Üzletrészvásárlás vételár-korrekcióval

Kérdés: 2012-ben magánszemélyek tulajdonában lévő gazdasági társaság üzletrészének 100%-át megvásárolta egy gazdasági társaság. A szerződéskötés során üzleti adatokhoz kötötték a vétel­árat, amelynek 80%-át 2012-ben kifizették, 20%-át visszatartották egyéves időtartamra, amikor is a vételárat korrigálják az időközben felmondott ügyfelek által kieső árbevétel függvényében. A szerződés szerint az eladókat illeti az átadáskor fennálló, a tevékenységük alatt teljesített, de a vevők által még meg nem fizetett szolgáltatás ellenértéke. 2013. január 1-jétől a vásárolt társaság beolvadt az üzletrész 100%-át birtokló társaságba. A végső vételárrész megfizetése most esedékes. A vételárcsökkenésként kimutatható árbevétel elszámolása nem kérdéses. A ki nem fizetett, időközben jogi eljárás alá vont vevőköveteléseket pedig a társaság engedményezi az eladókra. A vevő és az eladók között ellentmondás alakult ki. A vevő szerint, mint elengedett követelés, rendkívüli ráfordítás, adóalap-növeléssel jár, a cégérték bekerülési értéke nem módosítható, az Szt. 47. §-ának (9)-(10) bekezdésére hivatkoznak. Így a követelés engedményezése rendkívüli bevételnek számít. Az eladók szerint az engedményezés visszterhesnek minősül, az eredeti szerződés szerint is az eladókat illeti a követelés összege, mivel az üzletrész-értékesítés feltételeként az ellenérték része volt. Így a fizetett vételár a pénzben fizetett ellenérték és az átadott követelések összege lesz, módosul a cégérték bekerülési értéke is. Kinek van igaza? A követeléseket egyéb ráfordításként vagy a cégérték beolvadást követő felosztásának megfelelő forrás csökkenéseként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...térítés nélküli engedményezését rendkívüli ráfordításként kell elszámolni (T 8891 – K 31-36), amelynek összegével – mint nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költséggel, ráfordítással – az adózás előtti eredményt növelni kell. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.

Egyszemélyessé alakuló kft.

Kérdés: A kft. egyik tagja magánszemély, a másik tagja kft. A kft. törzstőkéjéből a magánszemélyre jutó rész 1960 E Ft, a kft.-re jutó rész 2040 E Ft, a kft. saját tőkéje 14 400 E Ft. A kft. egyszemélyessé válik, tagja a magánszemély marad, aki 300 E Ft-ért megveszi a kilépő tag részesedését, egyúttal a kft. törzstőkéjét 500 E Ft-ra kívánják leszállítani. A kilépő tag nem tart igényt az eredménytartalék rá eső részére sem. (Erről feltétlenül nyilatkoznia kell?) Hogyan kell mindezeket könyvelni? Az egyszemélyes kft.-nek keletkezik-e bármilyen adófizetési kötelezettsége, illetve a kft.-ben maradó magánszemélyt milyen adó- és járulékkötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...rendkívüli ráfordításként kell elszámolnia, ami 1740 E Ft veszteséget jelent. Erről a veszteségről nehéz lesz bebizonyítani, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás akkor, amikor a kft. saját tőkéje 3,6-szorosa a jegyzett tőkének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 18.

Visszavásárolt saját üzletrész értékvesztése

Kérdés: A kft. visszavásárolt saját üzletrészének könyvekben kimutatott bekerülési értéke tartósan és jelentősen magasabb az üzletrészre jutó saját tőke értékének. Szerintünk a saját üzletrészre az évzáráskor értékvesztést kellene elszámolni olyan mértékig, hogy a saját üzletrész könyvekben kimutatott értéke a saját üzletrészre arányosan jutó saját tőke értékének megfelelő összegre csökkenjen. Az ily módon ráfordításként elszámolandó értékvesztés csökkenti az adózás előtti eredményt és ezen keresztül a társaságiadó-alapot, és ehhez nem kapcsolódik semmilyen jogcímen társságiadó-alapot növelő tétel. Helyesen gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...a rá jutó saját tőke értéke magasabb volt,akkor a visszavásárolt üzletrész ráfordításként elszámolt értékvesztésénekösszege a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek,ráfordításnak tekinthető.Az előbbiekből már következik, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 10.

Tulajdoni részesedés kivezetése

Kérdés: A társaságnak tulajdoni részesedése van egy kft.-ben. A kft. saját tőkéje veszteség miatt jelenősen csökkent. Ezért a tulajdonos 2006-2007. években értékvesztést számolt el. 2008. évben a kft. ellen felszámolási eljárást indítottak a hitelezők. A felszámoló arról nyilatkozott, hogy a kft. vagyona várhatóan nem fedezi a tartozásokat. A tulajdonos társaságnak ki kell-e vezetnie a nyilvántartásból a részesedést, vagy elegendő értékvesztést elszámolnia a felszámolási eljárás lezárásáig? Társasági adó alapjánál a 2006-2007. évi értékvesztés csökkenti-e az adóalapot, a 2008. évi elszámolás módosítja-e az adóalapot?
Részlet a válaszából: […] A kft.-ben lévő részesedést a könyvviteli nyilvántartásokbólcsak akkor lehet kivezetni (megszüntetni), amikor a kft. felszámolásabefejeződött, és a kft.-t a cégbíróság a cégjegyzékből törölte. Így a tulajdonosnak a kft. üzletrészéhez kapcsolódóan 2008.évben is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 19.

Üzleti vagy cégérték terven felüli leírása

Kérdés: Az anyavállalat a "B" leányvállalatban 90%-kal, a "C"-ben 49%-kal rendelkezik, amikor 2002-ben megveszi a "C" leányvállalatban lévő 51%-os üzletrészt a jövőbeni gazdasági haszon reményében lényegesen magasabb áron, mint az a saját tőke arányában indokolt lenne. A különbözetet üzleti vagy cégértékként mutatja ki, amelyet 15 év alatt tervez leírni. A "C" leányvállalat azonban már 2002-ben a piaci változások miatt veszteséges lesz, és veszteséget mutat ki 2003-ban is. Az anyavállalat 2003 júniusában terven felüli értékcsökkenést számolt el. 2003-ban az anyavállalat megvásárolta a "B" leányvállalatban lévő 10%-os üzletrészt is, lényegesen magasabb áron, mint a sajáttőke-részesedésre jutó értéke. Kimutatható-e üzleti vagy cégérték? Az anyavállalat könyv szerinti értéken 2003 júliusában beolvadt a "B" leányvállalatba. A fenti esetben lehetett-e az üzleti vagy cégérték után terven felüli értékcsökkenést elszámolni? Vagy átalakuláskor azt a saját tőkével szemben kell kivezetni? Ha emiatt az anyavállalat saját tőkéje a 3 millió Ft alá csökken, fel kell-e azt előbb tölteni, és csak utána tud könyv szerinti értékkel átalakulni?
Részlet a válaszából: […] ...fontos ez, mert azüzleti vagy cégértékkel kapcsolatosan elszámolt terv szerinti értékcsökkenésileírásról is kideríthető, hogy az nem a vállalkozási tevékenység érdekébenfelmerült költség, és mint ilyennel, az adózás előtti eredményt növelni kell. Az anyavállalat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.

Üzletrész-visszavásárlás, -bevonás adója

Kérdés: A kft. 2004 májusában a 10 000 ezer forint jegyzett tőkéből 3000 ezer forint értékű üzletrészt visszavásárolt a törzstőkén felüli vagyonából. A vételárat 3 év alatt fizeti ki a kft., és arra szerződés szerint kamatot fizet. A vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek minősül-e a kamat? A kft. a visszavásárolt üzletrészt a törzstőke-leszállítás szabályai szerint bevonja, majd eredménytartalékából a jegyzett tőkét ismét felemeli. Terheli-e az üzletrész bevonása miatt valamilyen adó a társaságot, a belföldi magánszemély tagokat, a belga illetőségű társaságot, a belga illetőségű magánszemélyt?
Részlet a válaszából: […] A Gt. 144. §-ának (4) bekezdése szerint a kft. az üzletrészt- a tagsági viszony megszűnése, illetve a tag kizárása esetén az árveréseredménytelenségének esetét kivéve – csak akkor vonhatja be, ha a társaságiszerződés az üzletrész bevonását kifejezetten megengedi, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 11.