Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...áfakörön kívüli, ha az egyéni vállalkozó tevékenysége egyéni cég alapítására tekintettel szűnik meg, mivel áfaszempontból ez jogutódlással történő megszűnésnek minősül.(Kéziratzárás: 2022. 02....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozó által alapított kft.-re is alkalmazni kell.Az Áfa-tv. módosítása [17. § (3) bekezdésének d) pontja] kiegészítette a jogutódlással történő megszűnés szabályait az egyéni vállalkozó által alapított kft. vonatkozásában is (természetesen csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Átértékelési különbözet kiválással létrejött adózónál

Kérdés: Az átalakulás során a kiváló társaság egy ingatlant átértékelési különbözettel vett nyilvántartásba. A kedvezményezett átalakulásra a Tao-tv. 16. §-a (2) bekezdésének d) pontja tartalmaz előírásokat. Az átértékelési különbözet növeli az adóalapot, vagy kedvezményes átalakulásnál nem kell adóalapot növelni? Az utóbbi esetén a kiváló társaság az átértékelési különbözettel növelt érték után számolhatja el a tárgyévi értékcsökkenés összegét, vagy a jogelődnél nyilvántartott beszerzési érték alapján? Az értékelési különbözet számviteli elszámolására is szeretnék választ kapni.
Részlet a válaszából: […] ...feltétele, hogy a kiválással létrejövő társaság a Tao-tv. 16. § (10)-(11) bekezdése szerinti feltételeket teljesítse. Ezek:1. A jogutód társasági szerződése (alapító okirata) tartalmazzon arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy– a jogelődtől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Ügyvédi iroda szétválása

Kérdés: Melyek egy ügyvédi iroda jogutóddal történő szétválásának adózási feladatai? Milyen bevallási kötelezettségek kapcsolódnak a szétváláshoz?
Részlet a válaszából: […] ...ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Ütv.) 77. §-ának(1) bekezdése szerint az ügyvédi iroda taggyűlése dönthet az irodajogutódlással (különválás, kiválás) történő megszűnéséről. Az Ütv. 77. §-ának(6) bekezdése rendelkezik arról is, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 17.

Üdülőingatlan költségeinek elszámolása

Kérdés: Cégünk üdülőingatlant vásárolt azzal a céllal, hogy az a dolgozók és közeli hozzátartozóik üdülését szolgálja. Az üdülő fenntartási költségeit (áfával növelt összegben) a vállalkozás költségei között elszámoljuk. Elszámolható-e adómentes üdülési szolgáltatásként a dolgozók és hozzátartozóik üdülése? Miként csökkenthetők ezzel a természetbeni juttatásként elszámolandó üzemeltetési költségek? Hogyan kell ennek a könyvviteli nyilvántartásokban megjelennie?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a szakképző iskolai tanuló, kötelező szakmaigyakorlatának ideje alatt a hallgató, továbbá – ha volt munkáltatója (annakjogutódja) nyújtja részére a juttatást – a nyugdíjban részesülő magánszemély ésannak közeli hozzátartozója is. Adómentes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 12.

Fejlesztési tartalék a jogutódnál

Kérdés: Betéti társaságunk 2006. 02. 28-án átalakult (kedvezményes átalakulással) kft.-vé. A jogelőd bt. 2004-ben 500 000 forint fejlesztési tartalékot képezett. Az átalakulás napjáig a fejlesztési tartalék nem került felhasználásra. A jogutód 2006-ban személygépkocsit vásárolt 5 millió forint értékben. Felhasználható-e ez a lekötött tartalékba helyezett fejlesztési tartalék a jogutódnál, illetve személygépkocsi-vásárlásnál?
Részlet a válaszából: […] ...fel, vagy– az adózónak a fejlesztésitartalék-képzés évét követőenlegfeljebb négy adóéve van, azaz legkésőbb a negyedik adóéve a jogutód nélkülimegszűnésének adóéve, és addig a beruházást nem valósította meg.Nem lehet a fejlesztési tartalék terhére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 9.

Ügyvédi iroda átalakulása

Kérdés: Egy ügyvédi irodából egyik tagja kiválik, új irodát alapít. A kiválás során az eszközök egy részét – könyv szerinti értékkel meghatározva – a kiváló ügyvéd elviszi. Az ügyvédi iroda a kiválás után tovább működik. Milyen számviteli és adózási, adóbevallási kötelezettség terheli a fennmaradó, tovább működő irodát?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáló külön törvény előírásai figyelembevételével. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 77. §-a szerintaz iroda jogutódlással történő megszűnéséről különválás, kiválás (atovábbiakban: szétválás) esetén az iroda taggyűlése dönt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 17.

Vállalkozói tevékenység megszüntetése vagy jogutódlása

Kérdés: Egy házaspár mindkét tagja, mint egyéni vállalkozó vezet egy-egy vállalkozást. A feleség vállalkozását a férj átveszi, és a kettőt összevonva ő üzemelteti tovább, a feleség a vállalkozói igazolványát visszaadja. Ebben az esetben a vállalkozás jogutódlásnak, vagy megszüntetésnek számít-e? Mi a teendő az egyik, illetve a másik esetben a feleség, illetve férj részéről?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységét megszünteti, és a megszűnésre vonatkozó szabályokszerint kell az adókötelezettséget teljesíteni. Az Szja-tv. nem kezeli ajogutódlás esetét. A megszűnéskor meglévő tárgyi eszközöket nem kell leadózni,azok a későbbiekben, ha azt a magánszemély eladja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Kedvezményezett átalakulás

Kérdés: Ingatlanok bérbeadásával foglalkozó társaságunk ("A" Kft.) 2004-ben kiválással, kedvezményezett átalakulás keretében jött létre. A társaság tulajdonában lévő ingatlanokat átértékeltük, a jegyzett tőkét az átértékelt eszközérték jelentős hányadával megemeltük. A kiválás folyamatában a tulajdonosi szerkezet nem változott, ugyanaz a magánszemély 100%-os tulajdonában maradt a kiválással érintett és a kivált a társaság is. Az "A" társaság tulajdonosa 2003. évben ingatlanforgalmazással foglalkozó kft.-t ("B" Kft.) alapított, melynek 1%-ban tulajdonosa a kivált cég tulajdonosa (férj) és 99%-ban tulajdonosa a feleség. A "B" Kft. 2006. évben megvásárolt egy budapesti székhelyű kft.-t ("C" Kft.), melynek főtevékenysége ingatlanok bérbeadása. A megvásárolt kft. ("C" Kft.) épületeit felújítjuk, piacképessé tesszük. A tulajdonosok a 2 kft. ("B, C" Kft.) beolvadását tervezik a kiválással létrejött "A" Kft.-be. A budapesti székhelyű kft. ("C" Kft.) eszközeit (az ingatlanokat) piaci áron tervezzük a vagyonmérlegbe felvenni a beolvadás keretében. Kedvezményezett átalakulás keretében megvalósulhat-e a beolvadás, ha az "A" Kft. már részese volt kedvezményezett átalakulásnak (kedvezményezett kiválással jött létre)? Élhet-e továbbra is az "A" Kft. a Tao-tv. 16. § (9)-(11) bekezdés szerinti kedvezménnyel a beolvadást követően a piaci árra felértékelt eszközök tekintetében? A "C" Kft. ingatlanjainak átértékelése szerinti értékkel (kb. 400 000 E Ft) és a "C" Kft. saját tőkéje terhére a beolvadás keretében megemeljük az "A" Kft. jegyzett tőkéjét (kb. 500 000 E Ft). A beolvadást követően a tulajdonosi szerkezet terveink szerint a következőképpen alakul: 1. sz. tulajdonos 80%-ban lehet-e tulajdonos, a 2. sz. tulajdonos 20%-ban lehet-e tulajdonos?
Részlet a válaszából: […] ...átalakulás akkor felel meg a kedvezményezett átalakulás fogalmának(Tao-tv. 4. §-ának 23/a) pontja), ha az átalakulás során a tagok a jogutód "A"Kft. által kibocsátott részesedést szereznek – bár a fogalom szerint a tagoklegfeljebb a jogutód által az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.

Kedvezményezett átalakulás

Kérdés: Véleményem szerint a 2734. "Kedvezményezett átalakulás" című válaszukban az alábbi mondat félreérthető: "Átalakulás esetén – ha a vagyont felértékelik – minden esetben keletkezik társaságiadó-kötelezettség, kérdés csak az, hogy ez kit terhel..." Szerintem ez a megjegyzés ellentétes a Tao-tv. 16. §-ának (9) bekezdésével, hiszen ez pontosan azt mondja, hogy bizonyos feltételek esetén a kiváló cég "nem köteles adózás előtti eredményét módosítani...". Véleményem szerint a 16. § (2) bekezdés d) pontjával szemben ezt akkor teheti meg, ha a kedvezményezett átalakulás során átértékelte ugyan a kiváló új cég az eszközeit, de kötelezettséget vállal arra, hogy jogutódként "a jogelődtől átvett eszközöket... figyelembe véve, adóalapját... úgy határozza meg, mintha az átalakulás nem történt volna meg...". Az én értelmezésem szerint: a kiváló, jogutód cég az átvett – de az átalakulás során felértékelt – eszközök után úgy számol el értékcsökkenési leírást, hogy a jogelődnél történt korábbi leírást "folytatja", az átvett eszközök könyv szerinti (nem átértékelt) értékét veszi figyelembe a társaságiadó-alapja megállapításakor. Nem ezért kedvezményezett az ilyen kötelezettséggel lebonyolított átalakulás?
Részlet a válaszából: […] ...jelenti, ami az eredeti 2734. kérdésre adott válaszban szerepel, hogyannyival nagyobb adóalap után fizet adót a kiválással alakult jogutód avállalása alapján – több év alatt -, mint amilyen összeg után nem adózott azelső adóévében. Ha ugyanis az első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 25.
1
2