Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...lehetett volna, ha azt már a 2012. évet követően, illetve az építési engedély megkérését megelőzően megkötik, másik tulajdonos, illetve annak az örököse közreműködésével. Természetesen a felmerült költségeket pedig a felmerülés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Bérelt ingatlanon új raktár építése

Kérdés: A társaság az általa bérelt ingatlanon új raktárakat épít. A raktárak építését részben pénzintézeti hitellel finanszírozza, a felmerülő költségeket az építés ideje alatt folyamatban lévő beruházásként számolja el. Az épületek egyetlen pillanatra se kerülnek a társaság tulajdonába, a beruházás befejezésekor a bérbeadók tulajdona lesz. Az egyik bérbeadó egyéni vállalkozó, aki a raktár értékének megfelelő összegben bocsátja ki az elkövetkező 80 hónapra egyben a bérlet díjról szóló számláját. Míg a másik bérbeadó egy társaság, amely szintén tulajdonosa lesz a telkén épített raktárnak az építés befejezése után, a használatbavételt követő 40 hónap bérleti díj fejében. Hogyan kell a gazdasági eseményeket bizonylatolni, számvitelileg elszámolni? Úgy gondolom, hogy az építő társaságnál a beruházás rendkívüli értékcsökkenés lesz, nem aktiválhatja? Ha nem, akkor hogyan vezethető ki? A bérbe adó társaság milyen jogcímen lép a területén épített raktár birtokába?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyi eszköz (mivel az ingatlan többfajta tárgyi eszköz gyűjtőfogalma), feltételezzük, hogy építési telek. Másrészt az, hogy a telektulajdonosok a telek vagy az épületek (a raktárak) bérleti díját számlázzák, továbbá az is, hogy ki felé számláznak (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 28.

Eladásra épített épületekhez kapcsolódó terhek elszámolása

Kérdés: Amikor a társaságok telket vásárolnak, többlakásos lakóépületet, sorházakat, lakóparkokat stb. hoznak létre, tereprendezést, közművesítést hajtanak végre, különböző hozzájárulásokat fizetnek, hitelt vesznek igénybe stb. Hogyan kell eljárni a kivitelezést végző fővállalkozónál, hogyan kell számlázni a végső tulajdonos felé? Lehet-e az alvállalkozói teljesítmények értékével csökkenteni a helyi iparűzési adó alapját?
Részlet a válaszából: […] A válasznál abból a követelményből kell kiindulni, hogy a gazdasági eseményeket tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően, a gazdasági esemény megtörténtével egyidejűleg kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. A kérdésben nevesített és egyéb tételek esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Megszűnő cégből ingatlanrész

Kérdés: Egyszerűsített végelszámolással megszűnő cégben maradt ingatlan-résztulajdon. A tagok kivehetik-e ezt a jegyzett tőke részeként? (Az ingatlan-résztulajdon követelésből származik, amely követelés eredetileg pénzben lett volna esedékes, de a cég nem tudta visszafizetni a kölcsönt, felszámolás alá került, a felszámoló elismerte a tartozást, de csak kis hányadban tudta ezzel az ingatlan-résztulajdonnal a követelést teljesíteni.) A végelszámolás alatt lévő cégnél eredménytartalék nincs, a jegyzett tőkének is csak a töredékét tudja visszaadni. Kell-e valamilyen adót fizetni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...a tulajdoni hányadoknak megfelelően lehet! Ha az ingatlan-résztulajdon tovább osztható, akkor még a végelszámolás befejezése előtt azt a tulajdonosok felé értékesíteni kell, ha indokolt, akkor az áfa felszámításával. Ha az ingatlan-résztulajdon tovább nem osztható,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Bérbe vett ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Az önkormányzatoknál ma is gyakorlat, hogy az önkormányzati ingatlanra egy projektcég épületberuházást végez, az elvégzett beruházást a beruházó projekt kft. a saját könyveiben, mint idegen ingatlanon végzett beruházást mutatja ki. Az idegen ingatlanon végzett beruházást a könyveiben kimutató cég adhatja bérbe, szedheti a bérlemény hasznát? Az ingatlan tulajdonosánál, a beruházást végzőnél hogyan kell könyvelni az idegen ingatlanon végzett beruházást? Ki és hogyan számolja az értékcsökkenést? A bérbeadásból származó bevételt? A projektcég felszámolásakor az idegen ingatlanon végzett beruházást (épületet) jogosan követelheti az önkormányzat? Jogosan követelheti az ezen épület bérbeadásából származó bevételt az önkormányzat?
Részlet a válaszából: […] A felsorolt kérdések egyik kiváltó oka az, hogy a köztudatban nem tisztázódott – sokszor történt ismétlés után sem – az ingatlan mint tárgyi eszköz fogalma. Az ingatlanfogalom a tárgyi eszközök egy csoportját jelöli, magában foglalja a földterületet, a telket, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Vagyonrendezés számvitele

Kérdés: Társaságunk vagyonrendezési eljárást is végez, amikor megszűnt társaságok ingatlanát, egyéb vagyonát értékesíti, esetleg felosztja a tulajdonosok, a hitelezők között. Ehhez kapcsolódnak kérdéseink. A megszűnt társaság ingatlanát a vagyonrendező a saját nevében értékesíti-e? Kell-e áfát felszámítani? Az értékesítésből befolyt pénz felosztását (hitelezők, tulajdonosok között) milyen költségként kell könyvelni? Az értékesítés bevétele beszámít-e az evába? Hogyan kell az értékesítés számláját kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...számlaosztályban kimutassa.Amikor a vagyonrendező a vagyontárgyat bármilyen formábanértékesíti, akkor a vagyonrendező mint "tulajdonos" értékesít (a törölt cég eztnem tudja már megtenni) az értékesítés általános szabályai szerint, azaz azeladási árat és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.

Adófizetési kötelezettség zálogjog érvényesítése esetén

Kérdés: Mikor keletkezik adófizetési kötelezettség zálogjog érvényesítése esetén? A teljesítés ideje melyik számlánál mikor van? Ha a zálogtárgy tulajdonosa a felszólításra átadja a zálogtárgyat a zálogjogosultnak, aki vagy akinek a nevében harmadik személy értékesíti? Ha a zálogtárgy tulajdonosa a zálogtárgyat felszólításra nem adja át, a zálogjogosult a végrehajtó által szerzi meg a jogot a zálogtárgyra, és a végrehajtó ezt értékesíti az árverésen? Ha a zálogkötelezett nem ad számlát?
Részlet a válaszából: […] ...e) pontja alapján azálogügyletek – hasonlóan a bizományosi jogviszonyhoz – két értékesítéskéntkezelendők, egy, a zálogtárgy tulajdonosa és a zálogjogosult közötti, illetveegy, a zálogjogosult és harmadik személy közötti termékértékesítésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 13.

Személyes vagyon értékesítése egyéni vállalkozásának

Kérdés: Egyéni vállalkozó és házastársa személyes tulajdonában van egy lakóingatlan (telek és lakóház). Az egyéni vállalkozó az ingatlanon kizárólag a vállalkozási tevékenységet szolgáló beruházást kíván megvalósítani (szolgáltatóházat építeni). Ehhez a lakóházat le kell bontani. Ha az ingatlan kívülálló személyé lenne, a vállalkozó megvásárolhatná. Az egyéni vállalkozó az Szja-tv. szerint külön adózik a vállalkozásból származó jövedelme és külön a magánszemélyként realizált jövedelme után. Megvásárolhatja-e az egyéni vállalkozó – piaci áron – a saját személyes tulajdonában lévő, az ingatlan-nyilvántartásban a nevükön szereplő ingatlant (ingatlanrészt)? Létrejöhet-e erre adásvételi szerződés [tulajdonosváltozás, rendeltetésváltozás (földhivatal]), az eladóknál illetékkötelezettség (illetékhivatal)]? Ha az adásvétel nem értelmezhető, akkor a vállalkozó a bontás és az építés költségeit idegen ingatlanon végzett saját beruházásként számolja el? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] Az egyéni vállalkozó esetében nem értelmezett a cégvagyon,így a saját személyes tulajdonában lévő ingatlant nem tudja az egyénivállalkozásának eladni. Ugyanakkor az egyéni vállalkozó a bontás és az építésköltségeit idegen ingatlanon végzett saját beruházásként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 16.

Eladott társaság személygépkocsijának értékesítése

Kérdés: Egy kft. opciós szerződéssel személygépkocsit vásárolt. A kft.-t a tulajdonosa eladta. Alakult egy új kft., amely az eladott társaság egyes eszközeit, többek között a személygépkocsit is megvásárolta. A tárgyi eszközöket eladásként számlázták, a gépkocsi még fennálló hitelösszegét az új társaság átvállalta. Hogyan kell könyvelni a leírt gazdasági eseményeket? A számlázás időpontja megelőzte a tartozásátvállalási szerződés időpontját. Módosítani kell-e a számlában szereplő eladási árat? A hitelátvállalási szerződés szerint a fennálló hitel összege a vételár részét képezi.
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt néhány kérdést tisztázni kell. Csak pontosan megfogalmazott, szerződésben rögzített gazdasági eseményt lehet az Szt., illetve az adótörvényi előírásoknak megfelelően elszámolni.Ha egy társaságot eladnak, akkor nem a társaság egyes eszközeit értékesítik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 27.