Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az örököst megillető vagyoni értéket az örökös részére kiadták-e, ezért az elhunyt tag üzletrészének jogos tulajdonosa az örökös.Az üzletrész visszavásárlásának könyvelése: T 371 - K 384, 100.000 E Ft, és egyidejűleg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Beolvadáshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés:

"A" kft. beolvad "B" kft.-be. A "B" kft. – mint átvevő – jogutód. Az ismétlések elkerülése érdekében az alkérdésekre a konkrét kérdés után válaszolunk.
1. A "B" kft. mint jogutód átvevő társaság vagyonmérleg-tervezetében (az "A" kft.-vel együtt) a saját tőke 105, amelyből a jegyzett tőke +18, a lekötött tartalék +120, az eredménytartalék –33. Átalakulással létrejövő jogutód vagyonmérleg-tervezetében negatív előjelű eredménytartalék esetében annak összegét meg kell szüntetni a tőketartalék és/vagy a jegyzett tőke egyidejű csökkentésével. A fenti esetben nincs tőketartalék, és a jegyzett tőke sem elég, az eredménytartalék pedig -33. Mi ilyenkor a teendő? Hogyan lehet a mínusz eredménytartalékot megszüntetni? Melyik oszlopba tesszük a vagyonmérleg-tervezetben?

Részlet a válaszából: […] ...megszüntetni, a második oszlopba, a különbözetek oszlopába beírható tételekre kell koncentrálni. Ilyen lehet a tőkeemelés a jelenlegi tulajdonos részéről, vagy új tagok felvételével. A tőkeemelésnek olyan összegűnek kell lennie, hogy a jegyzett tőke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] ...összege legalább 12 millió forint volt!), akkor a könyvelés-az üzletrész visszavásárlási értéke esetében: T 373 – K 4792, a volt tulajdonost terhelő adók (személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó) levonása és bevallása: T 4792 – K 462, 463-8 után...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Üzletrész-visszavásárlás, majd -bevonás

Kérdés: Kft. ügyfelemnél üzletrész-visszavásárlás történt. A bekerülési érték és a névérték különböző összegű volt, a társaság az üzletrész bevonása mellett döntött. Ennek milyen könyvelési és adózási vonzatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...mely esetét lehet az üzletrészbevonásra alkalmazni. A tőkekivonás nem alkalmazható, mert az üzletrészt a kft. birtokolja, és a kft. nem tulajdonos, a veszteségrendezés szóba sem jöhet. Így marad az, hogy a saját tőke más elemeivel szemben lehetséges a törzst ő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Pótbefizetéssel történő követelés kompenzálása

Kérdés: 2020-ban a kft. tulajdonosa alapítói határozat alapján pótbefizetést hajtott végre, ezt az összeget átutalta a kft. részére. A kft. a tulajdonos cég felé szolgáltatási szerződés alapján szolgáltatást végez, amelyről számlát állít ki a tulajdonos cég felé. A kiállított számlák pénzügyi rendezését a tulajdonos pénzügyi nehézségei miatt 4 hónap elteltével sem tudta teljesíteni, emiatt az a döntés született, hogy a kft. a követelését és a tulajdonos általi pótbefizetést kompenzálással rendezi. A kompenzálásról megállapodás is született, amelyet mindkét fél aláírt és elfogadott. A pótbefizetés rendezése történhet-e kompenzáció formájában? Elég-e a kompenzációs jegyzőkönyv – amelyet mindkét fél aláírt –, vagy szükséges erről bármelyik fél részéről határozatot hozni?
Részlet a válaszából: […] ...ha a kft.-nek nemcsak szolgáltatásnyújtásból lenne követelése, árubeszerzésből vagy kapott kölcsön miatt pedig kötelezettsége lenne a tulajdonossal szemben, ezen kötelezettség teljesítésébe számíthatná be a kft. a lejárt követelését. Természetesen, a kft. és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Vagyonkezelésbe vett eszközök

Kérdés: A tulajdonos önkormányzat eszközeit saját kft.-jének vagyonkezelésébe adta. A vagyonkezelő a vagyon pótlásáról az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő mértékben köteles gondoskodni, a szerződés lejártakor az átvett vagyonértékkel számol el. Mi értendő vagyoni érték alatt? Ha a könyv szerinti érték, akkor az önkormányzat vagy a kft. könyveiben kimutatott érték-e az irány-adó? Az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összegben köteles a vagyont visszapótolni, de az önkormányzat könyveiben vagy a kft. könyveiben elszámolt értékcsökkenés összegét? A kft. az eszközök bekerülési értékeként az átvett vagyon nettó értékét tekintette az Szt. alapján. Az önkormányzat az éves számítási módját nem változtatja meg. Tovább folytatja az eredeti bekerülési érték és értékcsökkenés elszámolását. Pl. egy ingatlan 2%-os écs-leírással a bekerülési értékre számolva (vagyonátadó önkormányzat) és a jelenlegi nettó értékre számolva (vagyonkezelői vagyon átvételkori bekerülési értéke) egész más összeget ad. Az önkormányzat az általa elszámolt értékcsökkenést tekinti visszapótlási kötelezettségnek. Kiköthető-e a vagyonkezelési szerződésben, hogy a vagyonkezelő köteles az önkormányzat écs-számítási módját, százalékát és alapját átvenni, és az eredeti bruttó érték, elszámolt écs és nettó érték nyilvántartásba vételével az értékcsökkenést elszámolni, és a visszapótlási kötelezettséget ez alapján meghatározni? Ha nem, akkor mi a módja az eltérő visszapótlási kötelezettség rendezésének? Jogos-e az önkormányzat magasabb visszapótlási követelése?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdező megfeledkezik arról, hogy a vagyonkezelésbe vett eszközök már használatban voltak a vagyonkezelésbe adás előtt is, így ezt az időtartamot a vagyonkezelésbe vételt követően számításba kell venni. Ha pl. egy ingatlan esetében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 16.

Beolvadáskor a tulajdonosok üzletrészének kezelése

Kérdés: Az "A" kft. 50-50%-os tulajdonosa a "B" és a "C" kft. Az "A" kft. jegyzett tőkéje 5 millió forint. A tulajdonos "B" és "C" kft. könyveiben nyilvántartott üzletrész értéke, amelyet a korábbi években az "A" kft. tulajdonosai részére – üzletrészvásárlás jogcímen – megfizetett, 50-50 millió Ft. Az "A" kft.-t atulajdonos kft.-k – tulajdonrészeik arányában – beolvasztják saját kft.-ikbe. Milyen átalakulásnak minősül ez? Mi történik ebben az esetben a könyvekben nyilvántartott részesedésekkel a "B" és "C" kft.-nél? Hogyan és mikor kell kivezetni? A számviteli törvény melyik szabályozása vonatkozik erre az esetre? Van-e adózási vonzata a részesedések bármilyen módon történő rendezésének "B" és "C" kft. esetében? Kérem, hogy a tényleges üzleti események megadásával, valamint – adózási vonzat esetén – az adó kiszámításának levezetésével legyenek szívesek az üzletrészek kivezetésének menetét szemléltetni!
Részlet a válaszából: […] ...azt a kérdést kell feltenni, hogy az "A" kft.-nek vannak-e olyan eszközei, amelyek piaci értéke meghaladja a könyv szerinti értéküket (a tulajdonosoknál lévő üzletrészek bekerülési értékéből – ha annak idején jogszerűen jártak el – arra lehet következtetni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Ki nem fizetett osztalék után döntés újabb osztalékról

Kérdés: Szakmai előadásokon többször is elhangzott, hogy egy társaság addig nem hagyhat jóvá újabb osztalékot, amíg korábban jóváhagyott, de még ki nem fizetett osztalékot tart nyilván. Kérem, tájékoztassanak arról, hogy ez a tilalom melyik jogszabályon alapul?
Részlet a válaszából: […] ...is osztalékfizetésről, az osztalékfizetés feltételeiről rendelkezik, és nem arról, hogy ilyen jogcímen kötelezettséget kell kimutatni a tulajdonosokkal szemben. Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségként történő kimutatás technikai jellegű, a döntés időpontja és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Veszteségrendezés, üzletrészvétel, beolvadás problémái

Kérdés: Az "A" kft. jegyzett tőkéje: 20.000 E Ft, tőketartaléka 6.000.000 E Ft, eredménytartaléka: – 1.800.000 E Ft, adózott eredménye: -200.000 E Ft. A tőketartalék eredete: ázsióval történt jegyzett-tőke-emelés, valamint jegyzett tőke leszállítása veszteség miatt. Az "A" kft.-ben az ingatlan értéke a mérlegfőösszeg 87%-a. A "B" kft. jegyzett tőkéje: 10.000 E Ft, eredménytartalék: 3.000.000 E Ft. A "B" kft. 90%-os magánszemély tulajdonosa megveszi az "A" kft. üzletrészét 100%-ban. Ezt követően a "B" kft. beolvad az "A" kft.-be, majd beolvadás után jegyzett-tőke-leszállítást hajt végre vagyonkivonás mellett.
Kérdések: Az üzletrész megvásárlásakor keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség? A beolvadás kedvezményezett-e átalakulásnak minősül-e a Tao-tv. 4. § 23/a. pontja szerint? (A leányvállalat olvad be az anyavállalatba, és nem szerez pénzeszközt.) Szerintünk igen, és így nem merül fel illetékfizetési kötelezettség. Jól gondoljuk? Beolvadáskor az "A" kft.-ben az eredménytartalék negatív összegét meg kell-e szüntetni a tőketartalékkal szemben, avagy a tőkeelemeket teljesen szabadon lehet-e rendezni? A beolvadást követően a vagyonkivonásnál a jegyzett tőke csökkenésének arányában kell-e a többi tőkeelemet kivonni, vagy meg lehet-e tenni azt, hogy a jegyzett tőkét a felére csökkentjük, a tőketartalékot pedig 100%-ban kivonjuk? Kivonás előtt a jegyzett tőke: 30.000 E Ft, a tőketartalék: 4.000.000 E Ft (6.000.000-1.800.000-200.000 E Ft), az eredménytartalék 3.000.000 E Ft (ha az "A" kft. negatív eredménytartalékát meg kell szüntetni a tőketartalékkal szemben), és 3000 E Ft-ra szeretnénk leszállítani a jegyzett tőkét. Így kivonásra kerül 27.000 E Ft jegyzett tőke, 3.600.000 E Ft tőketartalék és 2.700.000 E Ft eredménytartalék. A tőkekivonás esetében hogyan kell számítani a magánszemélyt terhelő szja-t (szocho nem merül fel a minimálbér 24-szeresét meghaladó bér miatt), különösen a kivont tőketartalékra és annak keletkezése eredetére?
Részlet a válaszából: […] ...kft. olvad be az "A" kft.-be, de a "B" kft. nem leányvállalata az "A" kft.-nek, mivel az "A" kft. üzletrészét nem a "B" kft., hanem a "B" kft. tulajdonosa vette meg] tekinthető ugyan kedvezményes átalakulásnak, de probléma az, hogy a magánszemély üzletrészvásárlása megelőzi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Megszűnés utáni osztalékkifizetés

Kérdés: A kft. 2021. február 1-jével a Tao-tv. hatálya alól áttér a kisvállalati adóról szóló törvény hatálya alá. Ezért a 2021. január 1. és 31. közötti időszakról január 31-i fordulónappal, a jogutód nélküli megszűnésre irányadó rendelkezések szerint számviteli beszámolót készít. A társaság 2020. évi beszámolóját a taggyűlés 2021. május 15-én fogadta el, egyidejűleg 10.000 E Ft osztalékot hagyott jóvá. A jóváhagyott osztalék számviteli elszámolására a 2016. évtől a beszámolót jóváhagyó tulajdonosi döntés alapján és annak időpontjával (2021. május 15-én) kerülhet sor eredménytartalékot csökkentő és kötelezettséget növelő tételként. Ataggyűlés által 2021. május 15-i döntéssel jóváhagyott osztalékot eredménytartalék csökkentéseként és kötelezettség növekedéseként a kivaáttérés miatti 2021. január 1-je és 31-e közötti időszak számviteli nyilvántartásaiban (lényegében a január 31-i fordulónapra készített mérlegben), vagy csak a 2021. május 15-i, illetve az azt követő számviteli nyilvántartásokban kell bemutatni?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatott kötelezettséget is) rendezésére szolgáló eszközöket a különböző kötelezettségekhez rendelten, külön-külön;-a tulajdonosok részére kiadandó eszközöket, tulajdonosonként.A tulajdonosokkal szembeni kötelezettségek a végelszámolást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 14.
1
2
3
8