Üzletrészvásárlás vételár-korrekcióval

Kérdés: 2012-ben magánszemélyek tulajdonában lévő gazdasági társaság üzletrészének 100%-át megvásárolta egy gazdasági társaság. A szerződéskötés során üzleti adatokhoz kötötték a vétel­árat, amelynek 80%-át 2012-ben kifizették, 20%-át visszatartották egyéves időtartamra, amikor is a vételárat korrigálják az időközben felmondott ügyfelek által kieső árbevétel függvényében. A szerződés szerint az eladókat illeti az átadáskor fennálló, a tevékenységük alatt teljesített, de a vevők által még meg nem fizetett szolgáltatás ellenértéke. 2013. január 1-jétől a vásárolt társaság beolvadt az üzletrész 100%-át birtokló társaságba. A végső vételárrész megfizetése most esedékes. A vételárcsökkenésként kimutatható árbevétel elszámolása nem kérdéses. A ki nem fizetett, időközben jogi eljárás alá vont vevőköveteléseket pedig a társaság engedményezi az eladókra. A vevő és az eladók között ellentmondás alakult ki. A vevő szerint, mint elengedett követelés, rendkívüli ráfordítás, adóalap-növeléssel jár, a cégérték bekerülési értéke nem módosítható, az Szt. 47. §-ának (9)-(10) bekezdésére hivatkoznak. Így a követelés engedményezése rendkívüli bevételnek számít. Az eladók szerint az engedményezés visszterhesnek minősül, az eredeti szerződés szerint is az eladókat illeti a követelés összege, mivel az üzletrész-értékesítés feltételeként az ellenérték része volt. Így a fizetett vételár a pénzben fizetett ellenérték és az átadott követelések összege lesz, módosul a cégérték bekerülési értéke is. Kinek van igaza? A követeléseket egyéb ráfordításként vagy a cégérték beolvadást követő felosztásának megfelelő forrás csökkenéseként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...nem tekintik a vételár részének, akkor a követelések engedményezése ingyenesen történik (térítés nélküli átadás és nem elengedett követelés). A vevőnél a követelések térítés nélküli engedményezését rendkívüli ráfordításként kell elszámolni (T...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.
Kapcsolódó címkék:  

Épületen belüli uszoda

Kérdés: A közhasznú nonprofit kft. az önkormányzat tulajdonában lévő rendezvényházat üzemeltet. Pályázati úton nyert pénzből a kft. az épületen belül uszodát épít, amelyet szintén a kft. fog üzemeltetni. Mivel a rendezvényház az önkormányzat tulajdona, úgy gondoljuk, hogy az uszodát is a megvalósítása után térítésmentesen át kell adni az önkormányzatnak. Helyesen gondoljuk? A beruházás áfája levonható? Az átadáskor keletkezik áfafizetési kötelezettség? Mindez milyen hatással van a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...arra afizetendő áfát felszámítani. (Ha az önkormányzat a felszámított áfát nem térítimeg, akkor annak összegét is – mint elengedett követelést – kell a rendkívüliráfordítások között elszámolni.) Csak ez utóbbi esethez – tehát a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.
Kapcsolódó címke: