Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
Részlet a válaszából: […] ...(2013. 12. 31-ét) követő naptól a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző napig (2014. 11. 05-ig) terjedő üzleti évről a vezető tisztségviselőnek 30 napon belül el kell készítenie a tevékenységet lezáró beszámolót és az ahhoz kapcsolódó bevallásokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...taggyűlés, a társaság döntéshozó szervének hatáskörébe tartozik. A döntéshozó szerv általában két ülésen dönt.Első ülésén a vezető tisztségviselők előterjesztése alapján arról határoz, hogy a társaság tagjai egyetértenek-e az átalakulással, annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Kényszertörlés visszamenőlegesen

Kérdés: A bt. beltagja 2003-ban meghalt. A bt. 10 éven keresztül kültaggal működött, emiatt a cégbíróság 2014-ben, a 2003. évre visszamenőleg, kényszertörlést rendelt el. A bt. erről a nyugdíjintézettől értesült. Ebben az esetben hogyan lehet megszüntetni a bt.-t? Mely időszakra kell a kényszertörlési bevallásokat, mérleget elkészíteni? Ugyanis a NAV és a cégbíróság élőként tartja nyilván a céget, mivel a kényszertörlésről szóló bevallások nem készültek el. A bt. a bevallásait és a mérlegeket határidőben minden évben leadta (a törlés után is) a hatóságoknak, amelyek azokat elfogadták. A bt. megfizette kötelezettségeit. A kényszertörlésről a bt. nem tudott. Úgy tűnik, a kültag elvesztett 13 évet a nyugdíjszámításnál, holott időben bevallotta és megfizette a társadalombiztosításait. Mit lehet tenni, hogy ez ne következzen be?
Részlet a válaszából: […] ...üzleti év mérlegfordulónapját követő naptól a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző napig terjedő üzleti évről a vezető tisztségviselőnek 30 napon belül el kell készítenie a tevékenységet lezáró beszámolót (nemcsak a mérleget), a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Kényszertörléskor tagi kölcsön

Kérdés: A betéti társaság ellen kényszertörlést rendelt el a cégbíróság. A társaság több éve nem működik. Az adótartozások kiegyenlítése miatt tagi kölcsönt halmozott fel, amit a bt. nem tud visszafizetni. Maradhat-e tagikölcsön-kötelezettség a záróbevallásokban? Ezt bejelentenék a cégbírósághoz.
Részlet a válaszából: […] ...üzleti év mérlegfordulónapját követő naptól a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző napig terjedő üzleti évről a vezető tisztségviselőnek 30 napon belül el kell készítenie a tevékenységet lezáró számviteli beszámolót és az ahhoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Végelszámoláshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Cégünk működését végelszámolással szeretné lezárni. Tartozásunk, követelésünk nincs. A cégben lévő (nullára leírt, kis összegű eszközök, illetve még le nem írt) eszközök elszámolására, illetve a meglévő pénzállomány cégből történő kivételére milyen legális lehetőség van? Végelszámolás esetén az adóhatóság folytat-e visszamenőleges ellenőrzést? Mire kell még odafigyelni a végelszámolás során?
Részlet a válaszából: […] A végelszámolással kapcsolatos jogi kérdéseket, feladatokata 2006. évi V. törvény (a cégtörvény) VIII. fejezete (a 94-118. §-ai)részletezik. Ezekre a válaszban részletesen nem térünk ki. Itt csak annyitjegyzünk meg, amennyiben a kérdező cég betéti társaság, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 6.