Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Létrehozott gép – elmaradt aktiválás

Kérdés: Egy társaság pályázat keretében létrehozott egy gépet. A megvalósítás során az elmúlt 4 év közvetlen költségeit elszámolta a költségek között. Dönthet-e úgy utólag, hogy mégis aktiválja ezeket a költségeket, és a 4. év végén beruházásként mutatja ki azokat?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha kutatás, kísérleti fejlesztés keretében történik az előállítás.A számviteli előírások szerint az eredmény terhére csak a vállalkozási tevékenység költségeit lehet elszámolni. A vállalkozási tevékenységet szolgáló eszközök (jellemzően idesorolandók a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 10.

Elszámolt értékvesztés megszüntetése

Kérdés: A társaság vevőinek egy része már 2013-ban nem fizetett. A társaság 2014-ben intézkedett a vételár behajtása érdekében, de mindez a mai napig nem vezetett eredményre. Még büntetőeljárásra is sor került. A társaság a vevőkövetelésekre 100%-ban értékvesztést számolt el, amelynek társaságiadó-vonzatát megfizette. A vevőket 2015-ben és 2018-ban törölték a cégbírósági nyilvántartásból. Volt, amelyiket felszámolás kezdeményezése, illetve végelszámolás elrendelése nélkül, volt, amelyiket felszámolási eljárás keretében töröltek. A felszámolótól és a bíróságtól nem kapott a társaság értesítést. (A követelést be sem jelentette a felszámolónál, hogy a bejelentés díjával ne növelje tovább a veszteséget.) Mivel a felszámolótól nem érkezett értesítés, a követelés a mai napig értékvesztésként szerepel a társaság könyveiben. Mikor kell a könyvekből kivezetni az értékvesztett követelést? Szükséges-e emiatt önellenőrzést elvégezni? Lehet-e 2019-ben az értékvesztés visszaírásával adóalap-csökkentést elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...miatt elengedett követelésnek tekintendő! A Tao-tv. 3. számú mellékletének A/10. pontja egyértelművé teszi a minősítést: nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül a bíróság előtt nem érvényesíthető, továbbá az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Külföldinek térítés nélküli átadás

Kérdés: Belföldi társaság 2011. évben külföldi jogi személynek térítésmentesen adott át egy eszközt. A társaság az átadásra tekintettel az eszközt a könyvekből kivezette. A kivezetés során, azzal összefüggésben azonban semmilyen ráfordítást és költséget nem számolt el, és a társaságiadó-alapja megállapításakor sem alkalmazott semmilyen, a Tao-tv. 7-8. §-aiban meghatározott csökkentő vagy növelő tételt. Az eszköz – fentiek szerint történt – térítésmentes átadására tekintettel keletkezhet-e a társaságnak társaságiadó-nemben adókötelezettsége, illetve állapítható-e meg a terhére társaságiadó-nemben adókülönbözet egy esetleges adóellenőrzés során?
Részlet a válaszából: […] ...mellékletének A/13. pontja szerint a térítésmentesen átadott eszköz rendkívüli ráfordításként elszámolt könyv szerinti értéke nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak tekintendő, és annak összegével az adózás előtti eredményt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.

Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...kell a bt. törlését is a cégjegyzékből.Ha a bt.-nek már nincs tartozása a hitelezők, a tagok, illetve az adóhatóság felé, ha vállalkozási tevékenységet nem folytat, ha követelései befolytak, akkor a kényszertörlési eljárást lefolytató vezető tisztségviselő a....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Másodfokú határozat könyvelése

Kérdés: Az adóhatóság másodfokú határozatában milliárdos nagyságrendű áfahiányt állapított meg. Az adózó bizományosi konstrukcióban vásárolt különféle árukat, amelyeket adómentes közösségi értékesítésként adott el. Az adóhatóság a beszerzési számlákat nem fogadta el adólevonási jogot keletkeztető dokumentumként, az ügylet egészét fiktívnek minősítette. A felszámolás alatt álló adózó bírósági felülvizsgálatot kér. Jelen kérdésünk a következményekre vonatkozik: a jogerős határozat birtokában hogyan kell kezelni a határozat megállapításait? A bejövő, a kimenő számlákat sztornírozni kell? Ha igen, akkor fontos, hogy az érintett partner megkapja a sztornószámlát? A könyvelés során változik az adózás előtti eredmény és így az adófizetési kötelezettség is? Ha lényeges a saját tőkére gyakorolt hatása, akkor a beszámolót ismételten közzé kell tenni? Mi lesz majd a számviteli teendő, ha a bíróság – részben vagy egészében – helyt ad az adózó keresetének? Az adóhatóság az áfavizsgálatok után átfogó vizsgálatot is indított. Kötelező-e figyelembe vennie az átfogó vizsgálat során az áfavizsgálatok fent említett jogerős megállapításainak a következményeit?
Részlet a válaszából: […] ...nem tud, akkor azt elengedettkövetelésként kell a rendkívüli ráfordítások között elszámolni. Mivel ez akövetelés nem függ össze a vállalkozási tevékenységgel (nem a vállalkozásitevékenység érdekében merült fel), annak összegével a társasági adómegállapítása.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Cégnyilvántartásból törölt cég számláinak kifizetése

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató ügyfelünk 2008. év elején olyan cégtől fogadott be és könyvelt le számlákat, amely céget a cégbíróság már az év elején törölte a cégnyilvántartásból. Ügyfelünk szerint a már törölt cég a munkát ténylegesen el is végezte, és így a számla kifizetésre került. Az elvégzett munka a fordított adózás alá tartozott, és így is került bevallásra. Az áfa önellenőrzését elvégeztük. A lekönyvelt számlák elszámolhatók-e társaságiadó-alapot csökkentő költségként?
Részlet a válaszából: […] ...összeget az egyéb ráfordítások között kell elszámolni, annakösszegével az adózás előtti eredményt növelni kell (nem tekinthető avállalkozási tevékenység érdekében felmerült ráfordításnak).A kérdés szerinti ügyfél építőipari tevékenységet folytat.Így –......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Adminisztrációs hibából származó többlet

Kérdés: A leltározás során többletként (adminisztrációs hibából származó többlet) fellelt eszközöket milyen értéken kell felvenni a könyvekbe? Az adott tárgyi eszközön leltári szám van, de a könyvekben nem szerepel. Valószínű, hogy a számviteli elszámolás során egy éven belül elhasználódó eszköznek minősítették, az eszközfelelős azonban leltári számmal látta el azt.
Részlet a válaszából: […] ...helytelen volt. Nyilvánvalóan azt a tárgyi eszközt indokolt leltáriszámmal ellátni, amely tárgyi eszköz egy éven túl szolgálja a vállalkozásitevékenységet, függetlenül attól, hogy azt értékben nyilvántartja-e, vagy sem....elen volt. Nyilvánvalóan azt a tárgyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 17.

Behajthatatlan követelés leírása

Kérdés: 2005. 09. hóban megjött a végrehajtói levél a követeléssel kapcsolatosan, hogy behajthatatlan. 2003-ban elszámoltam értékvesztést, 2004-ben nem, mivel a társaság értékvesztés elszámolása mellett veszteségbe ment volna át, és ismert volt, hogy 2005-től a Tao-tv. kivette a követelések értékvesztési leírás alkalmazását. Mit tehetek? Leírhatom a teljes összeget behajthatatlan követelésként, vagy csak a 2004. évi esedékes összeggel csökkentve? Az APEH-előadók azt mondták, csak akkor írható le, ha az értékvesztést már elszámoltuk.
Részlet a válaszából: […] ...megállapítása során adóalap-csökkentő tételként kell figyelembe venni.A Tao-tv. 3. számú melléklete A/10. pontja szerint nem avállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás a bíróságelőtt nem érvényesíthető, továbbá az elévült.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 8.

Felszámolási eljárás után a tevékenység folytatása

Kérdés: Az építőipari kft. ellen a felszámolási eljárás 2002 decemberében indult, amely egyezséggel 2004. január 20-án befejeződött, a kft. korábbi tevékenységét folytatja. A felszámolási eljárás megindulásakor 4 lakás építése folyamatban volt, amelyek bekerülési értékét a kft.-nél az időbeli elhatárolások között mutatták ki. A felszámoló az időbeli elhatárolást rendkívüli ráfordításként számolta el a zárómérleg elkészítésekor. A kft. 2004-ben 2 lakást, 2005-ben szintén 2 lakást értékesített. Az értékesítés árbevételének elszámolásakor a következő kérdések merültek fel: Helyesen járt-e el a felszámoló, amikor a felszámolási zárómérlegben a befejezetlen termelés értékét nem mutatta ki? Keletkezik-e emiatt a kft.-nek társaságiadó-fizetési kötelezettsége? Fel kell-e venni, ha igen, akkor hogyan, a befejezetlen termelés értékét a vállalkozási tevékenység folytatásakor?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolásával a felszámoló- egy az egyben – a saját tőke összegét csökkentette. Ezzel a felszámolásieljárás befejezése utáni vállalkozási tevékenység sajáttőke-értékét isalacsonyabb szinten mutatta ki, megsértve a számviteli alapelvek (elsősorban avalódiság,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 11.