Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...mivel az általunk javasoltak a Ptk. előírásaival összhangban vannak.A Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése szerint: "Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte." Tagi kölcsön esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Tagi kölcsönből tőketartalék?

Kérdés: Hat éve alakult kft. egy új termék bevezetésére és fejlesztésére. Jegyzett tőkéje 6 millió forint. Az évek során a tulajdonosok folyamatosan tagi kölcsönt adtak, határidő nélkül, dokumentáltan. Az értékesítés most kezdődött meg. Időközben azonban a saját tőke súlyosan negatív lett. A saját tőke rendezésére a tagi kölcsön – a tulajdonosok elhatározása alapján – átvezethető-e a tőketartalékba? A cég folyamatos működése után a tőketartalékból visszavezethető-e az a rész, ami ott már nem szükséges a saját tőke pótlására? Tudomásom szerint a Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése erre lehetőséget ad.
Részlet a válaszából: […] ...szembeni kötelezettség helyett a bevételkénti elszámolás lehetőségével.)A Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése szerint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. Ebből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Tőkeemelés a kötelező minimumra

Kérdés: A kft.-nek két magánszemély tagja van. Az 500 E Ft-os jegyzett tőkét szeretnék a kötelező 3000 E Ft-ra emelni. Több millió forintos tagi kölcsön van. Ha egy autót apportálnak a cégbe, azzal megvalósítható a jegyzett tőke emelése? Az autót csak annak tulajdonosa apportálhatja? Tagi kölcsönből is lehetne jegyzett tőkét emelni? A 3000 E Ft-ra történő jegyzett-tőke-emeléssel probléma lehet, ha az eredménytartalék negatív, és így a saját tőke nincs 3000 E Ft? Az apportált gépjárművet amortizálni lehet? Későbbi eladáskor mi az elszámolás módja?
Részlet a válaszából: […] ...felemelése külső tőke bevonásával:Az új Ptk. szerint a törzstőke felemelése történhet:– újabb pénzbeli, illetve nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával,– a törzstőkén felüli vagyonból (ez utóbbi a kérdező cégnél – sajnos – fel sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 24.

Saját tőke rendezése tagi kölcsönből

Kérdés: A kft. könyveiben tagi kölcsön szerepel. A kft. saját tőkéje évek óta negatív. A saját tőkét lehet-e rendezni a tagi kölcsönből úgy, hogy a tagi kölcsön összegét átkönyveljük a lekötött tartalékba, részletes nyilvántartást vezetve, hogy ez az összeg a kft. tagi kölcsöne? Ezzel a módszerrel a kft. saját tőkéje pozitívvá válna. Helyesen járunk el? A taggyűlési napirendi pontba ez a tétel bekerül.
Részlet a válaszából: […] ...eljárni annak érdekében, hogy a saját tőke negatív jellege megszűnjön?Az új Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése szerint: nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. Az új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Egyéni cég saját tőkéje

Kérdés: Az egyéni cég alapításakor hogyan kell meghatározni a saját tőkét, ha az egyéni vállalkozó – az összes eszközeinek értékét csökkentve a kötelezettségekkel – csak egy részét szeretné az egyéni cég jegyzett tőkéjeként bejegyeztetni? A fennmaradó összeget tagi kölcsönként vagy tőketartalékként kimutathatja? Ha tőketartalékként kell kimutatni, akkor a csökkenéskor kell-e, ha igen, hogyan kell adóznia?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni cégbe sem vihető be kötelezettség.A leírtakból következően az egyéni vállalkozó annyi és olyan értékű nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást vihet be az egyéni cégbe, mint amilyen értékben jegyzett tőkét kíván az alapító okirat szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Tőkeemelés tagi kölcsönből

Kérdés: Az 50 milliós alaptőkével rendelkező zrt. tagikölcsön-állománya 55 millió Ft. A zrt. 2003-ban megvásárolt egy 110 millió Ft ingatlan vagyonnal rendelkező kft.-t, ehhez vette fel az eredetileg 140 millió Ft összegű tagi kölcsönt, amiből még 55 millió Ft összeg áll fenn. Értelmezhető-e a tagi kölcsönre az elévülés fogalma? Hogyan kell ezt rendezni a könyvekben? Gondolkodunk a 288. számban az 5916. kérdésre adott válasz szerinti tőkeemelési megoldáson is. A problémát az jelenti, hogy az adóhatóság állásfoglalása szerint ez a fajta tőkeemelés tagikölcsön-elengedésnek minősül. A zrt. 2013. 01. 01. óta kiva-alany. Hogyan fog megjelenni a kiva-bevallásban a tagi kölcsön? A tagi kölcsön állománya 2009. 01. 01. óta nem változott.
Részlet a válaszából: […] ...új Ptk.-ra is hivatkozni fogunk.A 2014. március 14-ig hatályban lévő Gt. 13. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján a tagok (részvényesek) vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzájárulásból, illetve a tagok (részvényesek) által a társaság javára szolgáltatott nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 6.

Tagi hitelből tőkeemelés bt.-nél

Kérdés: Bt.-nél hogyan lehet tagi hitelből jegyzett tőkét emelni?
Részlet a válaszából: […] ...hogy korlátlan és egyetemlegesfelelősségük mellett üzletszerű közös gazdasági tevékenységet folytatnak, és azehhez szükséges vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsátják.Ebből az is következik, hogy a tagok a társasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 5.