Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...esetében természetesen külön-külön kell az eszközönkénti kamatot megállapítani és felosztani akkor is, ha a kamat mértéke nem változik közben, illetve a beruházás keretében csak egyetlenegy eszköz kerül beszerzésre, és függetlenül attól, hogy a kamatot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Devizás tételek elhatárolása

Kérdés: Egy 2020-ban teljesült ügylet után a külföldi ügynök csak 2023-ban állítja ki a számláját. Hogyan kell helyesen eljárni az egyes években? Ha tudjuk pl., hogy a szerződés szerint maga az ügylet 2020. 07. 15-én teljesült. Akkor mi lett volna a helyes eljárás 2020-ban? Milyen árfolyamon kellett volna elszámolni az elhatárolást? Elméletileg a teljesítéskori választott árfolyam az irányadó. Ha így van, akkor 2020. 12. 31-én át kell értékelni a passzív időbeli elhatárolást? Vagyis a 2020-as passzív időbeli elhatárolásnak van igénybe vett szolgáltatás része és árfolyam-differencia része? Mi történik 2021-ben és 2022-ben? Mindig át kell értékelni év végén, vagy meg kell szüntetni és újra képezni? Ha igen, akkor a megszüntetést mivel szemben kell könyvelni? Ha az előző évben volt jutalék-költség és átértékeléstartalma is? Hogyan kell 2023-ban eljárni? Ezekre a kérdésekre nem ad egyértelmű választ a magyar számviteli szabályozás. Ha jelentős devizatételről van szó, akkor hatalmas árfolyam-differencia jelentkezhet az évek során. Nagyon nem mindegy, hogyan kezeljük. A sok kapcsolódó könyvelésben árfolyamnyereséget is ki fogunk mutatni vagy nem?
Részlet a válaszából: […] ...különbözet árfolyamveszteség, amelyet minden mérlegfordulónapi értékeléskor az eredmény terhére el kell számolni.Egyvalami viszont nem változik, az igénybe vett szolgáltatás költségének forintértéke a teljesítéskori választott árfolyammal számított értéken marad...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Energiamenedzsment-rendszer könyvelése

Kérdés: Hogyan kell helyesen számvitelileg elszámolni a következő tételeket? Cégünk energiamenedzsment-rendszert vásárolt, amely a szerződés és a számla szerint a következőkből áll: az első tétel mérő- és felügyeleti eszközök, áramváltók vételára, ezek szállítása, telepítése és üzembe helyezése (előkészületi munkák és építőipari beavatkozás nélkül), valamint második tétel 3 éves energiamenedzsment-platform szolgáltatási díja, amely magában foglalja az internetes szolgáltatást biztosító SIM-kártya havi díját 0,3 GB adatforgalomig.
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerint az első tétel mérő- és felügyeleti eszközök, áramváltók vételára, ezek szállítása, telepítése és üzembe helyezése. Ennek a díját elsődlegesen beruházásként kell könyvelni, mivel a felsorolt eszközök tárgyi eszközök. Az eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Jövőbeni rekultivációs költségek fedezete

Kérdés: Hulladéklerakót üzemeltető vállalkozás az elmúlt 15 évben a jövőbeli rekultivációs kötelezettségeinek a fedezetére, minden évben költségek passzív időbeli elhatárolását számolta el. A rekultivációval kapcsolatos jövőben felmerülő költségek összege a passzív időbeli elhatárolás időpontjában nem ismert, az elhatárolások kalkulációk alapján történtek. A rekultivációs költség felmerülésekor, a számla alapján költség nem kerül könyvelésre, hanem a számla nettó értéke a T 482. Rekultivációs felhasználás – K 454. Szállítók könyvelési tétellel kerül elszámolásra. A társaság az éves beszámolók kiegészítő mellékletében folyamatosan bemutatta, hogy mekkora értékű rekultivációs elhatárolást tart nyilván. A társaság a rekultivációval kapcsolatban céltartalékot nem képzett. A hulladékról szóló törvény már a 2013-ban hatályos szövegében előírja a céltartalékképzés kötelezettségét, méghozzá a külön kormányrendeletben meghatározott összegben. (A kormányrendelet 2023. év végéig nem jelent meg.) A hivatkozott törvény 2021. 03. 01-től hatályos szövege már nem tartalmazza a kormányrendeletre való hivatkozást, de a céltartalékképzés kötelezettségét fenntartja. A 2024. január 1-jétől hatályos 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet megerősíti a céltartalékképzési kötelezettségét, és útmutatást ad a céltartalék kiszámításának módjára. Az Szt. a jövőbeli környezetvédelmi költségekre vonatkozóan nem ír elő céltartalékképzési kötelezettséget. Álláspontom szerint meglehetősen bizonytalan szabályozásra tekintettel az alábbi kérdésekben szeretném kérni állásfoglalásukat:
1. Helyes volt-e az elmúlt 15 évben rekultivációs költségekre való tekintettel költségek passzív időbeli elhatárolását elszámolni?
2. Kötelező volt-e céltartalékot képezni egy hulladéklerakót üzemeltető vállalkozásnak a rekultivációs költségekre való tekintettel, és ha igen, mikortól, vagy csak választható lehetőség volt?
3. A számviteli elszámolás módján változtat-e a 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet?
4. Mit kell tenni a passzív időbeli elhatárolásban lévő tételekkel? Meg kell szüntetni? Ha igen, közvetlenül lehet-e vezetni a céltartalékra? Mint céltartalékképzés társaságiadó-alapot növelő tételnek minősül?
5. Elképzelhető, hogy marad az eddig megképzett passzív időbeli elhatárolás, de 2024-től kezdve már kötelezően céltartalékot kell képezni? Ebben az esetben párhuzamosan él majd a két elszámolás?
Részlet a válaszából: […] ...kell képezni. Ezt a válasz elején hivatkozott jogszabályok kötelezően elő is írják.3. A számviteli elszámolás módján nem változtat a 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet, amely ráerősít a céltartalékképzési kötelezettségre.4. Tekintettel arra, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Eladó megtéríti a vagyonszerzési illetéket

Kérdés: Egy magyar zrt. ingatlant értékesített. Az értékesítés során a felek megállapodtak, hogy a vevő ilyen kérésére az eladó megtéríti a vevő által – a tranzakciót terhelő – vagyonszerzési illetéket. Vagyis a vevőnek keletkezett egy kötelmi igénye az eladóval szemben. Az eladó – biztosra véve, hogy a vevő élni fog ezzel az igényével – az eladás évében a költségek passzív időbeli elhatárolásaként könyvelte a vevő felé megtérítendő illeték teljes összegét. Ugyanakkor a vevő sosem élt ezen megtérítési igénnyel. A szerződés alapján fennálló igény pedig időközben elévült. Azaz a költség korábbi passzív időbeli elhatárolása valójában sosem jelentkezett valódi fizetendő költségként. Mi a helyes eljárás a passzív időbeli elhatárolás feloldására? A feloldáskor ez az összeg eredményt növelő (egyéb bevétel) vagy költséget csökkentő (egyéb ráfordítást csökkentő) összeg lesz?
Részlet a válaszából: […] ...évében a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben elszámolt költség sztornójaként. Így az értékesítés évének az eredménye fog változni a költség/ráfordítás csökkentésével. Könyvelni – természetesen – a hiba feltárásának évében lehet. Ezért a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...dátumra, hanem valamennyi kimenő számlát ennek megfelelően készítünk el?Válasz: Havi zárás esetében az előbbiekben leírt valamennyi változat ellentétes a számviteli törvény előírásaival, és ezáltal a könyvvitel által szolgáltatott információk valótlanok,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Euróban kapott vissza nem térítendő támogatás elszámolása

Kérdés: A támogatás összege: 49.980 euró, amelynek 80%-a uniós támogatás, 15%-a hazai társfinanszírozás, 5%-a saját forrás. A szerződés időtartama 2023. 05. 01. – 2026. 04. 30. A hazai támogatás teljes összege (15%) 2023. 09. 29-én előlegként került kiutalásra. Az előlegelszámolás ütemezése ebben az évben 2023. 05. 01. – 2023. 10. 31-ig tartó időszakra 2023. 11. 10-vel történik. A továbbiakban a költség 5 havi időszakonként kerül elszámolásra a feltöltéskor megadott árfolyamon. A támogatás 2023. évre mely összegben és milyen árfolyamon kerüljön előírásra? A kiutalt előleget a jóváírás napján érvényes árfolyamon vettük nyilvántartásba. Az adott részelszámolásokra jutó különböző euróárfolyamokból adódó árfolyam-különbözet hogyan kerüljön elszámolásra?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartásba. Ez az árfolyam azonban csak az Szt. 60. §-ának (2) bekezdésében körülírt esetben (mérlegfordulónapi értékelés) változhat, függetlenül attól, hogy esetleg a szerződésben más van.Ha az előleget euróban több részletben folyósítják,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Költségnemek, illetve ráfordítások

Kérdés:

Az Szt. 14. §-ának (7) bekezdése szerint: Amennyiben az értékesítésnek az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével csökkentett nettó árbevétele valamely üzleti évben az egymilliárd forintot vagy a költségnemek szerinti költségek együttes összege az ötszázmillió forintot meghaladja, az ezt követő évtől kezdődően a saját előállítású termékek, a végzett szolgáltatások 51. § szerinti önköltségét az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzat szerinti utókalkuláció módszerével kell megállapítani. Ezen kötelezettsége alól a vállalkozó a későbbiek során – a feltételek ismételt teljesülése esetén – sem mentesül. A fentiek alapján (és úgy általában) mi minősül költségnemnek? Az 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57. számlacsoportban elszámolt költségek biztosan annak minősülnek, de az eredménykimutatásban az anyagjellegű ráfordítások között szereplő elábé (814-gyel kezdődő főkönyvi számlák) és közvetített szolgáltatások (815-tel kezdődő főkönyvi számlák) is költségnemnek minősülnek? És az 58. és 59. számlacsoportok?

Részlet a válaszából: […] ...értéke, az eladott (közvetített) szolgáltatások fogalmából [az Szt. 78. §-ának (5)–(6) bekezdése], abból, hogy vásárolt és változatlan formában eladott anyagok, áruk, illetve vásárolt és változatlan formában értékesített szolgáltatások, következik, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...nettó árbevételnek megfelelő költségeket, ráfordításokat. A projektelszámolás bevezetésével a szabályozó célja az volt, hogy változatlan feltételek és körülmények mellett egy több év alatt megvalósuló projekt esetében az egyes üzleti években azonos legyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Tiszteletdíj, megbízási díj minősítése

Kérdés:

Az 5198. sz. kérdésre adott válasz szerint a választott tisztségviselők részére fizetett tiszteletdíjak és a megbízásos jogviszony keretében fizetett egyszeri és eseti megbízási díjak bérköltségnek minősülnek a számviteli törvény 79. §-ának (2) bekezdése alapján. A hatályos munkaügyi-statisztikai besorolásban állományba nem tartozók kereseteként jelennek meg ezek a tételek. A statisztikai besorolás és a számviteli törvény változásai szerint a tiszteletdíjak és a megbízási díjak bérköltségnek vagy személyi jellegű egyéb kifizetésnek tekintendők?

Részlet a válaszából: […] ...számviteli törvény 79. §-ának (2)–(3) bekezdése a kérdés szerinti válasz megjelenése óta nem változott. Ezért az 5198. sz. kérdésre adott válaszunkat sem kell megváltoztatni.Mivel a munkaügyi statisztikai útmutató a bérköltséget nem határozza meg, kellett, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 26.
1
2
3
49