszközökhöz közvetlenül hozzárendelhető), és a különbözetként maradt 900 egységet viszik ki az eredménytartalékból? Esetleg a kivitt eszközök eszközökön belüli arányát köteles alkalmazni a kötelezettség és a saját tőke esetében is?
2. Kiválás során kell-e jelezni a jegyzett tőke csökkenését az "A" kft.-nél, mint részesedés kivonását, amely a rendezés oszlopban az eredménytartalékból vissza lesz pótolva? Vagyis ez esetben a 900 egység eredménytartalék helyett 30 egység jegyzett tőke és 870 egység eredménytartalék-csökkenés kerülne a különbözetek oszlopba, majd a rendezés során a jegyzett tőke nőne 30 egységgel az eredménytartalék terhére, így végül a folyamatosan tovább működő "A" kft.-ben az eredeti jegyzett tőke nem változna meg, és az eredménytartalék 870-nel csökkenne. Ez a megoldás más eredményre vezetne, mint az 1. ponti levezetés.
3. Az átalakulás során a gépjárműveket kivéve kell-e illetéket fizetni?
4. A magánszemély üzletrész-értékesítésének azon része, amelyet az átalakulás során szereztek, hogyan számítódik a beszerzési ár és a helyes árfolyamnyereség megállapítása érdekében?

Részlet a válaszából: […] ...egy társaság, amelybe bevitt eszközökön kívül meg kell határozni ennek a társaságnak a Ptk. szerinti jegyzett tőkéjét, a jegyzett tőkén belül a tulajdoni hányadokat. A saját tőke nagysága meghatározásánál indokolt figyelembe venni az "A"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Vagyonfelosztás tételeinek könyvelése

Kérdés: Végelszámolás zárómérlegével kapcsolatos a kérdésem. A kft. évek óta veszteséges volt. Lekötött betétben és folyószámlán volt pénze. A saját tőke alatta volt a jegyzett tőkének. A vagyonfelosztás során volt adóköteles és adómentes vagyonrész is, mivel nagyobb összeg állt rendelkezésére a saját tőke összegénél, kötelezettsége nem volt. Hogyan lehet számviteli szempontból helyesen könyvelni a vagyonfelosztás tételeit úgy, hogy a zárómérlegben "0" legyen minden sor? Számoltunk a várható kifizetések hatásaival is, de az adóköteles rész összegének helyes könyvelését nem tudjuk megoldani.
Részlet a válaszából: […] A kérdésből nem derül ki, mihez kapcsolódik az adóköteles rész. Feltételezzük, hogy a kft. tulajdonosa(i) magánszemély(ek) volt(ak), a részükre kiadásra kerülő vagyon több volt, mint a saját tőke (a tulajdonosok által befektetett összege), amely többletrészt adófizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Kettős állampolgár befektetéseinek adózása

Kérdés: Kettős állampolgár vagyok, állandó életterem az Egyesült Királyság. Magyarországon egy eurós és egy forintos betéti számlám van. A bankomtól kaptam egy levelet, amelyben arra szólítanak fel, hogy "... tekintse át az adott országban benyújtott adóbevallásait ezen jövedelmeivel, illetve pénzügyi vagyonával kapcsolatosan!". Mindezt a CRS-egyezmény alapozná meg, mert a számláim adatait kötik a brit adóhatósággal. Hazai számláimon tranzakciókat nem végzek, csak betéti számlám van, maximum az azon képződő elhanyagolható kamat lehetne az éves profitom, de az sincs jóváírva. Ugyanakkor korábban – az itthon adózott jövedelmemből – átutaltam a kinti számlámra 9000 eurót, amivel ott a digitális pénzpiacon befektettem, kereskedtem. Most vissza fogom utalni ezt a tőkét. A brit tevékenység hozamát az Egyesült Királyságban leadóztam. Önök szerint van-e mit jelentenem a brit hatóság felé, illetve a visszautalt tőke e szempontból hogyan veszi sorsát?
Részlet a válaszából: […] ...elkerülő egyezmény a Magyar Köztársaság és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága között a jövedelem- és a tőkenyereség-adók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Visszavásárolt saját üzletrészek megszüntetése

Kérdés: Vállalkozásunk 4 magánszemély tulajdonosából 3 kilépett, őket a vállalkozás vásárolta ki. Most a visszavásárolt saját üzletrészt szeretnénk megszüntetni, a lehető legegyszerűbb módon. Asaját üzletrész nyilvántartás szerinti értéke 34.800 ezer forint, névértéke 1800 ezer forint. Avállalkozás jegyzett tőkéje 3000 ezer forint. Helyesen járunk-e el akkor, ha a saját üzletrészt a vállalkozás bevonja az alábbiak szerint? Első lépésként a vállalkozás tulajdonosa határozatot hoz, amelyben a saját üzletrész bevonásáról dönt, valamint a jegyzett tőke 1800 ezer forinttal való növelését határozza el, hogy a jegyzett tőke 3000 ezer forint maradjon. Második lépésként a cégbejegyzés napjával a saját üzletrész névértéke és nyilvántartás szerinti értéke különbözetével, 33.000 ezer forinttal csökkenti az eredménytartalékot. Így a saját üzletrész 0 forintra fut. Végezetül a saját üzletrész vásárlásakor képzett 34.800 ezer forint lekötött tartalékot visszavezeti az eredménytartalékba. A fenti leírtak – véleményünk szerint – nem jelentenek adófizetési kötelezettséget a vállalkozás és a tulajdonos számára. Helyesen gondoljuk? Van egyszerűbb módja a saját üzletrész megszüntetésének?
Részlet a válaszából: […] ...kivont jövedelmük után a társaság levonta, bevallotta és befizette.Tekintettel arra, hogy a társaság az üzletrészeket csak a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg, indokolt közölni azt is – a szabályosság ellenőrzése érdekében -, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] ...megszerzésének jogi feltételeit a Ptk. 3:174. §-a tartalmazza. E szerint a társaság saját üzletrészét ellenérték fejében a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tőketartalék terhére közvetlenül visszavásárolható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Üzletrész-visszavásárlás, majd -bevonás

Kérdés: Kft. ügyfelemnél üzletrész-visszavásárlás történt. A bekerülési érték és a névérték különböző összegű volt, a társaság az üzletrész bevonása mellett döntött. Ennek milyen könyvelési és adózási vonzatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...A saját üzletrészt (a visszavásárolt üzletrészt) átruházással a taggyűlés határozata alapján szerezheti meg a kft., a törzstőkén felüli vagyona terhére. A társaság saját üzletrészét nem szerezheti meg ellenérték fejében, ha osztalék fizetéséről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Házipénztár pénzkészletéből tőkeemelés

Kérdés: Egyszemélyes kft. ügyfelünk házipénztárában évek alatt felgyülemlett több mint 5 millió forint. Ennek oka: minden hónapban készpénzes számlát állít ki, melynek ellenértéke a házipénztárba folyik be. A pénztárból csak minimális kifizetések történnek (munkabér, egyéb költségek és a banki befizetések a NAV adóira). 2021. év végén ügyfelem úgy döntött, hogy törzstőkét emel, de ennek értékét nem fizeti be a pénztárba vagy a bankba, hiszen – úgy gondolta – már ott van a pénz. Ügyvéddel ezt meg is oldották, és december 22-én a Cégbíróság bejegyezte a tőkeemelést. Most viszont a könyvelő dolga megoldani a problémát. Lenne egy megoldási javaslatunk, és ebben kérnénk a segítségüket. Ügyfelem kölcsönt venne fel a cégtől, amelyet a házipénztárból venne ki: T 361 – K 381. Vissza is fizetné mint törzstőkeemelést: T381 – K 479. Könyvelnénk 2021. 12. 22-én a törzstőkeemelést: T 358 – K 411, majd T 479 – K 358. Lezárnánk a 2021. évet, és osztalékot állapítanánk meg, mivel az eredménytartalékban is van az előző évekről nyereség, amelyet ügyfelem még nem vett fel: T 413 – K 479. Mivel van előírt tartozása ügyfelemnek, elengedi az osztalékot: T 479 – K 361. Így megszűnik a tartozása. Évek múlva leszállítaná a jegyzett tőkét 8 millió forintról 3 millió forintra, és akkor adózná le a kivett pénzt. Önök szerint ez jó megoldás lenne? Ha esetleg van jobb megoldás, akkor szívesen meghallgatom, mert úgy gondolom, hogy egy kicsit bajban vagyok.
Részlet a válaszából: […] ...azt is, hogy a tőkeemelés vagyoni hozzájárulással történik (a kérdésből úgy tűnik, hogy az ügyvéd ezt választotta), illetve a törzstőkén felüli vagyonból (pedig ezt kellett volna választania).A kérdés osztalékfizetésről is szól az eredménytartalékból. Tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Örökölt üzletrész megvásárlása, bevonása

Kérdés: Cégünk 2021-től a kiva hatálya alá tartozik. Magánszemély tulajdonostól egyenes ágon örökölt üzletrészét a cég megvásárolja, majd bevonja. (Névérték 3 M Ft, piaci érték hagyatéki leltár szerint 200 M Ft, visszavásárlási érték 70 M Ft.) A visszavásárlás-bevonás következtében növekszik a cég kivaalapja? [Kiva-tv. 20. § (3) bekezdés a) pontja]. A visszavásárlás-bevonás következtében a magánszemély tulajdonosoknak keletkezik adó- és járuléktöbblet-kötelezettsége? A visszavásárlás-bevonás következtében az üzletrész megszűnik, már nem lehet újra értékesíteni? Ha a visszavásárlást nem követi bevonás/elidegenítés/térítésmentes átadás, ez az állapot 25 évig is fenntartható, ha a társasági szerződésben ezt rögzítjük, ez az állapot jelent-e bármilyen előnyt a bevonáshoz képest adózási szempontból a cégnek? Amennyiben a visszavásárlást követően a cég magánszemélynek elidegeníti a visszavásárolt üzletrészt, keletkezik-e többletköltsége (adó), ha az üzletrész eladási értéke megegyezik a szerzési értékkel?
Részlet a válaszából: […] ...volt a törzstőke, illetve a saját tőke összege.Az üzletrészt a kft. – a Ptk. 3:174. §-a alapján – ellenérték fejében a törzstőkén felüli vagyona terhére szerezheti meg. A társaság saját üzletrészének alapjául szolgáló törzsbetétek összege nem haladhatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 15.
1
2
3
9