Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Átalakítás minősítése

Kérdés: A kft. lakóházat vásárol, mert abban szállásadási tevékenységet szeretne végezni. A házat teljesen át kell alakítani, felújítani. A munkálatokat külső vállalkozó, részben saját anyaggal valósítja meg. Ez saját rezsis beruházásnak minősül? A kft. az áfát visszaigényelheti?
Részlet a válaszából: […] ...beépítették, felhasználták, akkor számolhatja el anyagköltségként (T 51 – K 21-22). Mivel a szóban forgó anyagot közvetlenül nem a vállalkozási tevékenységhez használják fel, hanem a kivitelezőnek a beruházás megvalósításához adták át, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Pályázati sikerdíj elszámolása

Kérdés: Tárgyieszköz-beszerzéshez kapcsolódó pályázatírói sikerdíj elszámolásához kérem a segítségüket. A tárgyi eszköz üzembe helyezése után folyik be a pályázaton nyert támogatás, ezután állítja ki a pályázatíró a sikerdíjról szóló számlát. A pályázatírói sikerdíj költség vagy a tárgyi eszköz bekerülési értéke, mivel az üzembe helyezésig a számla nem került kiállításra, de a szerződés alapján annak összege már az aktiválás előtt megállapítható? Ha a tárgyi eszköz bekerülési értékének része, akkor a szerződés alapján kell ráaktiválni, vagy utólag, a számla tényleges kiállításakor?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb bevételként kell elszámolni.A pályázatírói sikerdíj költségként azért nem számolható el, mert az nem a társaság jelenlegi vállalkozási tevékenysége érdekében merült fel. A pályázattal elnyert támogatással beszerzésre kerülő tárgyi eszköz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 4.

Téli gumi elszámolása

Kérdés: Nagykereskedelmi cég 2018 nyarán újonnan beszerzett furgonjára október végén téli gumikat vásárolt. Hova kell könyvelni a szerviz számláját (4 db gumi+szerelés, centrírozás)? A szakanyagokban többféle válasszal találkoztam. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...azonban nem felel meg a tárgyi eszközzel szembeni alapvető követelménynek, önmagában sem közvetlenül, sem közvetetten nem szolgálja a vállalkozási tevékenységet.A válaszok között a jó válasz nem szerepel. A téli gumik beszerzése vásárolt anyag, a használatra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Bérbe vett ingatlanon végzett beruházások

Kérdés: A cég bérel egy kivett lakóház, udvar megnevezésű, 411 négyzetméter területű ingatlant. A bérbeadóval megállapodtak, hogy legkésőbb 5-6 éven belül a cég megveszi az ingatlant. A bérleti szerződést úgy kötötték, hogy a cég értéknövelő beruházásokat hajt végre az ingatlanon. Az udvaron található romos garázst és a garázzsal egybeépített kerítést a cég elbontotta, a fákat kivágta és az udvart átalakította parkolóvá. Az udvar másik oldalán található kerítésen végzett kisebb bontás után a kerítést átalakította. A későbbiek során a lakóépületet is szeretné felújítani és irodává, tárolóvá átalakítani. Ez egyelőre bérelt ingatlanon végzett beruházás, felújítás, célszerű megbontani aszerint, hogy épület, parkoló vagy kerítés. Nem tudom eldönteni, hogy a bekerülési érték része-e, vagy igénybe vett szolgáltatás (a kerítésbontás, sittelhordás, illetve épületbontás, sittelhordás, kapukészítés). Amikor megveszi a cég az ingatlant, akkor a bekerülési értéket meg kell osztani telekre és építményre, az építményeket épületre, kerítésre, parkolóra. Az ingatlan megvásárlását követően hogyan kezelem majd a bérelt ingatlanon végzett beruházást, felújítást?
Részlet a válaszából: […] ...akkor nem értelmezhető a bérbe vett ingatlanon végzett beruházás, felújítás! Akkor az ilyen címen elvégzett munkák valójában nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült tevékenységnek minősülnek, amelyek költségeivel az adózás előtti eredményt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Talajcsere költségeinek elszámolása

Kérdés: A környezetvédelmi hatóság a társaságot arra kötelezte, hogy a telephelyén a talaj szennyezettségét szüntesse meg, alapvetően talajcserével, a talajszennyezettséget előidéző berendezési tárgyak cseréjével. Hogyan kell ezt elszámolni akkor, ha a telephely már hosszú évek óta a társaság tulajdonában áll, illetve ha a telephelyet most vásárolta, de annak a szennyezettsége csak a vétel után derült ki?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés első feléből az következik, hogy a telephelyen a talajszennyezettség a vállalkozási tevékenység "eredményeként" – hosszabb időszak alatt – keletkezett. Ha a vállalkozó folyamatosan megtette volna a szükséges intézkedéseket, ha rendszeresen elvégezte volna...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Bekerülési érték pótlólagos beruházásnál, felújításnál

Kérdés: A számviteli törvény 47. §-a szerinti bekerülési érték értelmezhető-e pótlólagos beruházásnál, felújításnál? A törvény a beruházás fogalomnál említi az üzembe helyezésig felmerült költségeket, mint a beszerzési érték részét. Üzembe helyezésként érthetjük a pótlólagos beruházás aktiválását is? Az épület állványozása kapcsán felmerült állvány- és területbérleti díj lehet a bekerülési érték része a felújításnál, a beruházásnál?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 52. §-ának (2) bekezdése alapján az üzembe helyezés időpontja az eszköz szokásos vállalkozási tevékenység keretében történő rendeltetésszerű hasznosításának a kezdő időpontja. Az üzembe helyezést hitelt érdemlő módon dokumentálni kell.Nyilvánvaló,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Alapanyag-szállítóknak vásárolt szerszámok

Kérdés: Alapanyag-beszállítóink az általunk megvásárolt szerszámok, gyártóeszközök értékét továbbszámlázzák nekünk. Ezen szerszámokat, gyártóeszközöket kizárólag a részünkre gyártott alapanyagok előállításához használják, speciális eszközök más célra nem használhatók. Beszállítóváltás esetén rugalmasan áthelyezhetők az új beszállítóhoz. Ezen eszközök nélkül a beszállítók nem vállalják részünkre az alapanyaggyártást. Az eszközöket a tárgyi eszközök között mutatjuk ki, az értékcsökkenést mi számoljuk el. Szükséges-e bérleti szerződést kötni beszállítóinkkal? Hogyan kell könyvelni a beszállítóink által ezeken az eszközökön végzett próbagyártás költségeit, amelyeket továbbterhelnek ránk?
Részlet a válaszából: […] ...normál vállalkozási tevékenység alapvető feltétele, hogy a tevékenység végzéséhez szükséges eszközök álljanak a rendelkezésére. A kérdés szerinti alapanyaggyártó nem ilyen vállalkozás, az alapanyag-előállításhoz szükséges eszközökkel nem rendelkezik, azokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Közlekedési baleset által okozott károk elszámolása

Kérdés: Autópálya-üzemeltetőként társaságunk egy magyarországi autópálya egy meghatározott szakaszáért felel. A kérdés az itt okozott károk elszámolásával kapcsolatos. Valaki balesetet okoz a pályán: megcsúszik, összetöri a kocsiját, a szalagkorlátot, a vadkerítést stb. Társaságunk útellen­őre kimegy a helyszínre, többek között felveszi az autópályában keletkezett hibákat, ha szükséges, akkor a helyszínen ő is helyreállít. Ezen költségeket társaságunk az azonnali helyreállítás költségeként kalkulálja. Ezt követően kimegy az útkarbantartásért felelős csapatunk, és helyreállítja a sérüléseket, kicseréli a szalagkorlátot, fénytörő hálót stb. az általunk vásárolt anyagok felhasználásával. Így kialakulnak a végleges helyreállítás költségei. Ezt követően benyújtjuk a kárigényt a biztosítónak, amely a károkozó kötelező felelősségbiztosításának terhére megtéríti a kárunkat. Semmilyen számlázás nincs. Az autópálya helyreállítása a vonatkozó szerződés szerint a társaságunk kötelezettsége. Mivel van olyan elszámolt anyagköltség, amely a biztosító térítése által megtérül, de az iparűzési adó alapjában nem jelenik meg, jelent-e valamilyen problémát az iparűzési adó megállapításánál? Ha igen, akkor ezt hogyan lehet kezelni? A szalagkorlát és egyéb pályakiegészítő helyreállításának költsége tárgyidőszaki költségként számolandó el, vagy a tárgyi eszközök között aktiválandó? Ha aktiválandó, akkor a felmerült tételek közvetlenül a beruházási számlára könyvelendők, vagy a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerülnek be az eszközök közé?
Részlet a válaszából: […] ...kerülő eszközökhöz) felhasznált anyagok bekerülési(beszerzési) értéke.Felmerülhet, hogy a kérdés szerintihelyreállítások vállalkozási tevékenységnek és így iparűzési tevékenységnekminősíthetők-e? Tekintettel arra, hogy ezen helyreállítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Szoborkompozíció minősítése

Kérdés: "X" kft. a székhelye mellett található főtér közepén – a helyi önkormányzat hosszú távú hozzájárulásával – felállított egy szoborkompozíciót. A szobor az "X" kft. tulajdona. A szobor tervezett élettartama minimum 100 év, de kb. 15-20 év múlva a felújítása esedékessé válik. Milyen számlaosztályban könyveljük a műalkotást? Lehet-e a műalkotásra értékcsökkenést elszámolni? Vagy egy összegben elszámolhatjuk a szobor árát, a felújítás költségeit? Van-e a műalkotás felállításának adó- és/vagy járulékvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni. Ez esetben az eredmény terhére elszámolt költségekösszegével a kft.-nél az adózás előtti eredményt növelni kell, mint nem avállalkozási tevékenység érdekében felmerült költséggel.Az adózás előtti eredményt növelőként kell számításba venniazt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 8.
1
2