Csoportmentességi és állami támogatás egyidejűleg

Kérdés:

A kft. adózás előtti eredményét csökkenheti a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja 11–12. bekezdésében leírtak alapján az adóév utolsó napján a korábban még használatba nem vett tárgyi eszközök (beruházások) értékével, mely összeg nem haladhatja meg a kkv adóévi adózás előtti eredményét. Ha élni kívánunk ezzel a kedvezménnyel, akkor az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alapján (mg.-i termelést szolgál) a mezőgazdasági csoportmentességi rendeletben foglalt támogatásként vehető igénybe. Erre vonatkozó támogatásra a NAV kiadott egy állásfoglalást: "A kkv-k bizonyos feltételekkel a beruházáshoz kapcsolódó egyes adórendszeren belüli támogatásokat nem de minimisként, hanem az általános vagy a mg.-i csoportmentességi rendeletben foglaltak szerint is igénybe vehetik." Ennek a választásnak azért van jelentősége, mert az így igénybe vett támogatás összegét nem kell összeszámítani a de minimis rendeletben meghatározottak szerint, azonban a támogatási intenzitások területi mértékére mindenkor figyelemmel kell lenni [37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet Észak-Mo.-i régió 50%.] Ez a támogatás összeszámítandó az eddig megkapott támogatással (EMVA-támogatás, intenzitása 50%)? Mert ha igen, akkor társaságunk nem veheti igénybe.

Részlet a válaszából: […] ...intenzitás vagy a támogatási összeg meghaladná az R.-ben megállapított értékeket.Az R. hivatkozott III. fejezetének 1., 2. és 3. pontja a beruházási támogatásokra vonatkozó előírást tartalmaz. Az R.-ben megállapított támogatási intenzitás 50% lehet. Ezen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 11.
Kapcsolódó címke:

Kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésének támogatása

Kérdés: A nonprofit kft. részére a 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet alapján az EMVA-ból nyújtandó, vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi szolgáltatások fejlesztésének támogatása jogcímén nyújtott, vissza nem térítendő támogatás elszámolásának mi a helyes módja?
Részlet a válaszából: […] ...általánosszabályairól a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet rendelkezik. Ezen rendelet 20.§-ának (1) bekezdése alapján az igénybe vett beruházási támogatás összegét akettős könyvvezetésre kötelezett ügyfeleknek a tőketartalékba (lekötötttartalékba) kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 15.
Kapcsolódó címkék: