Leltárkészítés módszerei, követelményei

Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)-(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
Részlet a válaszából: […] ...olyan könyvviteli nyilvántartást köteles vezetni, amely az eszközökben (aktívákban) és a forrásokban (passzívákban) bekövetkezett változásokat a valóságnak megfelelően, folyamatosan, zárt rendszerben, áttekinthetően mutatja.A kérdésben hivatkozott Szt. 165. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Ügyvédi iroda letéti bankszámlájának átértékelése

Kérdés: Ügyvédi iroda euróban vezetett letéti bankszámláját év végén át kell-e értékelni ugyanúgy, mint a "normál" devizabankszámlát?
Részlet a válaszából: […] ...értékpapírok között kell nyilvántartásba venni. Az euróban átvett letétre is ezt a szabályt alkalmazva, az euró összegében nem lehet változás, mivel a letét során annak összege nem változhat, függetlenül attól, hogy az ügyvédi iroda milyen devizaárfolyamon könyvel....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 30.

Minek minősül az árfolyamnyereség alapítványnál?

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány könyvelése során merült fel a cél szerinti, illetve a vállalkozási tevékenység elkülönítésének problémája. A kérdező a 2011. évi CLXXV. törvénynek a befektetési tevékenység, a gazdasági vállalkozási tevékenység értelmező rendelkezését, továbbá a civil szervezet bevételeit részletező törvényi elő­írást idézi. Ezt követően kérdései: az alapítvány devizás pénzügyi instrumentumain képződő év végi realizált árfolyamnyereség cél szerinti tevékenység bevételének minősül-e? Változik-e a minősítés, ha évközi realizált árfolyamnyereségről van szó? A Tao-tv. 6. számú mellékletének 3. pontja szerint az árfolyamnyereség része-e az állam által kibocsátott értékpapír hozamának?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 3:378. §-a alapján az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. Így egyértelmű, hogy az alapító által meghatározott tartós cél érdekében végzett tevékenység a cél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Visszatérés számviteli feladatai (eva)

Kérdés: Nem az Szt. hatálya alá tartozó, evát választó bt. már 2003-ban kénytelen megszüntetni tevékenységét, egyszerűsített végelszámolással. Hogyan kell ez esetben az Szt. hatálya alá való visszatérés szabályait alkalmazni? Hogyan kell a végelszámolást számviteli és adózási szempontból lebonyolítani? Kell-e könyvvizsgálóval értékeltetni az eszközöket?
Részlet a válaszából: […] ...az evaalanyiság utolsó adóévét követő üzleti év nyitómérlegében kimutatott saját tőkét, levonva belőle az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentő tételként elszámolt értéket, továbbá az értékelési tartalékot. Ennek a végelszámolás befejezésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 22.

Egyéni cég átalakulása kft.-vé

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalóan tájékoztatást adni az egyéni cég egyszemélyes kft.-vé történő átalakulása során elvégzendő számviteli feladatokról, adózási kérdésekről, bevallási határidőkről és nyomtatványokról.
Részlet a válaszából: […] ...is) jegyzett tőkeként kimutatni.A kft.-nek az Szt. előírása szerint kettős könyvvitelt kell vezetnie. Így az átalakulás a könyvvezetés változását is jelenti az egyéni cég esetében. Ennek megfelelően, az Szt. 142. §-a értelmében az egyszerűsített mérleg (az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 5.

A kettős könyvvitelre való áttérés szabályai

Kérdés: Melyek az egyszeres könyvvitelről a kettős könyvvitelre való áttérés számviteli szabályai az új Szt. hatálya alá tartozó vállalkozásoknál?
Részlet a válaszából: […] ...sorában az egyszerűsített mérleg szerinti eredménytartalék és tartalék együttes (összevont) összege szerepel, a mérlegfőösszeg nem változik.2. A nyitómérleg (és az azt alátámasztó tételes leltár) alapján kell megnyitni az eszköz- és forrásszámlákat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 17.