Tőkekivonáshoz kapcsolódó tőke- és eredménytartalék

Kérdés: A címben szereplő témára a Számviteli Levelek 165. számában a 3446. kérdésre adtak választ. Ehhez kapcsolódóan kérdezem: Az egyszemélyes kft. tulajdonosa úgy döntött, hogy a tőketartalékot és az eredménytartalékot nem kívánja csökkenteni, azt az egyszemélyes kft.-ben hagyja. Döntését az egyik szakmai lapban közöltekre alapozza. E szerint a tulajdonosok egyhangúlag úgy is dönthetnek, hogy a leszállítás során az ahhoz kapcsolódó arányos jegyzett tőkén felüli tőketartalékot nem vonják ki, hanem azt a társaságban hagyják. Ez sem a tulajdonosok, sem pedig a hitelezők érdekeit nem sérti. A kérdésemet megalapozó tényállás a következő: Az önkormányzat 1990-ben a korlátozottan forgalomképes közmű vagyonát a ma már egyszemélyes kft.-jébe tőketartalékként vitte be. Ezt az ÁSZ a 2003. és 2005. években megkifogásolta. A jogellenes állapotot az önkormányzat meg kívánta szüntetni, és több minisztérium egyeztetett álláspontja alapján a tőketartalékban lévő közművagyon értékével a jegyzett tőkét megemelte, majd ezt követően a tőke leszállításáról hozott határozatot. A határozat tartalmazta, hogy a jegyzett tőkében szereplő közművagyont milyen összegben vonja ki a jegyzett tőkéből, és azt, hogy a tőke- és eredménytartalékot nem kívánja arányosan csökkenteni. Az önkormányzat célja az eredeti vagyoni állapot helyreállítása volt. A meghatározott összegű jegyzett tőke leszállítását a cégközlönyben meghirdették, a cégbíróság bejegyezte. Ezen tényállás mellett hogyan lehet megfelelnie a bevezetőben említett kérdésre adott válasznak?
Részlet a válaszából: […] ...nem sérti közvetlenül ahitelezői érdekeket, hiszen a saját tőke összege nagyobb lesz, mintha azeredménytartalékot is kivonták volna. A tulajdonosi érdekeket viszont sértheti,a már említett adóztatási szabályok miatt. Sértheti a tulajdonosi érdekeketakkor is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.
Kapcsolódó címke:

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...tulajdonihányaddal rendelkezik a mentesíthető anyavállalatban, vagy legalább 90százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik, és a kisebbségi tulajdonosokelfogadták a mentesítést (új előírás),– egyéb esetekben a kisebbségi tulajdonosok vagy azok egyrésze – akiknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.
Kapcsolódó címke: