Konzorcium keretében építőipari beruházás

Kérdés: Társaságunk egy másik vállalkozóval közösen konzorciumi megállapodás keretében egy nem engedélyköteles építőipari beruházás kivitelezését vállalja 50-50%-ban. A tagok a megrendelővel közösen szerződnek, a vállalkozási díjat 50-50%-os megoszlásban számlázzák a megrendelő részére, a konzorciumi megállapodás alapján a költségeket is 50-50%-os arányban vállalják. A kivitelezési munkákhoz a konzorcium alvállalkozókat is igénybe kíván venni. A tagok az alvállalkozókkal a megrendelővel kötött szerződéshez hasonlóan közösen szerződnek, és az alvállalkozók 50-50%-ban állítják ki számláikat a tagok részére. A konzorciumi tagok saját teljesítményükkel is részt vesznek a kivitelezés során. A tagok az általuk végzett saját teljesítményük 50%-át átszámlázzák a másik konzorciumi tag részére, tehát egymás felé is hasonló módon számláznak az Áfa-tv. rendelkezései szerint (27% áfa felszámításával), mint az építkezés többi számlázott alvállalkozói teljesítménye. Álláspontunk szerint a tagok saját teljesítményének egymás felé történő átszámlázása a Tao-tv. szerint a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
Részlet a válaszából: […] ...Természetesen, ez esetben szabályszerű lesz a 27%-os áfa felszámítása is, társasági adó vonatkozásában pedig probléma nem lehet, mert vállalkozási tevékenysége ellenértékét számolja el árbevételként, és a ráfordítások között az ennek érdekében igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

El nem ismert teljesítés

Kérdés: A kivitelező társaság a megrendelő részére építőipari szolgáltatást végzett. A részhatáridők csúszása miatt a szerződés számlázási és fizetési feltételei rendkívül kedvezőtlenné váltak. Megegyezés hiányában a kivitelező levonult az építkezésről, az addig elvégzett munkáiról az elszámolást a megrendelőnek átadta, de számlát – a teljesítés igazolásának hiányában – benyújtani nem tud. Ez esetben a kivitelező cég milyen dokumentum alapján állíthatja ki az elvégzett munkáról a számlát? Ha nem lehet számlát kiállítani, akkor mi legyen a már elszámolt alvállalkozói és anyagszámlákkal, a bérköltséggel és annak közterheivel? Jogos volt-e azok elszámolása? És az áfa levonása?
Részlet a válaszából: […] ...K 311.Az egyéb ráfordítások között elszámolt szolgáltatásnyújtás közvetlen önköltsége és meg nem térített fizetendő áfája nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás, amelyek együttes összegével az adózás előtti eredményt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Civil szervezet részére ingyenes kivitelezés

Kérdés: Építőipari vállalkozásként egy civil szervezettel (nem közhasznú szervezet) kötött támogatási szerződés alapján ingyenesen kivitelezzük egy építmény meghatározott, építészetileg elkülönülő részét. Az általunk elkészítendő építményrészre megvannak a kiviteli tervek, vállalkozásunk saját beszerzéssel biztosítja ehhez az építési anyagot, illetve saját munkaerővel és eszközökkel a kivitelezést. Az elkészült építmény a civil szervezet tulajdonába kerül. Hogyan kell az ügylethez kapcsolódó áfát kezelni? A csak és kizárólag ezen projekt elvégzéséhez kapcsolódóan jelen időben beszerzett anyagok előzetesen felszámított áfája levonható-e? És mi a teendő a már készleten lévő anyagok levont áfájával? Hogyan kezelendő az építkezésben részt vevő munkagépek működtetéséhez beszerzett gázolaj áfája? Az elkészült építmény átadásakor kell-e és ha igen, milyen módon fizetendő áfát megállapítani, mi ennek a bizonylata? Ezen tevékenység megvalósítását, illetve a befejezéskor a civil szervezetnek való átadását hogyan kell könyvelni, milyen hatással van ez a társaságiadó-alapra?
Részlet a válaszából: […] ...a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke a Tao-tv. 3. számú mellékletének A/13. pontja alapján nem tartozik a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások közé, azaz az egyéb ráfordítások között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 26.

Cégnyilvántartásból törölt cég számláinak kifizetése

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató ügyfelünk 2008. év elején olyan cégtől fogadott be és könyvelt le számlákat, amely céget a cégbíróság már az év elején törölte a cégnyilvántartásból. Ügyfelünk szerint a már törölt cég a munkát ténylegesen el is végezte, és így a számla kifizetésre került. Az elvégzett munka a fordított adózás alá tartozott, és így is került bevallásra. Az áfa önellenőrzését elvégeztük. A lekönyvelt számlák elszámolhatók-e társaságiadó-alapot csökkentő költségként?
Részlet a válaszából: […] ...összeget az egyéb ráfordítások között kell elszámolni, annakösszegével az adózás előtti eredményt növelni kell (nem tekinthető avállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordításnak).A kérdés szerinti ügyfél építőipari tevékenységet folytat.Így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

El nem ismert teljesítés

Kérdés: A kivitelező cég a megrendelő részére építőipari szolgáltatást végez. A részhatáridők – önhibáján kívüli – csúszása miatt a szerződés számlázási és fizetési feltételei rendkívül kedvezőtlenné váltak. Megegyezés hiányában a kivitelező levonul az építkezésről, elszámolását az addig elvégzett munkáiról a megrendelőnek átadja, de – teljesítésigazolás hiányában – számlát nem tud benyújtani. Ez esetben a kivitelező milyen dokumentum alapján állíthatja ki az elvégzett munkákról a számlát? Ha nem lehet számlát kiállítani, akkor mi legyen a már elszámolt alvállalkozói és anyagszámlákkal, a bérköltséggel és annak közterheivel? Jogos volt-e azok elszámolása, az áfa levonása?
Részlet a válaszából: […] ...jogos volt. Ha a bíróság nem ismerteel a teljesítést (ami valószínűtlen, ha volt tényleges teljesítés), akkor aköltségek nem a vállalkozási tevékenység érdekében merültek fel, azokösszegével az adózás előtti eredményt növelni kell a társasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 2.