Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...dátumra, hanem valamennyi kimenő számlát ennek megfelelően készítünk el?Válasz: Havi zárás esetében az előbbiekben leírt valamennyi változat ellentétes a számviteli törvény előírásaival, és ezáltal a könyvvitel által szolgáltatott információk valótlanok,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Eurós könyvvezetés, forintszámlák

Kérdés: 2023. január 1-jétől eurós könyvvezetésre tértünk át. Szeretnék segítséget kérni a forintban felmerült számlák költségként való elszámolásához tartozó árfolyam meghatározásában, amikor nem egy konkrét teljesítési időpont/árfolyam van. Pl. folyamatos teljesítésű ügyletek, vagy időszak előtt számlázott szolgáltatások. Ezeket a forintszámlákat árfolyamok tekintetében ugyanúgy kell kezelni, mint korábban az euróban felmerült költségeket?
Részlet a válaszából: […] ...forint/euró árfolyam) kell a forintszámlát euróra átszámítani. (A már euróban könyvelt költség időbeli elhatárolásánál árfolyamváltozás nincsen.)Az áfa bevallásával kapcsolatosan az Áfa-tv. általános szabályait kell alkalmazni, függetlenül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Szoftver felhasználói jogának értékesítése

Kérdés: Belföldi székhelyű gazdasági társaság üzletviteli tevékenysége szerzői jogvédelemben részesülő szoftvertermék fejlesztése. A létrehozott szoftvert a társaság számviteli nyilvántartásában a szellemi termékek között tartja nyilván. A szoftvert létrehozó társaság (A társaság) a szellemi termékként nyilvántartott szoftver felhasználási jogát, felhasználási szerződés alapján, 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31-e közötti időtartamra egy másik belföldi gazdasági társaságnak (B társaság) értékesíti. Az A társaság által számlázott felhasználói jog értéke magában foglalja a 12 hónapos időszakra járó felhasználói díj értékét, amely 2022. évben pénzügyileg be is folyik az A társasághoz. Az időarányosan a 2023. évet illető, de 2022-ben befolyt felhasználói díjat el kell-e határolni a T 91 – K 48 könyvelési tétellel? A felhasználói jogot megvásárló gazdasági társaság (B társaság) a 2022/2023. évre vonatkozó felhasználói jogot 2022-ben változatlan formában, szintén az említett 12 hónapos időtartamra egy harmadik társaságnak (C társaság) értékesíti, amely végső felhasználónak minősül. Elszámolható-e a B társaságnál a felhasználói jog beszerzése és annak változatlan formában történő továbbszámlázása közvetített szolgáltatásként, ha a megrendelővel kötött felhasználói jog átruházására vonatkozó írásos szerződésben a közvetítés lehetősége és a számlában a közvetítés ténye egyértelműen megállapítható?
Részlet a válaszából: […] ...hogy B társaság a számlázott teljes összeget már 2022-ben átutalta.A C társaság bekapcsolása az elszámolás követelményrendszerén nem változtat, csak bonyolítja azt.A fentiekből következik, hogy B társaságnál sincs felhasználóijog-beszerzés. B társaságnál igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Devizás követelés beszámítása forinttartozásba

Kérdés: A kft. forintban vezeti a könyveit. A 2022-es üzleti évben a tulajdonosok (gazdasági társaságok) tőkekivonással történő jegyzett tőke leszállításáról döntöttek. A jegyzett tőke leszállítását a cégbíróság bejegyezte. A tulajdonos részére előírt tőkeleszállításból származó visszafizetendő rövid lejáratú kötelezettség összege 30 millió forint. A tulajdonos a tőkeleszállítást követően úgy döntött, hogy a társaság egyik üzletrészét megvásárolja a leányvállalatától. Az üzletrész adásvételi szerződése alapján a kft.-nek követelése keletkezett a tulajdonosok felé 62.000 euró összegben. A kft. a banki utalási költségek megtakarítása miatt megállapodást kötött az adásvételi szerződésből származó 62 ezer euró kompenzálására a 30 millió forint jegyzett-tőke-leszállításból származó forintos kötelezettségében. A kft.-nél a 62.000 eurós követelés a szerződés napján érvényes MNB-árfolyam alkalmazásával került könyvelésre, amelynek fizetési határideje lejárt. Milyen forintértéken kell (milyen árfolyam alkalmazásával) kompenzálni a 62.000 euró követelést a rövid lejáratú, forintban fennálló kötelezettséggel szemben? Három válasz lehet: 1. Véleményünk szerint alkalmazható a beszámításra vonatkozó dokumentum aláírásának dátumán érvényes MNB-árfolyam az átszámításhoz. 2. Esetleg az a megoldás is elfogadható, amely szerint a követelés könyvelt forintösszegét össze lehet vezetni a forintkötelezettség összegével, nem szükséges az aktuális árfolyam alkalmazása, mivel a devizás követelés kivezetését a könyv szerinti értéken kell elvégezni. 3. Egyes kollégák véleménye szerint hasonlóan kell eljárnunk, mint a forintos kötelezettség euróban történő átutalásánál, vagyis hogy a saját bank eladási árfolyamán kell átszámítani a forintkötelezettséget euróra, amelyből annyi eurót kell kompenzálni, amennyi az eurókövetelés összege, a kompenzálást követően fennmaradó forintösszeget utalással kell rendezni. Kérjük, szíveskedjenek megadni, hogy szakmai véleményüket milyen számviteli törvényi előírással tudják alátámasztani!
Részlet a válaszából: […] ...az adott esetben számításba venni. A devizára szóló követelés árfolyama a könyvviteli nyilvántartásokból történő kivezetéskor nem változik, így annak a forintösszege nem változik.Tételezzük fel, hogy a 62.000 eurós követelés bekerülésekor az euró árfolyama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Jelentős összegű hiba a mérlegben, az eredménykimutatásban

Kérdés: Társaságunknál 2020. december végén vált ismertté a jelentős összegű (a mérlegfőösszeg 2%-át jóval meghaladó), a 2019. üzleti évet érintő árbevétel (elszámolási időszak 2019. 01. 01. – 2019. 12. 31.). Elkülönített vevői és értékesítés nettó árbevétele főkönyvi számlákon tartjuk nyilván a kiszámlázott összeget (egy db kimenő számla készült) a 2020. évi könyvelésben. Az áfafizetés időszaka 2020. február hónap, amely időszak áfabevallását önrevízióval korrigáltuk. 2020. évben háromoszlopos egyszerűsített éves beszámolót készítünk. A gazdasági esemény az egyszerűsített éves beszámoló mérlegének és eredménykimutatásának mely sorait fogja érinteni a lezárt üzleti évre vonatkozó módosítások oszlopában? Az iparűzésiadó-bevallást és a társaságiadó-bevallást önrevízióval kell korrigálni a 2019. évre, vagy a 2020. évi bevallásba kell korrekcióként beállítani?
Részlet a válaszából: […] ...sorában a 91-92 (2019),– az I. Értékesítés nettó árbevétele sorában a 91-92 (2019),– a 03. Saját termelésű készletek állományváltozása sorában az 581 (2019),–a II. Aktivált saját teljesítmények értéke sorában az 581 (2019),–a 08. Eladott áruk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 17.

Jogerőre emelkedett bírósági ítélet könyvelése

Kérdés: 2019 szeptemberében jogerős bírósági ítélet született, amely alapján tőke, hozzá tartozó késedelmi kamat, illetve perköltség illeti meg társaságunkat. Mikor és hogyan kell könyvelni ezeket az összegeket? A tőke összegét 2018. évre könyveltem, mivel az korábbi évet érint. A perköltséget és a késedelmi kamatot 2019-re könyvelném.
Részlet a válaszából: […] ...cég milyen tartalmú követelése tárgyában hozott a bíróság jogerős ítéletet, azaz mit kell a megítélt tőkén érteni? Így többféle változat lehetséges, amelyből néhányat bemutatunk a válasszal együtt.Lehet az, hogy a kérdező társaság korábban terméket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Nem jelentős összegű hiba könyvelése

Kérdés: X kft. rendszeresen végzett cégünknél karbantartási tevékenységet. Belső ellenőrzésünk 2019-ben megállapította, hogy a k ft. 2016-2018. évi számlái – több esetben – el nem végzett munkákat is tartalmaztak. A kft. a túlszámlázásokat elismerte, az érintett számlákat helyesbítette. Hogyan könyveljük az egyik évben sem jelentős összegű helyesbítő számlákat?
Részlet a válaszából: […] ...hibák eredményre gyakorolt hatása miatt a hiba elkövetése évének (az adott esetben a 2016., 2017., 2018. évek) társaságiadó-alapja változik, így ezen évek adóbevallását is önellenőrzés keretében módosítani kell.A kérdésben leírt esetekben mi volt a hiba? Az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 10.

Időbeli elhatárolásnál mutatkozó különbözet elszámolása

Kérdés: Társaságunk a 2018. év értékelése alapján úgy döntött, hogy jutalomban részesíti a munkavállalókat. A munkaértékelés név szerint megtörtént, a taggyűlésen elfogadták. A munkabért és járulékait: 19,5% szociális hozzájárulási adót, 1,5% szakképzési hozzájárulást költségként és passzív időbeli elhatárolásként elszámoltuk a 2018. évre. A nyugdíjas munkavállalók részére a járulékokat nem számoltuk fel. A jutalmak kifizetése 2019 júliusában lesz, amikor 19,5% helyett 17,5% szociális hozzájárulási adót kell bevallani és megfizetni a nem nyugdíjas munkavállalók után. Hogyan kell elszámolni a jogszabályi változás miatt keletkező szociális hozzájárulási adó 2%-os megtakarítását?
Részlet a válaszából: […] ...hozzájárulási adó miatti Követel egyenlegét meg kell szüntetni. Ez nem megtakarítás, hanem az adókulcs időközben bekövetkezett változásának az eredménye! Hogyan lehet megszüntetni?Abban az esetben, ha a 2018. év értékelésekor, a jutalmak név...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 11.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...tagja nem hitelt nyújt, hanem kölcsönt, amelyet a két félnek (a bt.-nek, illetve a tagnak) kölcsönszerződéssel kell alátámasztania. (Ha változik a tagi kölcsön összege, a kölcsönszerződést is módosítani kell.) A kérdésből nem derül ki, hogy milyen internetes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Munkagép használatba adása keretszerződés keretében

Kérdés: Ügyfelünk mezőgazdasági termékek kis- és nagykereskedelmével foglalkozik. A kiskereskedelemben a gazdáknak közvetlenül értékesítik a termékeiket. A termékértékesítés előmozdítása érdekében az alábbi szerződést kötötték (kivonatosan):
A nem magánszemély gazdák vállalják, hogy 5 éven keresztül évente pl. 5000 l terméket vásárolnak ügyfelünktől. Ügyfelünk mezőgazdasági munkagépeket ad használatba minden gazdának külön-külön. A gép tulajdonjoga azonban a keretszerződés 5. évét lezáró összesítés megtörténtéig fennmarad. Ha a gazda a vállalt kötelezettségeit teljesíti, akkor az 5. évet követő összesítés után a mezőgazdasági munkagép térítésmentesen kerül a tulajdonába. A mezőgazdasági munkagép értéke általában a keretszerződésben vállalt összmennyiség összértékének az egyharmad része. Ügyfelünk ezt a mezőgazdasági munkagépet nyílt végű pénzügyilízing-konstrukció keretében vásárolta meg. A lízingszerződésben rögzítették, hogy a lízingelt mezőgazdasági munkagépet az ügyfél vevő partnere (a gazda) használja. A mezőgazdasági munkagép fent ismertetett "sorsa" változtat-e a szokásos nyílt végű pénzügyilízing-konstrukcióban alkalmazott könyvelési tételeken? Illetve a munkagép 5. év végi tulajdonjog-átruházásának milyen könyvelési tételei és adózási vonzatai lesznek?
Részlet a válaszából: […] Bármennyire is tetszetős a kérdés szerinti konstrukció, az a számviteli előírásokkal nem egyeztethető össze, mert nem biztosít megbízható és valós tájékoztatást sem az ügyfél, sem a gazdák jövedelemtermelő képességéről, vagyonáról, vagyonának alakulásáról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.
1
2
3
5