Közbeszerzés három vállalkozó közreműködésével

Kérdés: Társaságunk másik két vállalkozóval együttesen közbeszerzési eljárás keretében vállalkozási szerződést kötött a megrendelővel, lakások felújítására. A szerződésben 3 vállalkozó és egy megrendelő szerepel. A szerződésben rögzítették, hogy melyik vállalkozó melyik lakást köteles felújítani, és meghatározták az egyes lakások felújításáért járó díjat is. A megrendelő a 3 vállalkozó közül minket jelölt ki közös képviselőnek, amelynek értelmében csak tőlünk fogad el számlát. Így a másik két vállalkozó nekünk számláz, amit változatlan áron továbbszámlázunk. Ez csak egy technikai megoldás, hiszen a másik két vállalkozó is ugyanúgy szerződő fél a közbeszerzési eljárás keretében, mint mi. A két vállalkozóval csak konzorciumi megállapodást kötöttünk a számlázás módjára. Kérdésünk, a másik két vállalkozó számláinak a továbbszámlázását kell-e árbevételként könyvelni? Ez azért fontos, mert társaságunk nonprofit kft., így a szakképzési hozzájárulást árbevétel arányá­ban kell megosztani fizetendő és kedvezményezett részre. Igazságtalannak érezzük, hogy a technikai megoldás miatt a fél év alatt 500 ezer forinttal több szakképzési hozzájárulást fizessünk.
Részlet a válaszából: […] ...alapjánviszont a kérdésben szereplő számlázás nem szerepel a kedvezményezetttevékenységek között, nem tartozik "a nem minősül vállalkozási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Éles látást biztosító szemüveg

Kérdés: Az általam könyvelt kft. 32 290 Ft-ért vett éles látást biztosító szemüveget monitor használatához. Nem tudom eldönteni, hogy adóköteles vagy adómentes természetbeni juttatás. Kérem a segítségüket!
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 1. számú melléklete 8.8. pontja alapján ajogszabály által előírt használatra tekintettel juttatott védőeszköz, továbbábaleset- és egészségvédelmi eszközök az adómentes természetbeni juttatások közétartoznak. A kérdésben említett éles látást biztosító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 25.

Szellemi foglalkozású magánszemélyek jövedelmének adókötelezettsége

Kérdés: Cégünk mérnöki szolgáltatásokat nyújt, és a tervezési munkákhoz tervező mérnökök és szakértők munkáját is igénybe veszi. Ezen szakértők adószámosan (7-es számmal kezdődő adószámú, ún. szellemi szabadfoglalkozású magánszemélyek), akik tevékenységük teljesítésével számlát bocsátanak ki. A magánszemélyek lehetnek saját jogú nyugdíjasok, ill. 36 órás munkaviszony mellett munkát vállalók is. A kifizetőnek a vállalkozási díjból 10 százalékos költséghányad figyelembevételével milyen levonási kötelezettségei vannak? A díj számvitelileg hová könyvelendő? A szerződés ebben az esetben megbízási vagy vállalkozási szerződés legyen?
Részlet a válaszából: […] ...ellenértékeként kifizetett jövedelemre, akkor is, ha a magánszemély számlát ad a kifizetőnek (kivéve az egyéni vállalkozó részére a vállalkozási tevékenysége ellenértékeként történő kifizetéseket).Abban az esetben, ha a magánszemély írásban nyilatkozik arról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 28.

Készpénzes számlával történő kifizetés adókötelezettsége

Kérdés: A személyi jövedelemadó-előlegen kívül milyen levonási vagy befizetési (járulék, egészségügyi hozzájárulás) kötelezettsége van a kifizetőnek, ha a kifizetés készpénzes számlára történik, de a számla kibocsátója nem vállalkozó magánszemély? (A tevékenység: szakfordítás, a díjazása karakterszám alapján történik.)
Részlet a válaszából: […] ...számla alapján történik. Az Szja-tv. 46. §-ának (3) bekezdése ugyanis arról rendelkezik, hogy az egyéni vállalkozó részére a vállalkozási tevékenysége ellenértékeként történő kifizetésekből (amely jellemzően készpénzes számla alapján történik), valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 4.