Orvosok rendezvényeken való részvételének finanszírozása

Kérdés: Egy egészségügyi eszközök kereskedelmével foglalkozó kft. orvosokkal köt megbízási szerződést a következő okokból. Az orvosok a kft. által értékesített eszközökhöz témájában kapcsolódó egészségügyi kongresszusokon vesznek részt, amely alkalmakkor a kft. állja az orvosok utazási, szállás, regisztrációs díj, szakanyagok, kiadványok költségeit, valamint az üzleti vendéglátás indokolt mértékű költségeit. Az orvos megbízott az ügy ellátásáért külön díjazásban nem részesül. Az orvosok feldolgozzák, majd a kft. üzletkötői részére elő­adják a szakmai kongresszuson elhangzottakat laikusok számára is érthető nyelven. A megbízás célja, hogy a legújabb tudományos, kutatási, fejlesztési ismeretek és eredmények hasznosulhassanak mindkét szerződő fél tevékenysége során, ezáltal a felek munkájukat magasabb színvonalon végezhessék, és elérhető legyen a kft. termékeinek hatékonyabb értékesítése. A költségekkel való elszámolás a megbízó nevére kiállított számla alapján történik. Kérdés, hogy az előbbiekben leírt esetben a kft. elszámolhatja-e az orvosok kongresszuslátogatással kapcsolatban felmerült, a fentiekben felsorolt költségeit adómentesen (tao, juttatások járulékai nélkül)? Az orvosok sem munkaviszonyban, sem tagi jogviszonyban nem állnak a kft.-vel. Van-e olyan az előző esetről leírtakban, ami valamelyik adójogszabályba ütközik?
Részlet a válaszából: […]  A kérdésben leírtak alapján az orvosok rendezvényeken valórészvétele összefügg a saját szakterületével és a forgalmazó kft. profiljával,továbbá a rendezvény témaköre a forgalmazó kft. termékeivel is kapcsolatbahozható. Ha mindezek valóban teljesülnek, a rendezvényen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 14.

Reprezentáció, üzleti ajándék

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalni a reprezentáció és üzleti ajándék 2011. évi szabályait, kizárólag társaságiadó-alanyok szempontjából! A megváltozott szabályokat ellentmondásosan értelmezzük. Az Szja-tv. meghatározza a reprezentáció fogalmát, azt, hogy nem terheli szja, de a társaságiadó-alapot növelő tétel. Akkor mire vonatkozik az a rendelkezés, mely szerint egyes meghatározott juttatásnak minősül pl. a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés? Munkatársaink szakmai konferencián vesznek részt, és a részvételi díjat tartalmazó számlában elkülönítetten szerepel az étkezés díja, akkor az reprezentáció? Az üzleti ajándék szintén értelmezési problémákat vet fel, ha nem haladja meg a minimálbér 25%-át, és ha meghaladja (ez utóbbi az összevont adóalap része); ez utóbbit hogyan kell könyvelni? Mit kell a társaságiadó-alapnál figyelembe venni? Problémát vet fel az üzleti vendéglátás értelmezése is! Reprezentáció
Részlet a válaszából: […] A reprezentáció értelmező rendelkezése 2011-ben lényegébennem változott. A hatályba lépett szabályozás azonban egyértelművé teszi, hogy areprezentáció feltételei szerinti juttatások, szolgáltatások nem minősülnekreprezentációnak, ha a juttatásra vonatkozó dokumentumok és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 19.

Reprezentáció, üzleti vendéglátás közterhei

Kérdés: Melyek a reprezentáció, üzleti vendéglátás közterhei 2010-ben?
Részlet a válaszából: […] A Tao-tv. 3. számú mellékletének A/12. pontja szerint nem avállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások közétartozik az Szja-tv.-ben meghatározott reprezentáció, üzleti ajándék címenszemélyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 18.

Ügyfél utazási és szállásköltsége

Kérdés: Előadásra meghívott ügyfél utazási és szállásköltsége a meghívónál természetbeni juttatásnak minősül-e (az illető nem előadó, csak hallgató)?
Részlet a válaszából: […] Szakmai előadásra meghívott ügyfél utazási ésszállásköltsége a meghívónál reprezentációnak minősülhet. Az Szja-tv. szerintreprezentáció a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, szakmai rendezvény,esemény keretében nyújtott vendéglátás (étel, ital) és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 22.

Hangfelvételről készült kazetta ajándékba

Kérdés: Egy tisztítószereket forgalmazó nagykereskedelmi cég megalakulásának évfordulóját ünnepelte, aminek keretében nagyszabású rendezvényen megvendégelte üzleti partnereit. Az ünnepség főműsora volt egy zenés-táncos előadás, amelyet a cég munkatársai adtak elő. Erről hangfelvétel is készült, amelyet sokszorosítás után a cég munkatársainak és termékeinek fotójával a vevők – cégek és egyéni vállalkozók – között ingyenesen kíván a cég szétosztani. (Magánszemélyek a vevők között nem lehetnek.) A szerzői jogokkal a cég rendelkezik. Kérdés, hogy az eredeti felvétel része-e az üzleti vendéglátásnak (az áfa így levonható), vagy eszközként kell nyilvántartásba venni a szellemi termékek között? További kérdés, hogy a sokszorosított példány üzleti ajándéknak tekinthető, reklámköltség vagy ellenérték nélküli termékátadás? Van-e lehetőség áfalevonásra, illetve kell-e növelni a társaságiadó-alapot az elszámolt összeggel?
Részlet a válaszából: […] A reprezentáció fogalmát az Szja-tv. 69. §-ának (10)bekezdése a következőképpen határozza meg: "reprezentáció a juttatótevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéletirendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 2.

Hivatalos külföldi utazás költségeinek elszámolása

Kérdés: Ügyvezető igazgató külföldön partnercéghez megy. Nem vesz fel kiküldetési előleget, hanem az ott-tartózkodás alatt keletkezett számlákat hozza haza. Ilyen a tankolás, esetleges autójavítás, illetve üzleti vendéglátásról szóló számlák. Hogyan lehet ezeket a számlákat elszámolni? Külföldön tankolásról nem adnak nevére szóló számlát. El lehet-e ezt a valutapénztár terhére számolni? Lehet-e költségként érvényesíteni? A külföldi tartózkodás alatt az étkezési számlák elszámolhatók-e? Természetbeni juttatásnak minősülnek-e?
Részlet a válaszából: […] Ha az ügyvezető igazgató külföldi partneréhez megy, valószínűsíthető, hogy a vállalkozás érdekében utazik. Ilyen esetben a felmerült költségek elszámolásához mindenképpen szükséges egy belső bizonylat is. Ez a belső bizonylat a kiküldetési rendelvény, amelynek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. május 15.

Vendéglátás: üzemi konyha

Kérdés: Társaságoknál üzemi konyha működik. Üzleti partnereinket sok esetben az üzemi konyhában látjuk vendégül. A reprezentációval kapcsolatos áfát levonjuk. A szolgáltatott reprezentációról belső számlát készítünk, amely alapján a szolgáltatás értékét árbevételként számoljuk el a reprezentációs költségekkel szemben. A reprezentációs szolgáltatás után keletkezik-e áfafizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] A kérdésre adandó válasz előtt a számviteli elszámolás szabályait kell tisztázni. Belső számla alapján ugyanis nem lehet árbevételt elszámolni, még a reprezentáció esetében sem.Az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja szerint a személyi jellegű egyéb kifizetések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. augusztus 1.

Természetbeni juttatás – városi vezetők vendégül látása

Kérdés: Természetbeni juttatás-e, és jelent-e közteher-fizetési kötelezettséget, ha az egyesület a város vezetőit, az egyesület támogatóit megvendégeli? Kell-e a bizonylaton feltüntetni, hogy kit látott vendégül az egyesület? Ha igen, milyen megoldást javasolnak, amely bizonyító erejű?
Részlet a válaszából: […] Természetbeni juttatásnak, ezen belül reprezentációnak minősül az egyesületnél a város vezetőinek, az egyesület támogatóinak megvendégelése. Az egyesület esetében a reprezentáció és a 10 000 forintot meg nem haladó üzleti ajándék [Szja-tv. 69. §-a (10) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. június 6.

Testvérvárosi látogatás kiadásai (költségei)

Kérdés: Testvérvárosi kapcsolat keretében külföldi vendégek érkeztek iskolánkba. Az igazgató úr 20 főt vendégül lát (meghív vacsorára vagy ebédre), amelyből 10 fő saját dolgozó, 10 fő külföldi. Az elfogyasztott étel-ital reprezentáció, vagy külföldi kiküldetés költsége? Ajándékot is adunk a külföldi vendégeknek (mi is kaptunk). Ez üzleti ajándék, vagy külföldi kiküldetés költsége?
Részlet a válaszából: […] A testvérvárosi kapcsolat kapcsán rendezett vendéglátás természetbeni juttatásnak minősül, tekintettel arra, hogy a külföldi kiküldetési kiadásnak a Szja-tv. szerint az utazásra, a szállás díjára szolgáló összeg, illetve az utazási jegy és a szálláshely árában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. április 25.

Üzleti tárgyalás dokumentálása

Kérdés: Miként kell dokumentálnia a gazdálkodónak azon kihelyezett üzleti tárgyalását, amelyhez utazás, szállás, szabadidőprogram is kapcsolódik, ha azt saját szervezésben teszi?
Részlet a válaszából: […] Az üzleti tárgyalást úgy kell dokumentálni, hogy az adóhatóság a dokumentumokból igazoltnak lássa az utazás üzleti jellegét, illetve amennyiben ehhez olyan program is kapcsolódik, amely nem kifejezetten üzleti jellegű, az külön is fel legyen tüntetve. Nehéz arra egyértelmű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 11.
1
2