Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok – egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában – a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...nem, mert a szerzési érték, az örökség értéke meghaladja az eladási árat).A taggyűlés Ptk. szerinti határozata alapján lehet a visszavásárolt üzletrészt bevonni (a határozatot a cégbíróságnak is meg kell küldeni). Az üzletrészbevonás könyvelését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Üzletrész visszavásárlása, bevonása

Kérdés: A társaság 8000 E Ft-ért vásárolja vissza a személyesen már nem közreműködő tagok üzletrészeit. Az alapításkori törzsbetétek összege 370 E Ft. (Ebből a 370 E Ft-ból visszavásárolt üzletrészek térítés nélküli átadása miatt 740 E Ft lett.) Jegyzett tőke 5050 E Ft, eredménytartalék 165.000 E Ft. Szabályosan járunk-e el akkor, ha 370 E Ft névértékkel csökkentjük a jegyzett tőkét? A névérték és a visszavásárlási érték közötti különbözettel csökkentjük az eredménytartalékot is? A tőkeleszállítással egy időben legalább 370 E Ft tőkeemelést hajtunk végre az eredménytartalék terhére? Növelnünk kell-e a 2022. évi kivaalapot, és ha igen, milyen összeggel? A társaság 2015-től kivaalany. Kifizetés előtt milyen közterhei vannak a 8000 E Ft-os összegnek?
Részlet a válaszából: […] ...tagonként megállapított jövedelem adókkal csökkentett összege fizethető ki a tagoknak az üzletrészek visszavásárlási értékeként.A visszavásárolt üzletrészek könyvelése–a visszavásárlási értéken: T 3731 – K 4792;–a visszavásárlási érték átvezetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Szövetkezeti üzletrészek bevonása

Kérdés: Mezőgazdasági szövetkezet vagyunk. Az 1992. évi II. törvény értelmében tagjaink, illetve a külső üzletrész-tulajdonosok szövetkezeti üzletrészhez jutottak. A jegyzett tőke szövetkezeti üzletrészből és részjegyből tevődik össze. A szövetkezet megkezdte az üzletrészek visszavásárlását a névérték alatt. Hogyan kell ezt könyvelni? A 2006. évi X. törvény értelmében az állam által korábban felvásárolt üzletrészeket ingyenesen visszakaptuk. Ezt hogyan kell könyvelni? A szövetkezeti üzletrészeket 2007. június 30-áig meg kell szüntetni. Az előbbiek szerint visszavásárolt, illetve ingyenesen visszakapott üzletrészek mikor módosítják az eredményt? Az üzletrészek bevonásának tervezett időpontja 2007. június 30.
Részlet a válaszából: […] ...összegét,– a közösségi alap javára felajánlott, térítés nélkülátvett, megszűnt üzletrész névértékének összegét. A visszavásárolt üzletrészek bevonásának elszámolása: – a névértéknek megfelelő összeggel T 411 – K 987,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 26.