Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Idegen ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Két magánszemély tulajdonában áll egy telek, valamint azon álló ingatlan. Ugyanezen két magánszemély tulajdonol egy betéti társaságot. A bt. beruházást végzett a magánszemélyek tulajdonában álló ingatlanon. A beruházás építésihatóságiengedély-köteles volt. A jogerős használatbavételi engedélyt a bt. kérte és kapta meg. Az idegen ingatlanon végzett beruházás a bt. adóköteles tevékenységéhez kapcsolódott. A bt. magánszemély tulajdonosai arról döntöttek, hogy az ingatlant egy másik társaságnak értékesítik. A vevő társaság folytatná a bt. által az ingatlanhoz kapcsolódó tevékenységet. Van-e lehetőség a megosztott értékesítésre oly módon, hogy a magánszemélyek az ingatlant értékesítik a megfelelő piaci értéken, míg a bt. az idegen ingatlanon végzett beruházást piaci értéken? Ha van lehetőség a megosztott értékesítésre, befolyásolja-e azt, ha a vevő mégsem a betéti társaság által végzett adóköteles tevékenységet kívánja folytatni? Helyes-e az az értelmezésem, hogy az idegen ingatlanon végzett beruházás értékesítése az Áfa-tv. szempontjából nem tekinthető ingatlanértékesítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...beruházást végzett az ingatlanon. Mi volt ez a beruházás, amihez építési engedély kellett? Az épület bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, vagy a telken egy új épület, egyéb építmény (például út, garázs, térburkolat stb.) létrehozása....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.

Fakitermelés jövedelme – magánszemély

Kérdés: Társaságunk erdőgazdálkodási tevékenységet is végez. Az erdőbirtokos magánszeméllyel az erdő művelésére szerződést kötött 2010-ben. 2016-ban az erdőterület gyérítése következtében faanyag kitermelése történt, melyet társaságunk értékesített. Az erdőtulajdonos nem tud számlát adni. A tőle "felvásárolt" fa értéke és a faanyag kitermeléséhez kapcsolódó költségek különbözete a magánszemélyt illeti meg. Hogyan kell ezt helyesen elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...jogállású mezőgazdasági tevékenységet végzőként kompenzációs felárra lehetne jogosult, ha nem él a különleges jogállás megváltoztatásának lehetőségével.Fontos, hogy az áfa hatálya alá történő bejelentkezés a magánszemély kötelezettsége, amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Termékvásárláshoz adott kupon számlázása

Kérdés: Társaságunk termékét nagykereskedőknek és saját üzletünkben magánszemélyeknek is értékesíti. A marketingtevékenység érdekében háromfajta kupon van, amelyeket a gyártott termék dobozában helyezünk el. Az 1. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és a termék árából 5 százalék engedményt kap. A 2. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és kap egy ajándék poharat. A 3. kupon esetében a vevő odaadja azt annak az egészségügyi dolgozónak, aki a vevő részére a terméket ajánlotta, aki a kuponon szereplő kedvezményt a saját vásárlásánál igénybe veheti. A fenti három esetet hogyan kell számlázni? Milyen áfa-, társaságiadó-, esetleg szja-, ehofizetési kötelezettség merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...pohár bekerülési értékét, mint a pohár eladási árát és annak áfáját,= majd a fizetendő összeget (ami az eredetihez képest nem változik)állítsák be.Ez esetben a számviteli elszámolást a számlával egy tekintet alá eső okirat alapján korrigálni kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Állami vagyon kezelésbevételéhez kapcsolódó elszámolások

Kérdés: Az állami vagyon kezelésével összefüggésben elszámolandó pótlási alap számviteli kezeléséhez kapcsolódik a kérdés. Társaságunk 2006. december 31-ig költségvetési szervként, 2007. 01. 01-től gazdasági társaságként folytatja a tevékenységét. A költségvetési szerv kezelésében lévő vagyonrészét a gazdasági társaság apportként, az ingatlanokat és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat pedig vagyonkezelési szerződéssel kapta vissza. A vagyonkezelési szerződésben az eszközök bruttó értéke is meghatározásra került, és ennek megfelelően került a társaságnál nyilvántartásba vételre a hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben. Így az értékcsökkenés megállapításának az alapja a vagyonkezelési szerződésben meghatározott bruttó érték lett. Az elszámolt terv szerinti, terven felüli értékcsökkenés az analitikus nyilvántartásokból megállapítható. A vagyonkezelési szerződés a szerződéskori nettó értékre a társaságnak az elszámolt értékcsökkenés mértékében pótlási kötelezettséget írt elő, amely teljesítéséről minden évben be kell számolnunk. A "pótlási alap"-ot, a visszapótlási kötelezettséget növeli az elszámolt értékcsökkenés, és csökkenti az MNV Zrt. által elismert és jóváhagyott értéknövelő beruházások összege, tehát nem feltétlenül minden felújításunk. Kérdéseink: Hogyan történik a visszapótlási kötelezettség számviteli kimutatása, elszámolása? A visszapótlási alapot a könyvekben hogyan kell vagy lehet kimutatni? Az elszámolt értékcsökkenések számviteli elszámolása pótlási alap kimutatása esetén különbözik-e az egyéb eszközökétől? Hogyan kell az értéknövelő beruházást, felújítást az egyéb vagyonkezelő részéről számlázni, számviteli nyilvántartásokban elszámolni? A visszapótlási alap elszámolásával kapcsolatos kötelezettség hogyan változik?
Részlet a válaszából: […] A jogszabályi helyekre is hivatkozó kérdést rövidítveidéztük. A válaszhoz az általános számviteli előírásokat, a 254/2007. (X. 4.)Korm. rendelet (Korm. r.) elő­írásait kell figyelembe venni.Az újonnan alakult gazdasági társaság könyveiben az eszközökbekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.

Evaidőszak előtti követelés rendezése

Kérdés: A kérdés a kettős könyvvitelt vezető evás társaságnak az evaidőszak előtti, ki nem egyenlített vevői követelés rendezésével kapcsolatos. Az egyik értelmezés szerint, mivel a vevői követelés az eva­időszak előtt keletkezett (a társaság megfizette utána az áfát, a társasági adót), így ez az összeg az eredménytartalék része. (A társaság a vevői követelésnél nagyobb összegű eredménytartalékkal rendelkezik.) Mivel a vevői követelés kiegyenlítésére nem került sor, annak kivezetése az eredménytartalék terhére történhet, így nem befolyásolja a tárgyévi evás időszak számait. A másik értelmezés szerint a ki nem egyenlített vevői követelést csak a tárgyévi egyéb ráfordítások között lehet elszámolni. Ebben az esetben ez a tétel csökkenti a tárgyévi evás mérleg szerinti eredményt, ez az összeg a bankszámlán marad, nem vehető ki. Ebben az esetben előáll az a helyzet, hogy a társaság a tárgyévi bevételét 100%-ban leadózta, de az előző időszakban keletkezett, ki nem egyenlített vevői követelést nem tudja a mérleg szerinti eredményből kivenni, tehát – véleményem szerint – a vevői követelés összegénél megvalósul a kettős adóztatás.
Részlet a válaszából: […] ...alapján határozza meg, ésfizeti az evát. Az eszközök között kimutatott követelésének az eredmény terhérevaló elszámolása nem változtatja meg az eva alapját és a fizetendő evát.Megváltoztatja az evás társaság adózott eredményét (csökkenti azt)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Klaszterrel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: A társaság tulajdonosa kezdeményezésére létrehoztak egy klasztert. A klaszter nem jogi személy. Határozatlan időre alakult, csatlakozhat hozzá minden olyan jogi személy, nonprofit szervezet, magánszemély, amely/aki magára nézve elfogadja az alapító okiratot. A klaszter jelenleg 12 társaságot egyesít, és az operatív feladatok ellátásával társaságunkat bízta meg. A tagok tagdíjat fizetnek, amelyet a társaság szed be. A társaság saját alapító okirata szerint főtevékenységi köre ingatlan-bérbeadás és -hasznosítás. A társaság nyilvántartásaiban ezen operatív feladatok ellátásával kapcsolatban felmerülő bevételek (pl. a tagdíj) és kiadások (pl. pályázati díj, közreműködők bére, tárgyi eszközök beszerzése, amortizáció stb.) hogyan könyvelendő? A klaszter működésének számviteli elszámolása része lehet-e a társaság (a kft.) éves beszámolójának, illetve elszámolhatók-e a vállalkozás érdekében felmerülő bevételként és költségként?
Részlet a válaszából: […] ...ismeretek alapján – viszonylagröviden – bemutatott klaszterrel kapcsolatos kérdésekre a következő válaszadható.A folyamatosan változó, az együttműködésre épülő klaszter, abenne részt vevők laza szövetsége semmilyen formában nem tekinthetőszervezetnek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.

Ingatlan és gépjármű kedvezményes értékesítése

Kérdés: Egy vállalkozás ingatlan- és gépjármű-bérbeadással foglalkozik. A bérbe adott eszközöket a bérleti szerződések lejárta után értékesíti. Vonatkozik-e rá az Szja-tv. 69. §-a, tehát kifizetőnek minősül-e abban az esetben, ha az eszközöket olyan magánszemélynek értékesíti, aki sem vele, sem az eszköz korábbi bérlőjével nincs semmilyen jogviszonyban, és semmilyen szálon nem minősül hozzátartozónak (tehát teljes mértékben független)? Az adótörvény szerinti nyilvántartási ár elfogadható-e szokásos piaci értéknek? Bármely kereskedelmi cég beszerzési áron aluli akciós értékesítése független magánszemélyek részre (pl. profilváltás miatt) is természetbeni juttatásnak minősül-e?
Részlet a válaszából: […] ...piacon; viszonteladási árak módszerével, amelynek során a szokásos piaci érték a terméknek, szolgáltatásnak független feleknek, változatlan formában történő értékesítése során alkalmazott ár, csökkentve a viszonteladó költségeivel és a szokásos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. május 29.

Természetbeni juttatás: lakásbérlet, utazási költség

Kérdés: 100 százalékban német tulajdonú kft. vagyunk, 2 német ügyvezető igazgatóval. Mindkét ügyvezető az anyavállalatnál áll munkaviszonyban. Az egyik ügyvezető folyamatosan itt tartózkodik. A kft. lakást bérel neki. A lakásbérleti díj ilyen esetben természetbeni juttatásnak minősül-e, meg kell fizetni után a 44 százalék szja-t? A másik ügyvezető időnként tartózkodik itt. Az utazási költsége (repülőjegy, taxi stb.) milyen költségként számolható el? Szintén anyavállalat alkalmazásában álló német állampolgárt az anyacég a kft.-hez küldi tanácsadóként 2 évre. A fizetését az anyacégtől kapja. A tanácsadónak bérelt lakás díja, a hazautazási költsége természetbeni juttatásnak minősül-e?
Részlet a válaszából: […] ...ezért nem kifogásolható, ha a juttatás adókötelezettségére az Szja-tv. 69. §-ában foglaltakat alkalmazza.A 2003. évtől változó szabályok lényegében változatlanok, de "ráerősítettek" a nemzetközi szerződés elsőbbségére. Emellett azonban nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 6.

Szja levonása a szerzőtől

Kérdés: Könyvkiadással foglalkozó kft. kéziratot vásárol a kézirat felhasználási jogával együtt. Milyen módon vonja le az szja-t a kiadó a szerzőtől? Alkalmazható-e rá az Szja-tv.-ben meghatározott, az ingó dolog értékesítésére vonatkozó előírás?
Részlet a válaszából: […] ...30. pontja szerint ingó vagyontárgy az ingatlannak nem minősülő dolog, kivéve a fizetőeszközt, az értékpapírt és a föld tulajdonosváltozása nélkül értékesített lábon álló (betakarítatlan) termést, terményt (pl. lábon álló fa).A szerző által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 25.