Kényszertörlési eljárás, a cég törlése nélkül


Patikát üzemeltető bt. egy elhúzódó hagyatéki eljárás miatt néhány napot késett a társasági szerződés módosításának beadásával. Fellebbezések elutasítása után 2014. május 20. napjával a cégbíróság kényszertörlésről hozott határozatot, amelyről a cég úgy értesült, hogy az online-kassza nyugtáján megjelent a "KT" felirat. A határozatot jóval később kapták meg. Ezek után a cég beadta a helyzetnek megfelelő bevallásokat, arra való hivatkozással, hogy "közfeladatokat ellátó gyógyszertárról" van szó, a cég a mai napig működik. Vásárolnak, eladnak, használják az online-kasszát, folyamatosan adják be az áfabevallásokat, dolgozókat léptetnek ki és be. A NAV reakciója csak annyi, hogy a társaságiadó-előleg bevallását nem írták elő. Ennek alapján 2014. 12. 31-i beszámoló sem lett közzétéve, társaságiadó-bevallás sem, mivel a cég kikerült a számviteli törvény hatálya alól. A cég minden lehetséges fórumon kérvényezte a kényszertörlés visszavonását, de semminemű továbblépés, tájékoztatás nem történt. A könyvelő mit tehet ilyenkor? Milyen jogszabályok alapján kell könyvelnie?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2015. október 29-én (334. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6806

[…] azonban van, a kényszertörlési eljárás elkezdődött, amelynek kezdő időpontja a kényszertörlési eljárás megindításáról szóló jogerős végzés Cégközlönyben való közzétételének időpontja. (A kérdés alapján az 2014. május 20-a.)A bt. vezetői, ügyvezetése, tulajdonosai sem ismerik a törvényt, mely szerint a kényszertörlési eljárás alatt – többek között -– a társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet nem végezhet;– a cég képviselője a Cégtörvény előírásaival összhangban a hitelezői érdekek figyelembevételével járhat el, a kényszertörlési eljárás kezdő időpontjától a cég vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot nem tehet;– a társaság szervei (például a taggyűlés) nem hozhatnak a kényszertörlési eljárás céljával ellentétes döntéseket stb.A kérdés szerinti folyamatos működés alapvetően ellentétes a kényszertörlési eljárás céljával.Mit tehet a könyvelő? Elsősorban ismerje meg a Cégtörvénynek a kényszertörlési eljárásra vonatkozó elő­írásait, továbbá a 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendeletet (végelszámolási kormányrendelet).A végelszámolási kormányrendelet alapján a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző nappal (a kérdés alapján ez 2014. május 19.) – mint mérlegfordulónappal – az előző üzleti év mérlegfordulónapját követő naptól (ez itt 2014. január 1.) a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző napig terjedő üzleti évről a vezető tisztségviselőnek 30 napon belül el kell készítenie a tevékenységet lezáró beszámolót és az ahhoz kapcsolódó adóbevallásokat.Bár a számviteli előírások szerint a beszámoló elkészítése a vezető tisztségviselő feladata, nyilvánvalóan ez nem készülhet el a könyvelő közreműködése nélkül. A tevékenységet lezáró beszámoló készítése során is az üzleti év végi beszámolókészítés szabályait kell alkalmazni, a könyvviteli nyilvántartásokat le kell zárni, a kötelező mérlegfordulónapi értékeléseket el kell végezni, a mérleget leltárral kell alátámasztani stb. Az elkészült beszámolót, amelyet a legfőbb szervnek nem kell elfogadnia, de – a már említett 30 napon belül – a számviteli törvény előírásainak megfelelően közzé kell tenni.A kérdésből az következik, hogy a tevékenységet lezáró beszámolót a cég nem készítette el, nem helyezte letétbe és nem tette közzé, ezt utólag – önellenőrzés keretében – pótolni kell.Az Szt. 11. §-ának (11) bekezdése alapján a kényszertörlési eljárás időszaka egy üzleti évnek minősül, függetlenül annak időtartamától. Számviteli elszámolás szempontjából is a kényszertörlési eljárás a kényszertörlési eljárás megindításáról szóló végzés közzététele napjától a cég törlésének jogerőre emelkedése közzétételének napjáig (felszámolás elrendelésekor a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőző napig) tart. Mivel egy üzleti év, közben beszámolót nem kell készíteni, így 2014. 12. 31-i mérlegfordulónappal sem, de majd kell készíteni a kényszertörlési eljárás befejezésekor, a cég törléséről hozott végzés jogerőre emelkedésének napjával, a kényszertörlés[…]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.