Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...alapításáról van szó. Az illetékre vonatkozóan az Itv. 17. §-a azonban tartalmaz kedvezményt arra az esetre, ha a vállalkozói vagyon tulajdonjogát a magánszemély ajándékozás útján szerzi meg. Ha a vagyon­szerző magánszemély a megszerzett vagyont 30 napon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Haszonélvezeti jog a végelszámolásnál

Kérdés: A kft. haszonélvezeti jogot vásárolt úgy, hogy a társaság magánszemély tulajdonosai vásárolták meg az ingatlant, az általuk alapított kft. pedig a haszonélvezeti jogot. A haszonélvezet alapításáért az ingatlan volt tulajdonosa részére a kft. ellenértéket fizetett. A vétel és a haszonélvezeti jog alapítását követően a tulajdonosok a végelszámolás mellett döntöttek. Mi a teendő a haszonélvezeti joggal a végelszámolás során? Hogyan vezetjük ki? Keletkezik-e a magánszemély tulajdonosoknak adófizetési kötelezettségük?
Részlet a válaszából: […] ...és hasznait szedheti. A haszonélvező (a kft.) a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át!A végelszámolás megkezdése előtt az adott ingatlan tulajdonjoga a kft. magánszemély tulajdonosait, az ingatlan haszonélvezeti joga pedig a kft.-t illeti meg. A kft....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 26.

Ingatlan átadása tulajdonosnak

Kérdés: A kft. tulajdonában van egy lakóháznak minősülő ingatlan, ami egyúttal a kft. székhelye is. A kft.-ben egy személy a tulajdonos, aki szeretné megszüntetni (vagy eladni) a céget, és az ingatlant a saját nevére venni. Milyen költségekkel kell számolnia (hány százalék az illeték és az adó?), milyen lehetőségek vannak ennek a lebonyolítására (csak adásvételi, vagy más is)? Az ingatlan értékének meghatározására milyen szabályok vonatkoznak? Élvez bármilyen kedvezményt a leendő tulajdonos, lévén hogy a kft. is az övé?
Részlet a válaszából: […] ...vagy cégmegszüntetés) is van szó, visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie a lakóházat megszerzőnek, mert ingatlan tulajdonjogának megszerzése illetékkötelezettséggel jár az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése szerint. Az illeték alapja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...szereplő eszköznek – az ingatlannak, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak, a gépjármű, illetőleg a pótkocsi tulajdonjogának a visszteher melletti megszerzése.A válaszban leírtak jellemzően csak a feladatokra utalnak, feltételezhetően nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Ingatlan értékesítése a piaci érték alatt

Kérdés: A zrt. értékesítette a jelenleg bérbeadás alatt álló ingatlanát a társaság két tulajdonosának, akik magánszemélyek (az egyik 50%-ot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkezik). Mindkét vevő munkaviszonyban áll a társaságnál. A létrejött adásvételi szerződés alapján a tulajdonjog átszáll a vevőkre, de a zrt. az ingatlant albirtokosként 2017. december 31-ig továbbra is birtokában tartja, és addig a bérleti díj is őt illeti meg. Erre való tekintettel a vételárat lényegesen a piaci ár alatt határozták meg. (A kivetett illeték alapja az eladási ár négyszerese!) A zrt.-nél keletkezik-e társaságiadóalap-növelő kötelezettség a piaci ár alatt történő értékesítés miatt? A két magánszemélynek keletkezik-e az adásvétel időpontjában jövedelme a piaci ár alatt történő vásárlás miatt? Ha a magánszemélyeknek keletkezik jövedelme, akkor a szerzéskori értékbe valamilyen módon beleszámít-e az, hogy az ingatlan haszna (bérleti díja) két évig az eladó zrt.-t illeti meg? Ezt a jövedelmet munkaviszonyból származó jövedelemnek vagy egyéb jövedelemnek kell tekinteni? A zrt.-nél vagyoni értékű jognak kell-e számítani azt, hogy a bérleti díjat jogosult beszedni?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt egy megjegyzés: a kérdés szerinti szerződés nehezen értelmezhető: piaci ár alatt értékesíteni az ingatlant azért, hogy a vevő az ingatlan kétévi hasznát az eladónak átengedje. Ha a vevők kapnák az egyébként őket megillető bérleti díjat, akkor az így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 26.

Tulajdoni hányad telek ellenében

Kérdés: Két gazdasági társaság társasházi tulajdonnal rendelkezett. A társasházi tulajdont megszüntették, az épületet lebontották. Helyére közös építési engedéllyel új társasház épült. A létrehozandó társasházban az "A" társaság végezte a beruházást saját költségén, a "B" társaság az építési telekkel vett részt. A "B" társaság által átadott telekrész értéke megegyezik az "A" társaságtól kapott tulajdoni hányad értékével. Milyen bizonylatkiállítási kötelezettsége van a társaságoknak? Megteheti-e "B" társaság, hogy a nyilvántartott telekértéket átvezeti a tulajdoni hányad főkönyvi számlára? Ebben az esetben milyen adózási és illetékvonzatok merülnek fel? Értelmezhetik-e ezt a társaságok úgy, hogy "B" társaság ingyenes átadás jogcímen tulajdoni hányadot ad át, míg "A" társaság ingyenes átadás címen tulajdoni hányadot ad a létrehozandó felépítményből? Ebben az esetben milyen illeték­kötelezettség terheli a társaságokat?
Részlet a válaszából: […] ...értéke azonos!]. Így a két társaságnak csereszerződést kellkötnie. Az illetéktörvény 19. §-ának (2) bekezdése szerint: ingatlanoktulajdonjogának cseréje esetén az illeték alapja a cserével megszerzettingatlan forgalmi értéke, az illeték mértéke az illeték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Más cégnél lévő ingatlan apportálása

Kérdés: Új kft.-t szeretnénk létrehozni, abba apportként egy ingatlant bevinni, ami jelenleg egy másik kft. befektetett eszközei között szerepel, a bruttó és nettó értéke is jóval alacsonyabb piaci értékénél. A régi cégben át kell-e értékelni az ingatlant a piaci értékére? Hogyan történik a számviteli elszámolása, milyen adóvonzata van? Az apportot befogadó cégben milyen adó- és illetékfizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...bemutatjuk. Apportálni csak azt az eszközt lehet, amely eszköz azapportáló tényleges rendelkezésére áll, amelynek az apportáló a tulajdonjogátmegszerezte. A másik kft.-ben lévő ingatlant csak akkor lehet az új kft.-bebevinni, ha azt előbb onnan kivonják....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 3.

Haszonélvezeti jog

Kérdés: A társaság haszonélvezeti jogot vásárol. A konstrukció: a társaság magánszemély tulajdonosai megvásárolnak egy ingatlant, míg az általuk alapított kft. ezen ingatlan haszonélvezeti jogát szerzi meg. A haszonélvezet alapításáért az eladó ingatlan tulajdonosa részére a vevő kft. ellenértéket fizet. A vétel és a haszonélvezeti jog alapítását követő évben a tulajdonosok a végelszámolás mellett döntöttek. Kérdésünk, a végelszámolás során mi a teendő a haszonélvezeti joggal? Hogyan vezetjük ki a könyvekből, keletkezik-e a magánszemély tulajdonosoknak adófizetési kötelezettségük?
Részlet a válaszából: […] ...fizetett összeget.A kérdés szerint az ingatlan tulajdonosa egyrészt a társaságmagánszemély tulajdonosai részére eladta az ingatlan tulajdonjogát, másrészt akft. részére az általa alapított haszonélvezeti jogot. A haszonélvezeti jog adolog tulajdonosának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 9.

Térítésmentes kölcsönzés

Kérdés: Nyugdíjas tag térítésmentesen adja kölcsön teherautóját a kft.-nek. A bérleti szerződés elegendő dokumentum-e ahhoz, hogy a kft. minden – a teherautóhoz kapcsolódó – költséget elszámoljon a kft.-ben? A nyugdíjas tagnak vagy a kft.-nek keletkezik-e bármilyen fizetési kötelezettsége az ingyenes bérlet miatt? Ha nincs bérleti szerződés, de a kft. az üzembentartója a teherautónak, akkor is elszámolhatók az üzemeltetési és egyéb költségek?
Részlet a válaszából: […] ...felmerült költségnek, ráfordításnak tekinthető a társasági adószempontjából is. Hasonló a helyzet akkor is, ha a nyugdíjas tag a tulajdonjogfenntartása mellett a teherautó üzemben tartásának jogát a kft.-vel kötöttszerződésben a kft.-nek átengedi, azaz a kft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 21.

Tulajdoni hányad változtatása (kft.)

Kérdés: Kéttagú kft. 3 millió forint jegyzett és befizetett, 6 millió forint saját tőkével rendelkezik. A 25 százalékos üzletrésszel rendelkező tag elhunyt. Hogyan kell, hogyan lehet a "legolcsóbban" az üzletrészeket 60 (új tag), 20 (új tag), 20 (régi 75 százalékos tag) százalékosra "átalakítani"?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az elhunyt tag helyébe 25 százalékosrészesedéssel az örökös lép. Ha az örökös nem akar tag lenni, vagy a társaságiszerződés a tulajdonjog-átszállást kizárja, akkor az örökössel el kellszámolni, üzletrészét be kell vonni (tőkeleszállítással), illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.
1
2