Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Tulajdon helyett használati jog

Kérdés: A vállalkozás ipari telepén több csarnok áll, amelynek egy részét értékesítette. Az értékesítést megelőzően társasházat hozott létre. A tulajdoni lapon feltüntetett adatok szerint az ipari terület földterülete a társasház tulajdonába került, és ezzel egyidejűleg a területen a társaságnak használati joga keletkezett. A számviteli nyilvántartások szerint, a 2008-ban beszerzett telek értéke 42 millió forint. A társaságnál nyilvántartott telekérték kivezetésére és a használati jog nyilvántartásba vételére milyen számviteli és adózási szabályok vonatkoznak?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti értékcsökkenési leírást kell az Szt. 52. §-a alapján elszámolni, amely értékcsökkenési leírás – mint költség – a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordításnak, költségnek minősül.A társasháznál a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 13.

Adminisztrációs hibából származó többlet

Kérdés: A leltározás során többletként (adminisztrációs hibából származó többlet) fellelt eszközöket milyen értéken kell felvenni a könyvekbe? Az adott tárgyi eszközön leltári szám van, de a könyvekben nem szerepel. Valószínű, hogy a számviteli elszámolás során egy éven belül elhasználódó eszköznek minősítették, az eszközfelelős azonban leltári számmal látta el azt.
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a tárgyi eszközköltségkénti elszámolása során a "valószínű" kifejezés nem értelmezhető.Legkésőbb a rendeltetésszerű használatbavételkor, az üzembe helyezésijegyzőkönyvben dokumentálni kell a várható hasznos élettartamot (ez lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 17.