Könyvek, régiségek készletre vétele

Kérdés: A 2000. évi C. törvény 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint: A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
- térítés nélkül (visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszközök, továbbá az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközök piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét.
Civil szervezetek esetén is irányadó a fent említett jogszabályi hivatkozás. Jelentős mennyiségű és értékű, részben több száz éves könyvek készletre vételével kapcsolatban a következő kérdések, problémák merültek fel:
- Nem ismert a piaci érték a készletre vétel időpontjában,
= elegendő-e a "0"-s számlaosztályban, analitikában mennyiségi nyilvántartásba venni az értékesítésig?
= van-e időbeli korlátja a piaci érték megállapításának, az értékesíthető könyvek piaci értéke csak az árverésen derül ki?
= elegendő-e az értékesítéssel egy időben készletre venni a passzív időbeli elhatárolással szemben, és egyúttal ki is vezetni?
- Vannak olyan könyvek, amelyek értékesítését jogszabály tiltja, a 22/2005. NKÖM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti muzeális dokumentumok, végleges megőrzési kötelezettség áll fenn, ezeket eladni nem lehet, csak átadni a közgyűjteményeknek, közkönyvtáraknak, ezek érték nélkül maradhatnak-e a nullás számlák között? Ez utóbbi könyvek, amennyiben átadásra kerülnek az Országos Széchényi Könyvtár részére, az keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget, illetve társaságiadó-kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...kérdező nem írt arról, hogy a szóban forgó, több száz éves könyvek hogyan kerültek a civil szervezethez? Vásárolta azokat? Akkor a vásárolt készletek, illetve a tárgyi eszközök között kellene, hogy legyenek (azokat korábban sem lehetett költségként elszámolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Gázolaj nyilvántartása

Kérdés: Milyen jogszabály vagy rendelkezés írja elő gázolaj esetében a 15 oC-on történő nyilvántartást, illetve a beszállító számlája is miért ezen a 15 oC-ra átszámított mennyiség alapján kerül kiállításra? A 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet 23. fejezet 61. § (1) és (2) bekezdése esetén a hiányra vonatkozóan káló kerül meghatározásra (elismert mennyiségű hiány), azonban a többlet kezelésére nincs előírás. A káló mennyiségét többlet esetében miért nem lehet figyelembe venni? A 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet 23. fejezet 61. § (3) és (4) bekezdése csak a jövedéki engedélyes kereskedelemre vonatkozik, viszont sehol nincs szabályozva a belső felhasználású gázolaj hiányának és többletének elszámolása. Mit lehet alkalmazni a belső felhasználású gázolaj esetében? A kálót anyagköltség csökkentéseként könyveljük, de a mérőműszer pontatlanságából adódó eltérést nem. Önök szerint ezt a leltárnál könyvelni kellene vagy nem?
Részlet a válaszából: […] ...ha a tényleges mennyiség kevesebb 15 oC-on, függetlenül attól, hogy az elismert mennyiségi hiányba (a kálóba) belefér-e vagy sem. A vásárolt készletek mennyiségi hiányát bekerülési értéken pedig az Szt. 81. §-a (3) bekezdésének e) pontja alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Mérlegkészítés időpontja

Kérdés: Mit kell érteni az Szt. 3. §-a (6) bekezdésének 1. pontja szerinti "mérlegkészítés időpontja" alatt? A fogalomhoz szeretnék kérni gyakorlati megközelítést. Ha nekem a számviteli politikában 03. 31. a mérlegkészítés időpontja, ez mit jelent? 03. 31-ig befogadhatom a beszámoló készítéséhez a bizonylatokat, dokumentumokat, vagy 03. 31. az a dátum, ameddig a beszámolónak el kell készülnie?
Részlet a válaszából: […] ...időpontja lehet január 5-e;– a készletről felvett leltárak helyes értékelése más-más mérlegkészítési időpontot igényel, ha vásárolt készletekről van szó (függ a szállítói számlákra való várakozás időintervallumától), illetve saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Készletek nyilvántartása

Kérdés: Éves beszámolót készítő gyártó középvállalkozás milyen árat használhat a készletek nyilvántartására? Az alapanyagot megvásárolja, ebből előállít készterméket, amit értékesít. Év végén marad alapanyagkészlet, befejezetlen és félkész termék. Ezek vonatkozásában milyen árat lehet alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...törvény 62. §-ának (2) bekezdése szabályozza (a számviteli politikában ezek közül lehet választani). Ezen előírás szerint a vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a számviteli törvény 47-50. §-a szerinti tételek vagy a beszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Anyagköltség tartalmáról részletesen

Kérdés: Azt, hogy mit kell anyagköltségként kimutatni, illetve mivel kell az anyagköltséget csökkenteni, tömören az Szt. 78. §-ának (2) bekezdése tartalmazza. Kérem, hogy az anyagköltségre vonatkozó ismereteket részletesebben mutassák be annak érdekében, hogy az eddig alkalmazottak helyességéről vagy helytelen voltáról meggyőződhessünk!
Részlet a válaszából: […] ...szabályzat szerint kerül felvételre, és a naprakészen, folyamatosan vezetett nyilvántartás alapján értékelésre.Ha a vállalkozó a vásárolt készletek évközi alakulásáról folyamatos mennyiségi és értékbeni nyilvántartást nem vezet, akkor a vásárolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Elszámolóáron tartott készlet átárazása

Kérdés: A kft. a készletét elszámolóáron tartja nyilván. Év végén a leltárkészletet a cikkelemes nyilvántartás alapján elszámolóáron leltározzuk, majd a leltárkészletet az utolsó beszerzési árra "átárazzuk", így a leltárkészletet beszerzési áron mutatjuk ki. Az "átárazás" miatt kiszámolt árkülönbözetet a készletre és az árkülönbözet számlára, majd az árkülönbözetet az elábére könyveljük. Helyes ez az elszámolás és könyvelés?
Részlet a válaszából: […] ...számla egyenlege a nullához közelít. Amennyiben marad az elszámolóár-különbözeti számlán egyenleg, akkor azt teljes összegében a vásárolt készletek felhasználásként, értékesítésként, egyéb csökkenésként elszámolt értékeit (anyagköltség, elábé,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] ...tárgyi eszközökön túlmenően az általa elfogadott követeléseket is, áfát is magában foglaló értéken, továbbá a kérdésben említett vásárolt készleteket is könyv szerinti (áfa nélküli) értéken, függetlenül attól, hogy a vásárolt készletek szállítói számláit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Leltározás során fellelt eszközök

Kérdés: A 4439. számú kérdésre adott válaszukat a következőkre tekintettel kérjük pontosítani, kiegészíteni. Ha tárgyi eszközt lelünk fel, amely korábban állományban volt, de leselejtezték, hogyan tudjuk azt visszakönyvelni? Kivezetéskori vagy a jelenlegi nettó értéken? Ez utóbbi esetben hova kell könyvelni az értékcsökkenést? Új tárgyi eszközként vegyük állományba, de milyen értéken? Kell-e a visszavételről jegyzőkönyvet készíteni? Hogyan érinti a visszavétel a társasági adó alapját? Milyen hatással lehet a lezárt év beszámolójára?
Részlet a válaszából: […] ...akkor aselejtezési jegyzőkönyvben rögzíteni kellett ezen tárgyi eszköz kivezetéskorihulladék-, illetve haszonanyagértékét, és azon a vásárolt készletek közöttállományba kellett venni (T 21-22 – K 12-14), de a készletre vételi értéknem lehet több, mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.

Megtérített jégkár elszámolása

Kérdés: Szövetkezetünknél a lábon álló repcében és kukoricában jégkár keletkezett. A biztosító a felvett jegyzőkönyv alapján a kárt megtérítette. Hogyan könyveljük a fenti gazdasági eseményt és milyen összeggel? Az önköltségszámításnál hogyan vesszük figyelembe a jégkárt? Az áfát hogyan érinti a keletkezett és megtérített kár összege?
Részlet a válaszából: […] ...következők szerint:– a közvetlen költségeknek megfelelő összeggel csökkentenikell a termelési költségeket (T 581 – K 71),– majd a vásárolt készletek között azt állományba venni (T261 – K 582),– az így állományba vett összeget egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 2.

Egyéni vállalkozás vagy egyéni cégként átalakulás

Kérdés: 2006. évben jogelőd nélkül alakult meg a bt. Az egyéni vállalkozás 2006-ban nem szűnt meg. Az egyéni vállalkozó eladta a tulajdonát képező bútorzatot a bt.-nek, amelyről egyösszegű számlát állított ki. Így a készlet a bt. nyilvántartásában szerepel. Az egyéni vállalkozó részletfizetési megállapodást kötött a bt.-vel. Így csak a pénzügyileg rendezett összegnek megfelelő jövedelme keletkezik az egyéni vállalkozónak. Úgy gondolom, hogy az adóterhek jelentős részétől mentesülne az egyéni vállalkozó, ha egyéni céggé, majd egyszemélyes kft.-vé alakulna át, azt követően pedig a bt. beolvadna a kft.-be. A beolvadással lehetővé válna a két fél között jelenleg fennálló követelés, illetve kötelezettség összevezetése. Jár-e ez valamilyen adófizetési kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...(az a nap, amelyre a vagyonmérlegkészült) pénzügyileg még nem teljesített támogatások, – a mérleg forrásoldalán kimutatott, a vásárolt készletekzáróállományához, az immateriális javak, a tárgyi eszközök beszerzéséhez nemkapcsolódó, szállítókkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.
1
2
3