Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] ...felül kell vizsgálni, és azok közül azokat, amelyek megfelelnek a vagyoni értékű jogok, illetve a szellemi termékek számviteli követelményeinek, át kell vezetni a vagyoni értékű jogok (ezek csak megszerzett jogok lehetnek), illetve a szellemi termékek (már...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Számlázás beolvadás után

Kérdés:

Hogyan kell számlázni a beolvadás hatálybalépése után a hatálybalépés előtti teljesítményeket? A beszállítóknak a beolvadás hatálybalépését követően azonnal vevőnevet kell változtatniuk? Vagy van némi türelmi idő? Előfordulhat-e, hogy a határozatot később kapjuk kézhez, így nem tudjuk értesíteni a partnereket? Ebben az esetben minden számlát vissza kell küldeni?

Részlet a válaszából: […] ...a beolvasztó (átvevő) társaságnak a beolvadás után az önellenőrzés szabályai alkalmazásával kell számláznia! Természetesen ez a követelmény a szállítókra is vonatkozik: megszűnt társaság felé nem lehet a megszűnés előtti teljesítményt számlázni. Ehhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Operatív lízing lejárata után felszámított összeg

Kérdés: Társaságunk operatív lízing keretében személygépkocsit bérelt. A lízingszerződés lejárta után a személygépkocsit visszaadtuk a lízingbe adónak. A lízingbe adó a személygépkocsit értékesítette, és elkészítette az elszámolást: operatívlízingdíj-korrekció címén egy nagyobb összeget. A szerződésben szerepel, hogy amennyiben a tényleges érték a futamidő végén kisebb, mint a kalkulált érték, akkor a különbözet a lízingbe vevőt terhelő fizetési kötelezettség. Hogyan kell ezt az értéket elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...(A kérdés szerint számlázott, az utólag történő számlázás – az adott esetben, az adott jogcímen – ellentétes a jogszerűségi követelményekkel.)A kérdésben leírtak alapján az is feltételezhető, hogy a lízingbe vevő a lízingelt személygépkocsit nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 23.

Áthúzódó informatikai fejlesztés

Kérdés: Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó cég 2011-ben megbízást kapott számlázási és raktárkezelési program kifejlesztésére. A megállapodás a fejlesztésen túlmenően a piaci bevezetést és az üzemeltetést is tartalmazta. A fejlesztés várható időtartama 4 év volt, a fizetési ütemezést is ennek megfelelően határoztuk meg. Évenként kiszámláztunk 8 egységet. Az informatikai fejlesztésre alvállalkozót vettünk igénybe, aki benyújtotta a számláját évenként 7 egységről. Az alvállalkozói számlák összegét az immateriális javak között mutattuk ki. A program elkészült, sikeres tesztelés után szellemi termékként, 28 egységen (4x7) aktiváltuk. Közben változtak a feltételek. A megrendelő megveszi a rendszert, de egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt. Ár 3 egység plusz a fejlesztési szakaszban kapott összegek. Helyesen jártunk el? A kiszámlázott részleteket elszámoltuk árbevételként, a fejlesztés költségeit pedig az immateriális javak között mutattuk ki. Esetleg halasztott bevételként kellett volna a kapott összegeket elhatárolni? Ha nem módosítjuk az előző évek eredményét, 2014-ben jelentős veszteséget mutatunk ki. Ezzel az eljárással megsértjük az összemérés elvét.
Részlet a válaszából: […] ...összemérés számviteli alapelv követelményét a 2011-2014. évek könyvelési gyakorlatával alaposan megsértették. Az adott időszak eredményének a meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 11.

Adminisztrációs hibából eredő leltáreltérések

Kérdés: Könyvelésünk felülvizsgálata során megállapítottuk, hogy 2010-2011. években az adminisztrációs hibából eredő leltárhiányokat egyéb ráfordításként, az adminisztrációs hibából eredő leltártöbbleteket pedig rendkívüli bevételként számoltuk el. Milyen módon lehet az elmúlt időszakokat a könyvelésben helyesbíteni? Szükséges-e az ismételt közzététel? Be kell állítani a beszámoló középső oszlopába? Egyáltalán kell-e könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...az utolsó kérdéshez: a könyvelőnek a könyveléssel kapcsolatos, a bizonylati elv és bizonylati fegyelem követelményéből következő alapvető szabályokat ismernie kell.A kérdésben leírt esetben a cég nem a számviteli törvény előírásai szerint járt el,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 7.

Ellopott személygépkocsi kivezetése

Kérdés: Társas vállalkozás pénzügyi lízing keretében beszerzett személygépkocsiját 2009-ben ellopták. A rendőrségi jegyzőkönyvet felvették, az eljárás ismeretlen tettes ellen folyamatban van. A lízingbe adó számára a továbbiakban is fizetni kell a lízingdíjat, mivel az ügy még nem zárult le. A gépjárművet 2011 májusában vonták ki a forgalomból. A gépjármű eddig a tárgyi eszközök között szerepelt. Mi a szabályszerű könyvelés a fentiek alapján?
Részlet a válaszából: […] ...számviteli követelmény, hogy a könyvvitelinyilvántartásokban csak olyan eszköz szerepeljen, amely eszköz ténylegesenmegvan. Az Szt. 69. §-a alapján a mérleget leltárral kell alátámasztani. Mivelmár 2009. évben ismert volt az a tény, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 2.

Behajthatatlan követelés leírása

Kérdés: 2005. 09. hóban megjött a végrehajtói levél a követeléssel kapcsolatosan, hogy behajthatatlan. 2003-ban elszámoltam értékvesztést, 2004-ben nem, mivel a társaság értékvesztés elszámolása mellett veszteségbe ment volna át, és ismert volt, hogy 2005-től a Tao-tv. kivette a követelések értékvesztési leírás alkalmazását. Mit tehetek? Leírhatom a teljes összeget behajthatatlan követelésként, vagy csak a 2004. évi esedékes összeggel csökkentve? Az APEH-előadók azt mondták, csak akkor írható le, ha az értékvesztést már elszámoltuk.
Részlet a válaszából: […] ...Ehhez a korábban elszámolt értékvesztést nem kell (nem is lehet!)visszaírni, de a visszaírás a Tao-tv.-ben sem követelmény.A leírtak logikusan következnek abból is, hogy abehajthatatlan követelés leírását – a Tao-tv.-ben felsorolt kivételekkel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 8.

Adóellenőrzés hatása a következő évben

Kérdés: Az adóellenőrzés 2001. évre a készletek helytelen elszámolása miatt adózás előtti eredménynövekedést, így társaságiadó-fizetési kötelezettséget állapított meg. Ez 2002-ben fordított előjellel kell hogy jelentkezzen, az adóellenőrzés azonban csak 2001-ről hozott határozatot. 2003. évben hogyan kell elszámolni és könyvelni a 2001. évi megállapítást, és mi a teendő a 2002. évi kihatással?
Részlet a válaszából: […] ...2003-ban könyvelni kell (T 891 – K 461 és T 493 – K 891). Ez esetben a 2002. évi adatok nem korrigálhatók!Általános számviteli követelmény, könyvelni csak bizonylat alapján lehet. Készletre csak létező eszközök vehetők. Olyan eszközök, amelyek év végén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.

Téves túlszámlázás rendezése

Kérdés: Társaságunk téves túlszámlázás miatt 2002. május havi teljesítéssel nagy összegű mínusz számlát kapott az ELMŰ-től, amely 1998-2000. év elektromosáram-költséget érintette, 1998-ban nem jelentős, 1999-2000-ben jelentős összegben. Kell-e önellenőrzést végrehajtani a számvitelben, illetve a társasági adóban?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza. Ez követelmény a termékértékesítésről, a szolgáltatásnyújtásról kiállított számlával kapcsolatosan is.Amennyiben tehát az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. augusztus 22.

Önellenőrzés: tulajdonjog bejegyzésének elmaradása

Kérdés: A kft. 1999-ben vásárolt egy ingatlant (telek + épület), amelyre a kirótt illetéket, majd építményadót megfizette, az értékcsökkenési leírást elszámolta. 2001 júliusában a földhivatal által küldött határozat szerint a tulajdonjogot nem jegyzik be az ingatlan-nyilvántartásba, mivel a terület nincs belterületté nyilvánítva, így jogi személy nem szerezhet tulajdonjogot termőföldre. Hogyan kell ez esetben eljárni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdéshez kapcsolódóan válaszolunk.A már közzétett beszámoló (1999., 2000. évre vonatkozóan) adatai nem felelnek meg a törvényi követelményeknek, bár a kft. az adott esetben az új Szt. előírásai szerint járt el. Az ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. április 11.
1
2