Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése


A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2017. szeptember 21-én (372. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 7412

[…] ellenértékének elszámolására kétféle gyakorlat alakult ki. Az egyik, amikor a társaság elvégzi a szolgáltatást, az önkormányzat pedig támogatást ad. Ez jogszabályellenes gyakorlat, mivel a társaság valójában tevékenységet végez az önkormányzat részére, amelyet az önkormányzat felé számlázni kell az áfa felszámításával, az áfa nélküli ellenértéket pedig a társaságnál árbevételként kell elszámolni.A másik, amikor a társaság végzi a közszolgáltatást, beszedi annak az ellenértékét (amit árbevételként számol el), az önkormányzat pedig támogatással kiegészíti azt [a 77. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti támogatás].A kérdés szerinti esetben azonban nem ellenértékről, nem támogatásról van szó, hanem egy harmadik esetről, amely nem minősíthető támogatásnak. A kérdésben említett 2012. évi XVI. törvény ugyanis a személyszállítási szolgáltatásról rendelkezik. A törvény 29. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint az ellátásért felelős (az önkormányzat) közszolgáltatási kötelezettséget abban az esetben tarthat fenn vagy rendelhet el, ha a szolgáltatónak kiegyenlíti a közszolgáltatási kötelezettségből eredő bevételekkel nem fedezett indokolt költségeit. Az 1370/2007. EK rendelet előírásai a közlekedési szolgáltatót megillető pénzügyi ellentételezés mértékére és módjára vonatkoznak. A törvény 30. §-a alapján a közlekedési szolgáltató ellentételezésre jogosult.A hivatkozott törvényi előírások alapján a közlekedésszolgáltató (a kérdés szerinti társaság) tehát nem támogatást kap, hanem a bevétellel nem fedezett indokolt költségei kerülnek ellentételezésre. Ezt pedig az önkormányzattal szembeni követelésként indokolt kimutatni azon üzleti év egyéb bevételei között, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.