Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Nyereményjáték, a vevő visszakapja a vételár 50%-át

Kérdés: Gépjármű-kereskedelemmel fő tevékenységként foglalkozó vezérképviselet (importőr) nyereményjátékot hirdet. A nyereményjáték lényege, hogy egy adott időszakban új autóra adásvételi szerződést kötött ügyfelek közül egy szerencsés magánszemély visszakapja a megrendelt autója vételárának 50%-át. Az árkedvezmény a magánszemély részére oly módon kerül átadásra, hogy a vezérképviselet a márkakereskedő részére, a márkakereskedő pedig (egyező összegben) a magánszemély részére adja át az árkedvezményt. Az előbbi konstrukcióval kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel mind a márkakereskedő, mind az importőr szempontjából:
1. Keletkezik-e valamilyen adókötelezettsége a magánszemélynek vagy a kifizetőnek az 50% mértékű árkedvezmény után?
2. Alkalmazható-e a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú mellékletének 8.14. pontjában foglalt adómentességi jogcím?
3. A visszatérítést egyéb ráfordításként vagy árbevétel-csökkentő tételként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...terheli a vezérképviseletet. Tekintettel azonban arra, hogy a juttatás nem lehet pénz, így az árkedvezmény nyújtását nem utólagos pénzvisszatérítésként kellene kezelni. A magánszemélynek így nem keletkezne adókötelezettsége.A leírtakból következik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...kell megosztani. A vámként elszámolt összeget és ezen keresztül az egyes anyagkészletelemek bekerülési értékét csökkenti a vámvisszatérítés összege.A térítés nélkül (a visszaadási kötelezettség nélkül) átvett, illetve az ajándékként, a hagyatékként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Reklámszolgáltatás és szponzordíj

Kérdés: Egyik partnerünk zenei és sportrendezvényeken a rendezvényeket szervező cégeknek szponzordíjat fizet. A rendezvény szervezője a beharangozó anyagán (szórólapok, plakátok, nyomtatott és elektronikus hirdetések) megjeleníti a szponzoráló céget. A rendezvényen rendszeresen elhangzik a partner neve, mint kiemelt szponzor. A partner olyan díjat fizet, amelynek egy részét a reklámszolgáltatásért fizette, a többi része pedig a rendezvény támogatása. A rendezvényszervező által kiállított számlának mit kell tartalmaznia? Elegendő csak szponzordíjat számlázni áfásan, egy összegben, vagy két tételben kell megbontani a fizetett összeget reklámszolgáltatásra és támogatásra?
Részlet a válaszából: […] ...nem tekinthető az adótörvények szerintiadománynak.A helyes eljárás érdekében mindenképpen szükség van areklámszolgáltatás és a visszatérítési kötelezettség nélküli pénzeszközátadáspontos – lehetőleg szerződésben körülírt – elhatárolására, hiszen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.

A forgalmi visszatérítések elszámolása

Kérdés: A multinacionális cégek különböző címeken – szerződésben rögzítve – ún. forgalmi visszatérítéseket követelnek a beszállítóktól. Ezek egyik része az ún. fix és sávos bonus, amit a forgalom százalékában fizetünk a vevőpartner pénzügyi elszámoló levele alapján. Elszámolása a pénzügyi rendezéssel egyidejűleg történik egyéb ráfordításként. Ezenkívül fizetünk még a vevő számlája alapján reklámköltség-hozzájárulást, listántartási bonust, Merchandiser-hozzájárulást, EDI-bonust stb., amit szintén a forgalom százalékában határoznak meg, s amit költségként számolunk el. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] A kérdés első felében leírtak – látszólag – megfelelnek az Szt. előírásainak, bár az elnevezésük megtévesztő lehet. Az Szt. 81. §-a (2) bekezdésének g) pontja alapján: az egyéb ráfordítások között kell elszámolni a szerződésen alapuló – konkrét termékhez,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. szeptember 18.

Bemutatósarok költségei

Kérdés: A Számviteli Levelek 31. szám 610. kérdéshez kapcsolódik kérdésünk. Társaságunk termékeit nagykereskedőkön keresztül értékesíti, bemutatótermeikben fürdőszobasarkokat rendezünk be. Modellváltáskor a bemutatósarkot át kell építeni, a korábban felrakott csempét, padlóburkolatot le kell verni, a beépített szaniter termékek csak csökkentett áron értékesíthetők. Társaságunk a bemutatósarkok tervezésének, kivitelezésének költségeit, az építésnél felhasznált burkolótermékeket marketingköltségként számolja el. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...juttatás az üzletpolitikai célból bárkinek azonos feltételekkel és módon, nyilvános körülmények között adott kedvezmény, engedmény, visszatérítés, termék, szolgáltatás, ha az a termék megismertetése, forgalmának növelése céljából adott áruminta, ha az nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 19.

Külföldinek nyújtott reklámszolgáltatás

Kérdés: Ha a reklámszolgáltatást saját nevében megrendelő gazdasági társaság külföldi székhelyű, a reklámot szolgáltató vállalkozó pedig belföldi, és belföldi építményen helyezi el a reklámot, a tevékenység exportnak számít-e, vagy áfaköteles? Ha áfaköteles, ki és hogyan igényelheti azt vissza?
Részlet a válaszából: […] ...A külföldi az így neki felszámított áfateher alól a 2/1993. (I. 13.) Korm. rendeletben foglalt szabályok szerinti utólagos áfa-visszatérítéssel mentesülhet. Azon országok listája, melyekkel a viszonossági megállapodás fennáll, a 8004/1994. (PK 10.)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 22.

Külföldi részére végzett garanciális javítás áfavonzata

Kérdés: Kell-e áfát felszámítani egy külföldi székhelyű cégnek kiállított számlában, ha az a külföldi cég a Magyarországon értékesített gépeinek garanciális javítását egy belföldi cégre bízta, a garanciális javítás költségeit devizában megfizeti a szervizcégnek a számára kiállított számla alapján? Mivel a külföldi cég nem hajlandó az áfát megfizetni, a javítási költségeket terhelő áfát a gépeket üzemeltető cégekkel megfizettethetjük-e?
Részlet a válaszából: […] ...a magyar adóalany által felé felszámított áfa levonására, ugyanakkor a külföldön nyilvántartásba vett adóalany számára adható áfa-visszatérítésről rendelkező 2/1993. (I. 13.) Korm. rendelet szabályai szerint sem jogosult ezen adó visszaigénylésére, mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...szempontból nem támogatás, azt nem lehet bevételként elszámolni. Ez valójában kapott kölcsönnek tekintendő, a visszafizetés, a visszatérítés időpontjáig (T 384 – K 441, 4512), függetlenül attól, hogy milyen célra adták azt.Ide sorolandók azok az egyébként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.