Társasházi közösség önálló döntési jogkörű épületei

Kérdés: 6 épületből álló társasházi közösség (6 x 16 lakás és 6 x 8 garázs) egy helyrajzi számmal és egy adószámmal rendelkezik. A 6 épület – az SZMSZ-ben szabályozott módon – önálló döntési jogkör mellett elkülönítetten gazdálkodik, emellett a közös területek üzemeltetésére és karbantartására, felújítására közös üzemeltetési és felújítási alapot is képez. A gyakorlatban a döntési jogköröknek való megfelelés érdekében a társasháznál az egyes épületek elkülönült gazdálkodása és a 6 épület tulajdonosai által képzett közös alapok tekintetében elkülönült a könyvvezetés, az éves beszámoló és költségvetés, illetve a döntés. Az egyes épületek elkülönült gazdálkodása, beszámolója és költségvetése tekintetében az érintett tulajdonosok, a közös alapok beszámolója és költségvetése tekintetében pedig a nagyközgyűlés dönt. A részközgyűlés és a nagyközgyűlés által elfogadott beszámolók alapján a társasház egészére vonatkozó adatokat – a bevételek és kiadások tekintetében a duplikálódás kiszűrése mellett – összesítjük. Megítélésünk szerint az összesített adatok tekintetében döntési helyzet már nem áll fenn. Az igazságügyi könyvszakértő szerint a gyakorlatunk nem felel meg a jogszabályoknak. Lenullázhatja-e a nagyközgyűlés az elkülönült gazdálkodáshoz kapcsolódó döntési jogkört? Az elkülönült gazdálkodás épületenként 16 lakás- és 8 garázstulajdonost érint. Hogyan dönthetne erről 96 lakás- és 48 garázstulajdonos? Miért kellene az összesített adatokban újabb döntést hozni? Hogyan lehet ezt az anomáliát feloldani? Az adatvédelmi törvényben foglaltaknak ebben a formában hogyan, milyen módon tudunk megfelelni?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban, de csak kivonatosan idéztük a felháborodott tulajdonostárs kérdését. A válasz előtt megjegyezzük, jogos a felháborodás, mivel az igazságügyi szakértő a véleménye megfogalmazásánál csak a társasház kifelé adott beszámolójával kapcsolatos követelmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Társasház "üzemeltetője"

Kérdés: Magánszemély tulajdonosok, több jogi személy tulajdonos által létrehozott társasház üzemeltetője a többségi tulajdonos kft. A társasház víz-, villany-, gázórája az üzemeltető nevén van, a közüzemi és általában minden, működéssel kapcsolatos számla az üzemeltető nevére szól, azok kiegyenlítése az üzemeltető bankszámlájáról történik. Az üzemeltető és a társasház együttműködési megállapodást kötött az üzemeltetésre. Az elszámolás, az üzemeltetés, a közműdíjak továbbterhelése a következők szerint történik: a kistulajdonosok apartmanjainak víz-, villanyfogyasztását a részlegesen kiépített saját víz-, villanyóra-leolvasás és a tényleges fogyasztás alapján az üzemeltető továbbterheli (számlázza) áfával a társasház felé (a saját tulajdonában lévő apartmanonként nem). A társasház a kistulajdonosok részére számlaadás nélkül elküldi a fizetendő összeget, akik a kiterhelt összeget a társasház bankszámlájára utalják. Számlázás nélkül az áfát a kistulajdonosok nem tudják visszaigényelni. A közös költségek összegét (az éves közgyűlésen elfogadott összeggel) szintén havonta fix összegben – a tulajdoni hányad arányában – a kistulajdonosok befizetik a társasház bankszámlájára, számla nélkül. A társasház a kistulajdonosok által befizetett közös költséget utalja az üzemeltető számlájára. Szerintem a közös költséget az előzetesen felszámított áfa nélkül kellene meghatározni, úgy, hogy a társasház a közüzemi költségeket továbbszámlázza. A kistulajdonosok a társasház bankszámlájára fizetnek úgynevezett hűtés-fűtés költségátalányt, amely áfás összegének kiterhelése számla nélkül történik, amit a társasház szintén átutal az üzemeltető bankszámlájára. Mi a helyes megoldás? A társasház nem áfaalany, továbbszámlázhatja-e a fentiekben körülírt költségeket? Az üzemeltető számlázhatja-e ezeket a költségeket közvetlenül a vállalkozási tevékenységet végző áfaalany kistulajdonosok felé, a többit pedig a társasház felé? Az üzemeltető és a társasház között bruttó módon történő elszámolásnak kellene lennie? Ez utóbbi azonban többletköltséget okozna.
Részlet a válaszából: […] Hosszabban, de nem teljeskörűen idéztük a kérdést, amely a társasházakkal kapcsolatos "állatorvosi lónak" tekinthető, mert a kérdésben leírtak túlnyomó része a vonatkozó jogszabályok durva megsértését jelenti.A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII tv. (Tht.) 3....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Mérleg- és eredménykimutatás-minta

Kérdés: Cégünk társasházak kezelésével, közös képviseletével foglalkozik. Az eddig használt társasházi beszámolót milyen számviteli szabályok alapján kell a 2016. éves zárásnál módosítani? Kérjük, tájékoztassanak arról, hol érhető el az új szabályoknak megfelelő 2016. éves beszámoló készítésénél használható mérleg- és eredménykimutatás-minta. Amennyiben lehetséges, az egyéb szervezetekre – társasházakra – vonatkozó letölthető minta helyét is adják meg.
Részlet a válaszából: […] A 2016. évi számviteli előírásoknak megfelelő mérleg- és eredménykimutatás sémákat a számviteli törvényt módosító 2015. évi CI. törvény melléklete tartalmazza. Külön minta ezekről nem készült. A számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus úton történt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Társasházi beszámoló elkészítésének elmulasztása

Kérdés: Kettős könyvvitelt vezető társasház közös képviselője sorozatosan nem készíti el a társasház egyszerűsített éves beszámolóját, így a társasház közgyűlése annak adatait nem ismeri, és nem hagyja jóvá. Ez esetben egy külső (könyvszakértői) ellenőrzésnél beszélhetünk-e a társasház vagyoni helyzete áttekintésének meghiúsulásáról?
Részlet a válaszából: […] A társasház ugyan a számviteli törvény hatálya alá tartozik, azonban a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet sajátos előírásait is figyelembe kell venni. A társasháznak is beszámolót kell készítenie, amelyet a kormányrendeletben előírt könyvvezetéssel kell alátámasztani. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Késedelmi kamat könyvelése

Kérdés: Társasházunk gépi programmal könyvel. A program által készített mérlegben a követelések megbontva szerepelnek: közösköltség-tartozás, ez bontódik jelzáloggal terhelt és nem terhelt tartozásra, késedelmikamat-tartozásra. Véleményem szerint a késedelmi kamat nem kerülhet be a követelések közé.
Részlet a válaszából: […] Egyetértünk véleményével. Az Szt. 77. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján az egyéb bevételek között kell elszámolni a kapott késedelmi kamatok összegét, amennyiben az a tárgyévhez vagy a tárgy­évet megelőző üzleti év(ek)hez kapcsolódik, és azt a mérlegkészítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.