Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt pontosítsunk: a Ptk. 3:174. §-a szerint az üzletrészt vissza lehet vásárolni, és azt a társaság nem megvásárolja. A helyes, törvényszerű használattal tehát a társaság az örököstől visszavásárolja az üzletrészét.Kérdés, hogy az örököst megillető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Jóváhagyott, de ki nem fizetett osztalék beolvadáskor

Kérdés: "A" kft. 100%-os tulajdonosa "B" kft.-nek. "B" kft. 2021. évre osztalékot hagyott jóvá, amelyet 2022. évben az eredménytartalékból kivezetett, és kötelezettségként előírt "B" kft.-vel szemben. "B" kft. 2022. 07. 31-én beolvadt "A" kft.-be. A beolvadás időpontjáig a 2021. évre jóváhagyott osztalék még nem került kifizetésre. A végleges vagyonmérlegekben a beolvadás miatt az egymással szembeni követelések, kötelezettségek összevezetése során hogyan kell kezelni a cégek között jóváhagyott, de még ki nem fizetett osztalék összegét?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmazza a különbözeteket. Ilyen különbözetek lehetnek:– a jogutód gazdasági társaság jegyzett tőkéje során figyelembe nem vehető részesedések,– az egymással szemben fennálló követelések, kötelezettségek, kapcsolódó időbeli elhatárolások, céltartalékok stb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] ...legutolsó beszámolóval lezárt üzleti év mérlegében kimutatott adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék osztalékként, részesedésként, kamatozó részvény kamataként figyelembe nem vett összege, vagy-a 21. § szerinti közbenső mérlegben (illetve egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Jegyzett tőke leszállítása tőkekivonással

Kérdés: A Cégtörvény legutóbbi módosítása hogyan befolyásolja a jegyzett tőke leszállítását, ha azt tőkekivonás útján kívánjuk megvalósítani? A mérleg szerinti adózott eredményt is ki kell fizetni osztalékként? A társaság tagjai jogi személyek. Van-e lehetőség arra, hogy még ebben az évben osztalékelőleg-fizetésről döntsön a taggyűlés? (A jegyzett tőke 80 millió forint, az eredménytartalék 50 millió forint, más tőkeelem nincs, a jegyzett tőkét a felére szállítanánk le.)
Részlet a válaszából: […] ...névértéke fejében átvett eszközök értéke meghaladja, azaz az átvett eszközök értéke a több, akkor a különbözetet részesedésekből származó bevételként, árfolyamnyereségként kell a tulajdonosnál (a tagnál) kimutatni a pénzügyi műveletek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Egyéni cég beolvadása

Kérdés: Egyéni cég úgy döntött, hogy beolvadna egy kft.-be. Ezt az ügyletet egy lépésben végre lehet hajtani? Vagy szükséges, hogy az egyéni cég először bt.-vé vagy kft.-vé alakuljon át, és csak az után olvadjon be a kft.-be? Az átalakulás költségei jelentősek, fontos tudni, hogy van-e lehetőség egy lépésben a beolvadásra.
Részlet a válaszából: […] ...részt venni nem szándékozó tagok részére kiadásra kerülő eszközök, kötelezettségek, sajáttőke-elemek;– a visszavásárolt saját részesedések kivezetése;– a saját tőke elemeinek átrendezése.A különbözetek oszlopában kell kimutatni beolvadás esetén:–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...illetve milyen szaklapokat olvas, de jobb, ha a jövőben más forrásokból meríti az ismereteit. A tag az elengedéssel nem szerez több részesedést, és így az elengedés mindenképpen ajándékozás.A válasz előtt utalunk arra, hogy a Számviteli Levelekben már...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Átalakulás vagyonátértékeléssel

Kérdés: Társaságunk jelentős vagyont halmozott fel. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a kft. alakuljon át zártkörűen működő rt.-vé. Az átalakulás során élni kívánnak a vagyonátértékelés lehetőségével. Milyen szempontok érvényesíthetők a vagyonátértékelés során? Hogyan kell meghatározni a piaci értéket? Hogyan indokolt dokumentálni az átértékelés hatását? Ki hagyja jóvá a vagyonátértékelést?
Részlet a válaszából: […] ...az átalakuló társaság számviteli politikájának (értékelési szabályzatának) is tartalmaznia kell, mivel a készletek, a követelések, a részesedések, az értékpapírok értékvesztésének, illetve az immateriális javak, a tárgyi eszközök terven felüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Tőkeemelés kezelése a végelszámolásnál

Kérdés: A kft. az eredménytartalékból emelte 500 E Ft-ról 3000 E Ft-ra a jegyzett tőkét. Ha végelszámolással megszűnik, akkor a kiadott vagyontárgyak, amelyek az 500 E Ft feletti jegyzett tőkerészre jutnak, osztaléknak minősülnek? Olyan, mintha az eredménytartalékot venné ki osztalékként? Amennyiben osztalék, mikor kell a végelszámoláskor osztaléknak tekinteni? Amikor megkapják a tulajdonosok a felosztható vagyont, vagy azt megelőzően, ugyanis adóbevallások is kapcsolódnak hozzá, amit a megszűnésig rendezni kell?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott adóévi adózott eredmény, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített adóévi adózott eredmény terhére jóváhagyott részesedés.Az Szja-tv. 68. §-ának (1) bekezdése alapján a társas vállalkozás jogutód nélküli megszűnése következtében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá a nyitó tételeket követően mit kell könyvelni. Az előző évi adatok bemutatása során a kapcsolt vállalkozásokkal és az egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal kapcsolatos eszköz- és kötelezettségtételeket, a pénzügyi műveletek bevételeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Üzletrész visszavásárlása, térítés nélküli átadása, tőkeemelés

Kérdés: A kft. 600 E Ft jegyzett tőkével rendelkezik, a tagok száma 3 fő, a jegyzett tőkén belüli arányok egységesen 200-200-200 E Ft. A társaság egyik tagja kiválik, és eladja az üzletrészét 6530 E Ft-ért, a két régi tag térítésmentesen megkapja. Egyúttal felemelik a jegyzett tőkét az eredménytartalék terhére, 3000 E Ft-ra. Az eredménytartalék összege 40 000 E Ft. A leírt gazdasági eseményeket hogyan kell könyvelni? Milyen adóvonzatok keletkeznek? A 6530 E Ft fizethető-e az eredménytartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...Ft egyharmada, azaz 13 533 E Ft. Egy-egy tagra jutó összeg: 6766 E Ft.Az Szja-tv. 4. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján a megszerzett részesedés (üzletrész) nem pénzben megszerzett bevételnek minősül, amelynek – az adott esetben – az egésze jövedelem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.
1
2
3